Hazai pálya

NEW AGE 4 – Új Startup Generáció indul!

Hiper lelkes vagyok, mert tényleg érezni, hogy elindult az „Új Startup Generáció”! És nem azért, mert Pálinkás József, NKFIH elnök ezt jelentette be a Get in the Ring budapesti döntőjén! Inkább azért mert az egyik szereplő ezt mondja: „… tényleg egy frankó  ringben állsz!” De nézzétek meg a videót és megértitek mire gondolok:

Ez a ring pedig hamarosan egyre több vállalkozás részére nyílik meg. Egy ring, amely először ugyan küzdőtérnek néz ki… de utána mégis vidám alkotói helyszínné, vállalkozási tereppé válik! Nézzétek csak meg a „küzdelemben” résztvevő arcokat, a nyilatkozók lelkesedését. Ezek önmagukért beszélnek (by Ypsilon Media):

 

Szóval részt vettem a csapatok felkészítésében, segíthettem a szervezésben, és végül ott álltam én is a ringben. Igaz bíróként és kérdezőként. Valóban felemelő érzés volt, mert sokan dolgoztak, hajtottak azért, hogy Debrecen után a Corvinuson is sikerrel menjen le a hazai döntő. A versenyző csapatok izzadtak, készültek, magoltak, és pár nap alatt rengeteget fejlődtek! De ez a verseny most több lett, mint egy nemzetközi startup esemény hazai mutációja.  Több annál!

Valami ismét visszatért a hazai startup világba! Hiszen ismét tömegével jöttek el befektetők, üzletemberek, sőt véleményformáló politikusok, hogy megnézzék az „Új Generációt”. A monstre (15-tól 23 óráig tartó versenyen) kb. 400-500 „átmenő” résztvevőt, közönséget láttam, számoltam.

Szóval visszatért itthonra valami! Hiszen november 25-én a Corvinuson elindult

az Új Startup Generáció!

A hazai startup fejlődés második korszaka. Az első korszak már tavaly lezárult és sokáig, lassan egy évig nem volt semmi jelentős startup esemény, verseny. Legalábbis nem olyan, ami tömegeket mozgatott volna meg. Az utolsó nagy események után – például Elevator Pitch, Singularity, Underground – hiányzott is ez a lelkes közösségi légkör. Lehet mindenki a sebeit, csalódásait „nyalogatta” a véres szavannákról visszatérve (hoppá! jaj ne! egy Gazellás-metafora…) Valami akkor eltűnt… Egy rövid időre.

Képernyőfotó 2015-11-30 - 22.05.34

És ezek szerint most ismét megjelent valami! Egy új startup generáció nyitánya, amelyet talán a legautentikusabb, hazai szereplő, Pálinkás József, NKFIH elnök jelentett be. A hazai kutatásfejlesztés és innováció finanszírozási rendszerét megújító akadémikust, volt MTA elnök a szurkoló közönséghez szólt: „A maihoz hasonló eseményekkel  ösztönözhetjük azokat  a közösségeket, amelyekben ötletből sikeres vállalkozássá formálhatóak a versenyzők tervei.”

Képernyőfotó 2015-11-30 - 22.32.51

Pálinkás többször használta

a “startup factory” és “startup generáció”

szavakat. Úgy gondolom, hogy ezt érdemes megjegyeznünk, mert az új pályázatok kapcsán is lehet még jelentőségük ezeknek a hívószavaknak. A mai üzleti környezetről beszélve az innovatív vállalkozásokat, a startupperek közösségét és az új alkalmazási formákat összekapcsolta. Szerinte az új gazdasági környezetben mindennél fontosabb az „önalkalmazás” kérdése. Erre a legjobb megoldásként a saját ötletből szárba szökkenő, innovatív cégek, a startup-ok szolgálhatnak. Pálinkás az NKFIH feladatának a közösségek megerősödésének ösztönzését látja. Ezek a közösségek szerinte „startup factory-ként” sok száz ötletnek adhatnak fejlődési lehetőséget, hogy közülük akár több is átütő siker lehessen.

Képernyőfotó 2015-11-30 - 22.10.14

ÚJ STARTUP PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK JÖNNEK!

No de térjünk vissza Pálinkás elnök úr beszédéről a „rideg” tényekre:

– Hamarosan kiírásra kerül a GINOP Európai Uniós pályázati forrás “startup ökoszisztéma” elnevezésű pályázata, valamint a hivatal hazai forrásból is megjelentet  ugyanilyen célok támogatására pályázatot.

– A két pályázati keretből összességében 6,5 milliárd forint áll majd rendelkezésre, melyre inkubátorok pályázhatnak az ország minden régiójából és a tervek szerint, a támogatás nagy részét, rajtuk keresztül az inkubálandó startup-ok kapják.

– Mivel a terv az, hogy a startupok az inkubátorokhoz pályáznak támogatásért, ezért a hivatali pályázati adminisztráció szerepe átalakul, úgy tűnik egyszerűbb, gyorsabb, átláthatóbb lehet a szisztéma.

Az Enterprise Hungary (= szervező) vezetői bejelentették, hogy hamarosan (januárban) indul a Startup Campus inkubációs program az NKFIH támogatásával, amely:

  • – indulásként két régióban (Budapesten és Debrecenben) tervezi az egyetemi ötletek, innovációs potenciál felkarolását és üzleti fejlesztését,
  • – az egyetemi inkubáció Európai Uniós mintákra épül, és a helyi felső oktatásu intézmények, továbbá a helyi diákszervezetek bevonásával fog fejlődni
  • – siker esetében a „campus” országos hatókörűvé kíván válni
  • – a program felvezető eseményében, a Get in the Ringben szereplő sikeres versenyzők egyúttal résztvehetnek az induló „campus” inkubációban is, ennek hamarosan eseményei is lesznek, a szervezők zártkörű workshop-ot terveznek még decemberben (ott leszek / leszünk!)

BEFEKTETŐK 

A Get in the Ring zsűrijében többek között olyan befektetők ültek (csak az érdekesség kedvéért), mint például:

  • – az MFB Invest vezetője, Kovács Zsolt, vagy Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealaptól, Varga Zoltán, a Centrál csoport feje (befektető és médiamammut), vagy Várady Zoltán, a Corvinus Tőkealapvezetője
  • – de ott volt Böszörményi Nagy Gergely, aki az inkubációval bővülő és egyre meghatározóbb, dinamikusan fejlődő Design Terminal feje

Képernyőfotó 2015-11-30 - 22.11.22

Szóval a potentátok már mutatták, hogy várják az új friss startup-okat. Kíváncsiak az új befektetési potenciálokra!

A NYERTESEK

Végül ejtsünk szót a nyertesekről is! Kiütéssel nyert az online anatómia atlasz, az RF Anatomy az „ötlet” szekcióban. A legjobb startup-ok közül a nyertesnek járó övet a Practify „tréning támogató” startupja vitte el.

Képernyőfotó 2015-11-30 - 22.10.42

Az ötlet szekcióban a döntőbe jutott 8 versenyző közül a nyertes RF Anatomy olyan innovációs ötleteket győzött le a budapesti Corvinus Egyetem aulájában felépített boksz-szorítóban, mint amilyen például Easebike, hibrid moped-bicikli terve, vagy amilyen a Prelife meddőségi problémáját segítő, diagnosztikai eszköz. Startup szekcióban a döntőbe jutott többek között a Xeropan, játékos nyelvoktató szoftveres eszköz, a BeeRides, repülőtéri autó-megosztó szolgáltatás vagy például a Planmaster3D, amely a fogorvosok távdiagnosztikáját segítő webes eszköz kíván lenni. A két szekcióban nyertes csapat képviselheti hazánkat a „Get in the Ring!” közép-kelet-európai döntőjében. A verseny fődíjaként az Enterprise Hungary és a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) támogatásával kiírt „Europe Challenge” díjazottjai részt vehetnek egy európai startup szakmai körúton.

 

ÜZENET

És végül a fő üzenetet ne is én mondjam ki, hallgassátok a mindig dinamikus és maximalista Katona Bence, a főszervező (Corvinus Egyetem) beszédének egyik részletét, amely már mutatja a jövő hazai startup trendjeit:

1DSC_0797

 

„A tehetség azonban könnyen elvész, ha nem párosul lehetőséggel! A Get in the Ring nemzetközi startup verseny egy lehetőség. Lehetőség a legtehetségesebb fiatalok számára, hogy megmutassák magukat és innovatív vállalkozásaikat egy ország vagy akár a világ előtt. A népszerű showműsort kihasználva minél szélesebb körben szeretnénk példaképeket bemutatni, valamint népszerűsíteni hazánkban a vállalkozói kultúrát és a vállalkozói közösség értékeit. Mindez miért fontos? Mert ezek a fiatalok lesznek a jövő vállalkozói és az ő vállalkozásaik fogják meghatározni nemzetünk gazdasági és innovációs versenyképességét.”

– Nos csak „ennyi” a szervezők üzenete… Klasszul hangzik, ugye?

Ez volt 2015-ben a Get in the Ring! Egy új Startup Generáció nyitánya.

Képernyőfotó 2015-11-30 - 22.08.29

Megosztás