BlogzineKülföld

Egy startup lenyomja az állami monopóliumot

Ami hazánkban elképzelhetetlen: a Deutsche Bahn monopóliumot sikerült letörnie egy hamburgi buszos cégnek.

Németországban 1934 óta az állami vasútárassággal párhuzamos buszjáratot csak akkor lehet indítani, ha az gyorsabb, mint a vasút. Ez hosszú szakaszokon nem elképzelhető, így senki sem tudott versenyre kelni az igen csak drága állami vasúttal. Frankfurt és München között 95 eurót is le kell szurkolni egy vonatjegyért, amit szerencsével és sok-sok kereséssel, hetekre vagy hónapokra előre foglalva meg lehet kapni 30 euróért.

Ebből lett elegük hamburgi diákoknak, és 2009-ben megalapították a deinbus.de szolgáltatást. Menetrendszerinti buszokat nem lehetett indítani, ezért hivatalosan charterek voltak, ha elég jelentkező összejött egy irányba, akkor indult a busz. A fent említett útvonalon náluk 9 euróért lehet megvenni egy jegyet, igaz az út másfélszer annyi időbe telik – de egy diáknak ez mindegy, a buszon tud tanulni, olvasni.

Nem előzmény nélküli Németországban az önszerveződő utazás, a Mitfahrzentrale.de telekocsis oldalnak 700 ezer felhasználója van – gyakorlatilag minden 100. német. Városból városba ez is megfelelő szolgáltatás lehet, de főleg ha át is kell szállni, nem túl praktikus és menetrend hiányában nem túl megbízható.

A deinbus.de három alapítójának (Alexander Kuhr, Christian Janisch és Ingo Mayr-Knoch) az ötlete nagyon jó volt, csak Európa egyik legnagyobb közlekedési cége, évi 30 milliárd euró bevétellel és 240 ezer alkalmazottal ezt nem nézte jó szemmel. Rögtön kaptak is egy 16 oldalas anyagot a DB-től, hogy tevékenységük miért törvényellenes. Persze bíróság elé is vitte az állami cég az ügyet, de ott elbuktak.  A három egyetemista azonban nem adta fel, és start-upjuk egyre népszerűbb lett. Még jót is tett ismertésgüknek a per kapcsán keletkezett média-felhajtás.

De bukta a vasút a monopóliumot is, a kormány és az ellenzék egységesen megállapodott arról, hogy 2013-tól szabad lesz a piac, bárki indíthat távolsági buszjáratokat. Érdekes szempont volt, hogy a környezetbarátságára oly büszke vasútnál is kevesebb a buszok károsanyag-kibocsátása, így különösen hátrányos a buszok indításának tiltása. Németországban az is szempont volt, hogy így a kevésbé tehetősek is utazási lehetőséghez jutnak. A deinbus.de felmérése szerint utazóközönségük 90 százaléka nem használta a vasutat a felmérést megelőző fél évben.

 

Magyarországon tilos magánvállalkozásnak menetrendszerinti buszjáratokat indítani, és a szabadpiactól viszolygó kormányzat ennek módosítását terészetesen nem is tervezi. Korábban az Orangeways próbálkozott ezzel, de nem kapott rá lehetőséget – túl olcsó lett volna a drága és még így is veszteséges állami cégekkel szemben.

Megosztás

5 thoughts on “Egy startup lenyomja az állami monopóliumot

  • Tibor

    Az Orangeways ma is így üzemel, vagy államosították? :)

    • Bucsky

      működik, de nemzetközi járatokat üzemeltet, illetve közszsolgáltatási szerződés keretében, az önkormányzatok által meghatározott menetrend és tarfia szerint dolgozik, illetve volán alvállalkozóként. viszont magán cég nem indíthat pl. Miskolc és Budapest között buszt, hiába lenne az a mostani vonat/busz áraknál olcsóbb.

  • randomarc

    Ha jól emlékszem az Orangeways csak a legforgalmasabb, legnagyobb profitot (állami- és magáncégek számára egyeránt) hozó vonalakon indított volna járatokat. A kistelepülések közötti veszteséget termelő vonalakat meghagyta volna az állami vállalatoknak.

    Így az Orangeways profitot termelt volna, és az állami cégek meg nagyobb veszteséget (hiszen pont a profitközpontjaikat veszik el tőlük). Kistelepülések között pedig muszáj biztosítani a közlekedést, mert minden embernek joga van, stb…

    Ez kimaradt a dőlt betűsből, pedig érdemes átgondolni.

  • Tibor

    Ja és ott a Trans-Tour is. ( transvonal.hu )

Comments are closed.