Ők voltak itthonról a CES-en: 3 interjú 3 startuppal

Három startup mutatkozott be a Consumer Electronics Show-n január elején Vegasban. A GoPro stabilizátort fejlesztő Sybrillo, az okos otthon platformot kiépítő Chameleon, valamint az Apple eszközökhöz komplett kiegészítőt gyártó DoBox, akik a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) InnoTrade programjának köszönhetően jutottak ki a CES-re.

Mint a legtöbb olvasónk tudja, a CES évről-évre minden meghatározó technológiai trendet felvonultat. Innen tudjuk meg minden januárban, hogy melyek a legújabb trendek, termékek. Idén az 5G technológia, az önvezető autók, a smart city megoldások, a kiterjesztett- és virtuális valóság, a robotika, valamint a mesterséges intelligencia témái köré épült a Vegas-i nagy fieszta.

Az idén ötvenedik alkalommal megrendezett kiállítás 2017. január 5-8. között 230 ezer négyzetméteren várta a szakmai látogatókat és vállalkozásokat: mintegy 4000 kiállító cég részvétele mellett, közel 180.000(!) szakmai érdeklődő, befektető, iparági szereplő volt jelen. A Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade programjának köszönhetően három hazai innovatív vállalkozás vett részt a kiállításon, valamint a kapcsolódó szakmai programokon.

Íme a magyar résztvevők, és a velük készült kis interjúk:

Mi az a Chameleon?
A Chameleon egy átfogó okos otthon platformot fejlesztett ki, amely kompatibilis a legtöbb gyártó különböző smart home eszközeivel, így egy egységes irányító központként szolgál a felhasználóknak. A rendszer képes többek között a fűtés, a hűtés, a világítás, a biztonsági rendszer, a szórakoztatóelektronika, a sötétítés vagy az öntözés vezérlésére is.

Kis interjú a Chameleon csapatával:

– Mit reméltetek a részvételtől?
– Az itthon már működő Chameleon Smart Home termékünk bemutatásától befektetői kapcsolatokat vártunk, amelyek európai terjeszkedés mellett az amerikai piacot is segítenek elérni. Okos-ház rendszerünk kedvező áru, és moduláris. Képes mindenféle háztartási szenzorral kommunikálni, ráadásul úgy, hogy a kivitelezőnek nem kell eltérnie a hagyományos villanyszerelési modelltől. Mindemellett felmérhettük a trendeket, cégünk helyét e piacon, a fejlődés lehetséges irányait.

– Alakultak olyan kapcsolatok, amelyekből hosszabb távú együttműködés lehet?
– Nagy volt az érdeklődés, és nemcsak magánszemélyek voltak kíváncsiak cégünkre, hanem kivitelezők is. Egy texasi ingatlanfejlesztő beépítené házaiba a rendszerünket – ez reményteljes lépésnek tűnik az amerikai piacon való megjelenésünkhöz. De a világ minden pontjáról találkoztunk cégekkel, szakemberekkel és befektetőkkel. Most gőzerővel azon dolgozunk, hogy e csatornákat nyitva tartsuk, és a lehető legtöbb irányba járhatóvá tegyük.

– Mi a mérlege a CES-résztvételnek? Milyen további lehetőségeket rejtenek a cég számára?
– Aktívan kerestük a kapcsolatokat, de célunk volt az is, hogy felmérjük az okos-otthonoknak szóló megoldásokat. Így a mérleg egyértelműen pozitív. Örömmel láttuk, hogy termékünk egyedi, így elsők lehetünk a piacon. Célunk, hogy minél többeknek legyen elérhető az okos-otthon.
***

Mi az a DoBox?
Az Apple eszközökhöz komplett kiegészítőt gyártó DoBox csapata már nemzetközi sikereket is elért, közösségi finanszírozási kampány keretében nemrégiben közel 90 ezer dollárt (mintegy 26 millió forintot) kalapoztak össze a Kickstarter-en. A piacon teljesen egyedi megoldást nyújtó kütyüvel könnyedén köthetők össze a különböző Apple készülékek más külső eszközökkel, többek közt televízióval, monitorral, vagy Air Play hangszórókkal.

Kis interjú a DoBox csapattal:

– Mit reméltetek a részvételtől?
– Arra számítottunk, hogy lesz időnk szétnézni, újságírókkal beszélni. Ehhez képest folyamatos volt az érdeklődés a standunknál: csak felváltva tudtunk szétnézni kicsit az épületben.

– Alakultak olyan kapcsolatok, amelyekből hosszabb távú együttműködés lehet?
– Az érdeklődők harmada üzleti céllal érkezett gyártó, viszonteladó, tanácsadó volt. Bemutathattuk termékünket pl. az Apple tanácsadói közösségének találkozóján is!

– Mi a mérlege a CES-résztvételnek? Milyen további lehetőségeitek vannak?
– Nagy sikerről számolhatunk be. Amellett, hogy minden szórólapunk, ismertetőnk elfogyott a kiállítás végére, nagyon inspiráló volt, hogy csak pozitív véleményeket kaptunk. Jövőre is szeretnénk részt venni, de addig is építjük a megszerzett kapcsolatokat.

***

Mi az a Sybrillo?
A Sybrillo az ismert GoPro akciókamerákhoz fejlesztett ki egy távirányítható képremegést kiszűrő stabilizátort. Ennek segítségével bárki professzionális minőségű videó felvételeket készíthet. A Sybrillo már szintén egy sikeres nemzetközi pénzgyűjtő kampánnyal a háta mögött utazott Las Vegasba, a csapat ugyancsak a Kickstarteren kapott közel 150 ezer dollárt (több mint 43 millió forintot).

Kis interjú a Sybrillo csapattal:

– Mit reméltetek a részvételtől?
– Amellett, hogy validáljuk az új designünket, új kapcsolatokat reméltünk, együttműködési lehetőségeket. Egy Go Pro kiegészítőként szolgáló, vízálló, távirányítható stabilizátort mutattunk be, amelynek funkcióit sportemberek mellett ingatlanosok, sőt rendfenntartó szervezetek is alkalmazhatják.

– Alakultak olyan kapcsolatok, amelyekből hosszabb távú együttműködés lehet?
– Együttműködést kezdtünk egy GoPro termékeket gyártó céggel. Reményeink szerint február végére pedig realizálódik a partnerség egy, tavaly 2 és félmillió dolláros forgalmat elért startuppal.

– Mi a mérlege a CES-résztvételnek? Milyen további lehetőségeket rejtenek a cég számára?
– Bátorító, sőt lelkesítő, ha olyan sok dicsérő megnyilvánulást kap az ember, mint mi Las Vegasban. De nem ülünk a babérjainkon: tavasszal megkezdjük a termékek szállítását, és folyamatosan keressük az új értékesítési lehetőségeket.

Kapcsolódó posztok:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.