Egy helyen az innovációs világ

Innotrends Hungary 2013 néven KFI konferenciát és szakkiállítást rendez június 11-12-én, a Millenárison a Nemzeti Innovációs Hivatal. Blogunk az esemény médiapartnere.

A Nemzeti Innovációs Hivatal a hazai KFI élet szakmai partnereinek közreműködésével és több mint 70 kiállítóval 2013. június 11-12-én Innotrends Hungary 2013 elnevezésű konferenciát és szakkiállítást szervez Budapesten, a Millenáris Park B, C és D épületében.

Az Innotrends Hungary 2013 a hazai KFI élet teljes spektrumát lefedő, egyben európai kitekintést is adó rendezvény, melynek célja, alkalmat teremteni a kutatás, fejlesztés és innováció eredményeinek méltó reprezentálásához, jövőbeni céljainak és az azokhoz szükséges peremfeltételek felvázolásához, megvitatásához.

innotrends1

„A Nemzeti Innovációs Hivatal egyik legnagyobb ez évi vállalkozása az Innotrends Hungary 2013 konferencia és szakkiállítás életre hívása, amelyen térben és időben egyszerre tudnak megjelenni és szakmai kapcsolatokat építeni a hazai startup világ képviselői, a jelentősebb KFI tevékenységet folytató KKV és multinacionális vállalatok, a kutatói műhelyek vezetői, valamint az innováció finanszírozásának magán és állami szereplői. Mind a konferencia, mind a szakkiállítás ingyenesen lesz látogatható a nagyközönség számára, hiszen kifejezett szándékunk minél szélesebb körben felkelteni az érdeklődést a kutatás, a fejlesztés és az innováció iránt, és teret adni a bennük rejlő gazdasági, társadalmi hasznosulás legjobb gyakorlatainak megvitatására.” – hangsúlyozta Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal megbízott elnöke.

Számos jelentős hazai KFI tevékenységet folytató vállalat mellett a Microsoft Magyarország is jelen lesz az Innotrends Hungary kiállítói terében, illetve szakmai előadást is tartanak majd.  Részvételük kapcsán Papp István ügyvezető igazgató az alábbiakat tartotta fontosnak kihangsúlyozni: „Magyarországnak egy nagyon speciális nyersanyagkincse van, ami nem az olaj, a földgáz a vasérc vagy valamilyen nemesfém. Mi szürkeállományban vagyunk gazdagok. A magyar innovációs képességek tradicionálisan a világ legjobbjai között vannak. Bízom benne, hogy ezen a kiállításon is találkozunk olyan start-upokkal, amelyek néhány év múlva már a világpiacon aratnak sikereket!”

A konferenciáról:

A konferencia keretében megtartásra kerülő plenáris ülésen a hazai és nemzetközi KFI élet reprezentánsai szólalnak majd fel, úgymint Diego Canga Fano, Tajani alelnök úr kabinetfőnöke, aki az Európai Bizottság Ipar és Vállalkozás területét felügyeli.

Körünkben üdvözölhetjük továbbá az Európai Unió közel 100 Mrd eurós költségvetésű Human Brian elnevezésű agykutatási ernyőprojektjének vezetőjét Henry Markram professzort is, valamint felszólaló lesz Prof. Dr. Blaskó Gábor akadémikus, aki a közelmúlt egyik legjelentősebb külföldi tőkebefektetéssel létesült hazai KFI beruházásának igazgatója. A konferencia kísérő rendezvényei szakmai workshopok keretében kerülnek megrendezésre az alábbi témakörökre bontva:

Az innováció finanszírozása;

Mobilitás a KFI-ben;

Az Emberi Agy;

Együttműködési lehetőségek a Duna Stratégia régiós partnerei között;

Egyszerűbb pályázás a Horizont 2020-ban;

Innovációs szolgáltatások: mentorálás és inkubálás;

Az innováció regionális aspektusai;

A magyar tudás exportja;

Az új KFI Nemzeti Stratégia a nagyvállalatok szemszögéből;

Tudomány, Technológia és Innováció a közvélemény szemében;

KFI tevékenységek erősítése a közbeszerzéseken keresztül;

 

A szakkiállításról:

Az Innotrends Hungary 2013 szakkiállításon több mint 70 kiállító mutatkozik majd be 2 napon keresztül közel 4000 nm-en.

Olyan, a hazai KFI életben jelentős szerepet játszó nagyvállalatok lesznek kiállítóként jelen, mint a Servier, a Bosch, az Ericsson, a Telenor és a Microsoft, ezen túlmenően 30 startup vállalkozás is. A Nemzeti Innovációs Hivatal egy 60 nm-es standdal jelenik meg a rendezvényen, melyen helyet ad mind a hét regionális innovációs ügynökségnek. A kiállítók közt lesznek továbbá olyan szakmai szervezetek is, melyek nagyban hozzájárulnak a hazai KFI élet szervezéséhez, mint például az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, vagy épp a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége.

A fiatal, kutatói életpálya, illetve a természettudományos és mérnöki pályák iránt érdeklődőket KFI állásbörze várja majd, a különleges ízeket kedvelők pedig innovatív technológiával készült ételeket is kóstolhatnak majd. Megtekinthető lesz továbbá egy különleges holografikus kijelző, kipróbálhatók lesznek kiterjesztett valóságalapú és interaktív 3D-s virtuális szórakoztató játékok, és a győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központnak köszönhetően látványos kísérletek továbbá egy igazi tudományos élménysziget is várja majd a kilátogató közönséget.

Kapcsolódó posztok:

A bejegyzés kategóriája: Blogzine, Hazai pálya
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.