BlogzineHazai pálya

KreaNod: a kreatív közösségi finanszírozás

Bár csak 2011 őszi indulást terveztek, de végül most jelent meg a KreaNod. Az első hazai reklámra és designra épülő crowdsourcing startup rögtön saját pályázatokkal kezdte meg működését.

A hazai kreatívok és megbízók együttműködését segítő KreaNod hosszas késlekedés után, a napokban indult el. A crowdsourcing startupról 2011. augusztus végén lehetett hallani először, de az őszre tervezett kezdést fejlesztési nehézségek meghiúsították. Két alkalommal is a nulláról kezdték újra a munkát, a befektetett energia így csak mostanra érett be.

kreanod-scr

Az oldal lényege, hogy a megbízók reklám és design kategóriákban pályázatokat indíthatnak, amiknek ők szabják meg a díjazását és a határidejét is. Ha a kreatívok érdeklődését is felkelti a feladat, akkor beküldik a saját megoldásaikat, és a pályázat kiírójának útmutatásait figyelembe véve tökéletesítik azt. A folyamat végén a győztes megkapja a felajánlott pénzt, a megbízó pedig az elkészült munka felhasználási jogait.

Az indulással egy időben már két pályázat is elérhető, a készítők ugyanis szándékosan nem terveztek saját logót, és nem írtak szlogent sem, ezt az újonnan alakuló közösségre bízzák. A 130 ezer forint összértékű kiírások március végéig tartanak, de addig természetesen újak is indulhatnak.

„A tehetséges kreatívok szakmai előmenetelét szeretnénk elősegíteni, megbízóinkat pedig minőségi munkákhoz juttatni egy jól szabályozott környezet kialakításával. Reméljük, hogy némileg hozzá tudunk majd járulni a hazai kreatív szakma fejlődéséhez.” – mondta Szöllősi Gergely, az oldal alapítója.

Az oldalon nem csak a pályázatoknak lesz nagy szerepe. A portfólióépítésnek és az alkotók toplistájának is kiemelt jelentőséget szánnak, ezek segítségével ugyanis a megbízók könnyen megtalálhatják a számukra megfelelő kreatívot, akikről hiteles értékeléseket és eredményeket találnak majd a profiljukban. Ideális esetben hosszú távú együttműködések indulhatnak el.

 

A crowdsourcing

A crowdsourcing közösségi alkotást jelent, amely arra hivatott, hogy tömegek munkáját összpontosítsa egy cél érdekében. Ez lehet egy konkrét dolog megtervezése, de csak általános ötletelés is. Több formája létezik, amelyek a cél, a folyamat és a lebonyolítás szerint eltérnek, de a legnagyobb különbséget két eljárás között az adhatja, hogy a közösség tagjai együttműködve, vagy egymással versengve munkálkodnak. A crowdsourcing alkalmazása külföldön olyan elterjedt, hogy egyes cégek már saját crowdsourcing oldalakat működtetnek (BMW, Starbucks stb.), míg a felhasználás területét tekintve az orvostudománytól elkezdve a divaton át a történelmi adatgyűjtésig rengeteg területen alkalmazzák.

 

A KreaNodról

A KreaNod egy 2013. januárjában indult, hazai piacra koncentráló crowdsourcing oldal, ahol a felhasználók kreatív pályázatokon terveznek marketingeszközöket a megbízók által meghatározott összeg elnyeréséért. A portál fontosnak tartja a profizmust, a sokoldalúságot és az igazságos versengést, a funkciók ezeket szem előtt tartva lettek kidolgozva.

Megosztás

2 thoughts on “KreaNod: a kreatív közösségi finanszírozás

  • Patakhegyi Laszlo

    Tisztelt Szerkezto

    Egy uj programot inditottunk a kickstarter nevu honlapon. Eddig meg nem volt hasonlo magyar kezdemenyezes.

    http://www.kickstarter.com/projects/294225847/growing-mobile-catering-business-with-unique-produ

    Celunk az, hogy minnel tobb magyar emberhez eljuthasson ez az informacio, es olyan embereket talaljunk, akik tudnak segiteni szamunkra a celjaink megvalositasaban.
    Kerem ha egy modja van ra, tegyek fel ezt a linket esetleg a honlapjukra, osszak meg a hivatkozast a facebookon (twitteren), esetleg kuldje el egy korlevelben, hogy minel tobb magyar emberhez eljuthasson ez az informacio.

    Segitseget es tamogatasat elore is koszonom

  • Shy

    Megnéztem a kezdeményezést! Gratulálok az ötlethez…

Comments are closed.