Ondrej Bartossal indul a Startup Hungary First Monday sorozata

A romániai dekakornisba fektető Credo Ventures egyik alapítójával találkozhatnak az érdeklődők október 5-én. A First Monday sorozattal a hazai ökoszisztéma legendás alakjának, Záboji Péternek is emléket állít a Startup Hungary.

Ondrej Bartos kockázatitőke-befektető, a Credo Ventures társalapítója lesz a Startup Hungary most induló programsorozatának vendége. A tizenkét ismert magyar startup alapító, valamint a Google, az IVSZ és a Design Terminal által életre hívott szervezet nagy sikerű, szeptemberi kick-off eseményt követően október 5-én 18 órakor veszi kezdetét a First Monday széria. A nyitó alkalomra a régió egyik legsikeresebb befektetőjének társalapítóját hívták meg a szervezők.

A beszélgetés online, a Hopin felületén lesz megtekinthető, ahol a személyes kapcsolatépítés lehetőségeihez hasonló élmény is várja a résztvevőket. A First Monday sorozat természetesen élőben folytatódik majd, amint azt a járványhelyzet engedi. A szervezők azonban addig is olyan neves, a nemzetközi szcénában is elismert vendégeket invitálnak a programba, akiket élőben nehezebb lenne Budapestre csábítani.
A prágai Credo Ventures közép-kelet-európai, korai fázisú vállalkozásokra fókuszál, 2009-es alapítása óta negyvenöt startupba fektetett be. Ezek közül a legsikeresebb a román alapítású UiPath, mely idén nyáron 225 millió dolláros befektetést kapott, így elérte a 10,2 milliárd dolláros cégértéket, vagyis dekakornis lett.
Ondrej Bartos elkötelezett lelkesedéssel keresi az újító ötleteket, melyek formabontó termékeket szülnek vagy akár egész iparágakat képesek felbolygatni. Cége három magyar startupba is befektetett az utóbbi években: a PublishDrive, a Commsignia és a SignAll mögé is odaálltak.
Az eredeti First Monday
Sokak számára lehet ismerős a most induló sorozat elnevezése: Záboji Péter, a hazai startup közösség első ikonikus figurája indított legendás rendezvénysorozatot ezzel a névvel. A First Monday minden hónap első hétfőjén biztosított platformot a közösségnek, itt találkozhattak rendszeresen a startupok, tehetségek, vállalkozók, befektetők.
Záboji Péter kockázati tőkebefektető, üzleti angyal a European Entrepreneurship Foundation (EEF) elnöke és alapítója volt. Az alapítvány akcelerátor kurzusaival tehetséges fiatalokat segített a vállalkozási gyakorlat elsajátításában. A First Monday események fogalommá váltak a hazai startup ökoszisztémában. Ennek az örökségnek kíván méltó emléket állítani a Startup Hungary kezdeményezése, mely minden hónap első hétfőjén jelentkezik majd.

hogy több nemzetközileg is sikeres startup jöjjön létre, működjön és növekedjen Magyarországon. A Startup Hungary tudásbázis, érdekképviselet, közösség és tájékozódási pont a hazai startup szektor számára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .