BlogzineKülföld

Innovatív magyar startupokat vitt Las Vegasba a Vespucci Partners

A CES a világ legnagyobb szabású, egyben legbefolyásosabb technológiai rendezvénye, az átütő erejű technológiák és a globális innovátorok próbatere, ahol a világ legismertebb márkái kötnek üzleteket és találkoznak új partnerekkel. Ez a lehetőség vonzotta a Vespucci Partners kockázati tőkealap-kezelő vezetőit is, akik három portfóliócégükkel – Haris Digital, Mollia és IMM-DATA – együtt vettek részt az eseményen.

Az egész világot érintő koronavírus-világjárvány miatt 2021-ben csak online, azonban idén január 5. és 8. között már negyvenezernél is több látogató személyes részvételével rendezték meg a Las Vegas-i CES technológiai showt, amelyre összesen 119 országból érkeztek a technológiai és az innovációs iparág elsőszámú szakemberei. A magyarországi innovációs ökoszisztémát a Vespucci Partners csapata – köztük Sohajda Júlia és Macher Péter társ-alapítók és partnerek, Zsigmond Levente befektetési igazgató és Balázs Gergely befektetési menedzser –, valamint a magyar-amerikai hibrid üzleti modelljéről ismert kockázati tőkealap-kezelő három portfóliócége, a Haris Digital, a Mollia és az IMM-DATA képviselte.

A Vespucci Partners, a Mollia, a Haris Digital és az IMM-Data csapatai kint a CES-en

A Haris Digital díjnyertes Ipar 4.0-s megoldásával volt jelen

Az Ipar 4.0 területén tevékenykedő Haris Digital egy gyártás-digitalizációs megoldással érkezett az eseményre, amelynek segítségével gyakorlatilag 24 órán belül, bármilyen gépet, berendezést képesek „felokosítani”. A Haris Digital USA-ban is díjazott megoldását egy pici szenzorként kell elképzelni, amelyet felhelyeznek a gép egy adott pontjára, hogy az számolja a rezgés és mozgásadatokat, hogy ezt követően IoT szenzorokkal és AI alapú algoritmusokkal felmérjék a gépek termelését. Az így kinyert adatok hasznos információval szolgálnak a gyártóvállalatok termelési szakembereinek, hogy növelni tudják a hatékonyságukat, ezáltal csökkentve a környezetterhelést is.

A Mollia forradalmi eljárás hoz a robotok tanításában

A 2016-ban alapított Mollia célja egy adaptív, tanítható szoftver kifejlesztése a Bábu nevű virtuális humanoid robot kinematikai vezérlésére. A magyar startup fejlesztésének legfontosabb és legizgalmasabb újdonsága egy nyelvszerű tanulási rendszer, amely az emberi mozgást geometriai építőelemek egységes rendszerében írja le. Ugyanis a Mollia alapítóinak víziója szerint a robotok idővel egy átlag család számára is elérhetőek lesznek, a ma még utópisztikus vízió realizálásáig pedig játékot fejlesztenek, amelyben meg lehet tanítani a robotot különböző mozgásokra, aminek köszönhetően megnövekedhet a mozgáskészlet, amit később egy fizikai robotba lehetne átültetni.

Adatokkal növeli a hatékonyságot az IMM-DATA

Az IMM-DATA termelő vállalatoknak segít csökkenteni a költségeiket, egyúttal növelni a hatékonyságukat egy a termelő gépekről és perifériákról valós idejű adatokat szolgáltató megoldás segítségével, amely lényegében három fő – egy hardveres, egy szoftveres, valamint egy bevezetési vagy alkalmazási tanácsadásból – részből áll. Az IMM-DATA hardverei saját fejlesztésűek, a szoftvere pedig bármilyen eszközön futó böngészőből elérhető, különböző elemekkel kiegészülve, ráadásul a szolgáltatásaikat a Microsoft Azure felhő környezetben működtetik, ezáltal is garantálva a gyors és rugalmas bevezethetőséget.

A magyar startupoknak ott a helye a világ élvonalában”

A Vespucci Partners csapatának több célja is volt a rendezvényen való részvétel kapcsán. Kockázati tőkelapként szerettük volna a világ vezető szakembereitől megtudni, melyek az innovációs iparág legforróbb trendjei, személyesen meggyőződni arról, hol tart a világ azokon a területeken, ahol a Vespucci Partners portfóliócégei működnek. Ugyanakkor fontos volt az is, hogy megtudjuk, a világ különböző piacain mely iparágakba, technológiákba fektetnek a legtöbben, hiszen miután egy startupba invesztálunk, az adott vállalkozásnak két-három körön keresztül további befektetéseket kell kapnia, majd exitelnie. Ehhez olyan területekre szükséges befektetnünk, amelyek vagy aktuálisan, vagy három-öt év múlva illeszkednek a trendekbe. A Las Vegas-i show bebizonyította, hogy a magyar startupoknak ott a helye a világ élvonalában” – mondta Suhajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója.

Megosztás