Új év, új lehetőség az elszánt startupper hölgyeknek

Jövőre Londoni döntővel és Európa 9 országában megrendezésre kerülő elődöntőivel – a Magyarországról 2014-ben indult – Women Startup Competition, óriási perspektívát nyújt nemcsak a hazai és európai női vállalkozók és startupperek, de azon angyal és kockázati tőkebefektetők számára is, akik végig kísérik az eseményt.

 

Alig titkolt izgalommal – Negyedszerre nyitjuk meg a nevezési lehetőséget, mert hiszünk a körülöttünk lévő ifjú vállalkozókban, és hisszük, hogy törekedni kell arra, hogy a nemi diverzifikáció kiegyensúlyozottabb legyen az üzleti szférában. Az így keletkező innovatív vállalkozásoknak, amelyek valóban korszakalkotót hoznak létre, minél jobban tudjunk segíteni a világpiaci terjeszkedésben” – mondta Müller Tamás a versenysorozat elindítója – “Itthoni viszonylatban elég kevés befektető nyitott az ilyen kezdeményezések támogatására, ezért Londonba megyünk, hogy az ottani szemléletet mintaként vehessék át a hazai kockázati tőkések. Bízunk benne, hogy jó példákkal, az új állami szerepvállalással és inkubátor pályázatokkal e tendencia is változni fog a jövőben.”
2014 -2016 között a Women Startup Competition, több mint 300 nemzetközi és hazai startup jelentkezését fogadta és támogatta szakmailag. A jelentkezők száma évről-évre nő – az idei versenyre már 200 fölötti előregisztráció érkezett -, és a reményeik szerint ez követendő példaként szolgál a hazai, szárnyaikat bontogató tehetségeknek. Szeretnék, ha a soron következő Women Startup Competition eseményen a nemzetközi piacra lépést tervező magyar, innovatív kkv-k, még nagyobb arányban képviseltetnék majd magukat. Továbbra is megadják a hazai női vállalkozók számára a megfelelő háttértámogatást, úgynevezett Unlpugged képzéseik keretében, amelynek során fél napos felkészítőt kapnak a résztvevők az üzleti modell, előadás-technika, prezentációkészítés és csapatépítés témákból. A budapesti, vidéki és határon túl Unlpugged tréningeken, vállalkozásépítési tapasztalattal bíró mentorok tartják a professzionális tréningeket.
A Women Startup Competition korábbi nyertesei és döntősei, olyan befektetéseket és támogatásokat kaptak, amivel nemcsak nemzetközi kapcsolatépítési utazásaikat fedezték, hanem olyan piacépítési lehetőségekhez is jutottak, amellyel meg tudták vetni a lábukat Európában és tengerentúli országokban is. A sikeres csapatok spektruma immár igen széles; győztes volt már versenyükön a Teddy the Guardian (szenzoros plüssmackó kisgyermek monitorozására – 2014), a Gubbio (autista gyerekek kommunikációs integrációját támogató applikáció – 2015) és a BOOKR Kids (digitális, „élő mesekönyv – 2016), valamint versenyben volt a Samebug (programhibák begyűjtése és megoldása) és a PikkPack Shoes (cipő „lapra szerelve a vásárló design-igényéhez igazítva) is. Az említett startupok és kkv-k sorra kaptak befektetéseket és ösztöndíjakat, jellemzően a tengerentúlról.
Az idei évad sok újdonságot tartogat a résztvevők számára. A verseny szerkezete átalakult, hiszen az eddigi online elődöntő és a tréninghéttel egybekötött döntő helyett, a szervezők még több eseményt nyitnak, hogy valóban a legjobb női startupperek szálljanak versenybe szerte Európából.A program ezúttal 11 regionális elődöntővel kezdődik, melyeket Helsinkitől – Portoig fognak megrendezni. Természetesen Budapesten is lesz előválogató március elején, amelyre elsősorban a magyar csapatokat várják. Az időpontokról és a nevezésről bővebb információt a womenstartupcompetition.com oldalon találnak az érdeklődők.
Bár a verseny döntője 2017. július 1-én Londonban lesz, érdemes mielőbb beadni a nevezéseket, mivel a regionális elődöntők győztesei egyenes ágon kerülnek be a nyár eleji döntőbe, ahol az addig kiválasztott 12 döntősön kívül, további egy csapat közönségszavazással kerül majd be.
Az ötletek tekintetében semmilyen tematikai megkötés nincs. Bárki jelentkezhet, aki úgy érzi, hogy az ötlete számot tarthat a nagyközönség és a befektetők érdeklődésére.
A versenyben való részvétel egyetlen feltétele, hogy a startupok legalább 50%-ban hölgy tagokból álljanak, akik tehetségükkel és elhivatottságukkal másokat is inspirálhatnak. Az eddigi versenytapasztalatok szerint a mobil, a biotechnológiai fejlesztések, a divat, művészet és a gasztronómia területéről számos sikeres, befektetést kapott ötlet valósult meg. Külön öröm, hogy a kisgyermekes anyák is egyre többször térnek vissza az üzleti körfogásba saját, sokszor gyerekekkel, kapcsolatos ötletekkel.
 A verseny másik gazdája Lukács Andrea záró szavában elmondta – “Bízunk benne, hogy a rendezvény nagyszerű lehetőséget teremt a folyamatosan növekvő startup és befektetői közösség számára. A versenyt hagyományteremtő céllal indítottuk 2014-ben azért, hogy a nők – a gazdasági versenyképesség megteremtésének egyik kulcsszereplőiként -, tehetségüknek és vállalkozói kompetenciájuknak köszönhetően figyelmet kapjanak, ezzel is biztatva más, hasonló vállalkozásokat a globális piacok meghódításában. Az esemény hosszú távú célja azonban nem csupán maga a verseny, hanem egy olyan, női vállalkozói és befektetői közösség építése, amely a jövőben is együttműködik, motivációt és anyagi támogatást nyújtva a női vállalkozók szakmai fejlődéséhez, érvényesüléséhez.”
A  fentiek  tekintetében  a  női  vállalkozókat  minél előbbi  jelentkezésre,  a „férfi” -vállalkozásokat pedig  minél  gyorsabban  új  hölgy  üzletpartner  keresésre buzdítjuk,  hogy ne  késsenek le  a  je-lentkezési határidőről.
További Információk és jelentkezés: http://www.womenstartupcompetition.com/
Eddigi támogatók
.:.Ge Healthcare .:. Emberi Erőforrások Minisztériuma .:.EIT Digital .:. Microsoft .:. Corvinus Tőkealap .:. Traction Tribe .:. Google .:. The Pitch .:. Kairos Society .:. Hackathon in the Box .:. YouNoodle .:. F6S .:. Fundacity .:. The Spot .:. Debreceni Egyetem .:. Szegedi Egyetem .:. Sektor5 .:. Design Terminal .:. Nemzeti Kereskedőház .:. Aquincum Technológiai Inkubátor Zrt .:. Hungarian Telekom.

Kapcsolódó posztok:

A bejegyzés kategóriája: Blogzine
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.