Csökkennek a befektetési összegek – de miért?!
Napok óta gondolkozom azon, hogy milyen trendre utal ez a hír: „a Y-Combinator csökkentette az egy startupnak adandó befektetési pénzt, 150 ezer dollárról 80 ezer dollárra„. Miért?
SZILÍCIUM VÖLGYI MODELL
A november 26-i bejelentés szerint kevesebb pénz és több „bevonódást” adnak a startup-nak. Azaz a pénz helyett a tudást, a kapcsolati háló erejét helyezik előtérbe. Minderre több időt akarnak szánni, tehát az elmélyülés és a felkészültebb befektetést teszik új stratégiájukká:
„The new version involves less money and more engagement. (…) We’re decreasing the amount invested because experience showed $150k was too much. It’s good for startups to get some amount of investment automatically; it lets them continue working on ideas that still look like ugly ducklings on Demo Day. But $150k was more than the successful startups needed, and it sometimes caused messy disputes in the unsuccessful ones. Switching from $150k to $80k may not completely eliminate such problems, but it will make them at most half as bad.”
Mindez az inkubációs modell stratégiájának változására utal. Bár többen ennél egyszerűbb okra vezetik vissza, de azért gondolkodjunk el ennek a hátterén! Nos történetileg fontos tudni, hogy a Y-Combinator indította el 2005-ben az inkubációnak (vagy szakmai körökben inkább „accelerációnak” vagy magyarosan „akcelerációnak”?) nevezett seed „oktatási” és befektetési formát. És amit a Y-Combinator csinál, arra az egész Szilícium völgy figyel! Meghatározó, hiszen a műhelyébe való bekerülés egyenlő a siker előszobájával. A féléves programjaira csaknem 9.000 (!) startup jelentkezik és az a 40-50, amelyik bejut, igazából olyan széles körű ismerettségi hálózatba kerül, amilyet világszinten talán csak a Techstars vagy a 500startups tud nyújtani. A Y-Combinator volt az első olyan accelerációs szisztéma, ahová Yurij Milner (a Facebook egyik milliárdos felfedezője) látatlanba „betolt” 5 millió dollárt, azért, hogy abból az inkubátor fejenként odaadjon minden startup-jának 150 ezer dollárt. Ezt a 150 ezer dollárt csökkentik most 80 ezerre! Plusz ezzel párhuzamosan létrehoztak egy befektető céget, azaz a YC VC-t. És itt még kevesebb pénzról van szó: 20 ezer dollárt adnak indulásként.
Tehát a tendencia egyértelműnek tűnik: csökkentés mindkét téren, az inkubációs modellben és a befektetési modellben is! És itt vélhetően nem átszervezésről vagy takarékoskodásról van szó! Sőt ha a Y-Combinator stratégiát vált, az az egész piac számára üzenet!
Arra utal, hogy egyrészt valami lehet nagyon elment rossz irányba: talán túl nagy összegek helyeződtek ki? Talán nem volt indokolt az induló pénz? Talán kisebb összegből is el lehet ugyanazt a célt érni?
CHILE KONTRA IZRAEL MODELL
Ha egy kicsit belegondolunk, akkor ugyanerre a tendenciára utal a Startup Chile elementáris sikere. Nevezetesen Chile-ben a program 3 éve történt és meghirdetésekor 40 ezer dollárt ajánlottak fel minden betelepülő startup-nak. Aztán az egész világ elkezdett erről a programról beszélni. Ehhez rövid 2 év kellett. És mindenki azt hitte, hogy a sikerhez hatalmas pénz kellett. Hiszen Izraelban egy hasonló programot, amely Gazella néven fut, több mint 20 év alatt valósítottak meg és több millió dollárt költöttek rá. Igaz ez az izraeli innovációs ipart felemelte a Szilícium völgy szintjére, de irdatlan összeget és tudás energiát igényelt. Visszatérve Chile-re: ott bizony a siker nagyságához képest marginálisan kevés pénzt költöttek a programra.
Találjátok ki, hogy vajon az első programban hány startup vett részt Chile-ben? A héten több embertől megkérdeztem ezt: és általában 100-150 startup-ot mondtak. Hát nem! Harminc-valahány startup volt az első programban, és annak sem mindnek adták oda a pénzt. Ha ezt felszorozzuk, akkor kb. 240 millió forintot adtak a cégeknek, plusz gondolom még pár száz milliót az infrastruktúrára fordítottak. És ebben még plusz benne van az is, hogy a résztvevők visszajelzései alapján nem is mindenki kapta meg a 40 ezret… Mert teljesítési mérföldekhez kötötték a pénz odaadását. Aki becsúszott, vagy késett, az lehet csak 15 ezer dollárt kapott (Ezt egyik ismerős startupper, Vincze István mesélte egy résztvevő barátjára hivatkozva) Tehát Chile-nek 3 év, és pár milió dollár kellett egy igazán gyümölcsöző innovációs környezet megteremtéséhez.
ÉS ITTHON MI A HELYZET?
A Jeremie 2 program részeként várhatóan jövő év elején indulnak el a magvető kockázati tőkealapok. Ők egyenként 40 millió forintos befektetést tesznek, és várhatóan alaponként 30 startup-ba tudnak befektetni. Éppen tegnap mondta egy ilyen új magvető alap vezetője, hogy ez lényegében havi egy befektetést jelent! Aztán itt van a Colabs, akinek a házatájáról most átszervezési híreket hallani. Ennek okát ne firtassuk, de az Internet Hungary-n hallott, tulajdonosi elégedetlenségből gondolhatjuk, hogy a Colabsos fiúk már nagyban a program javításán dolgoznak. Itt 4-8 millió forintos támogatásra számíthat a programba kerülő startup. A Blind Investment őszi rendezvényein mikro-projektenként 3-3 millió forintot adnak oda. Tehát a hazai seed befektetés nem eltúlzott az amerikai összegekhez képest, és az inkubációs nagyságrendek is rendben vannak itthon. Igaz a magyar piaci háttér kezdetlegesebb és vélhetően az itt megkapott kevesebb pénz közel kisebb potenciált ad, mint mondjuk a Szilícium völgyben kapott hasonló összeg.
KONKLÚZIÓ
Visszatérve a Y-Combinator bejelentésére, körvonalazódik egy olyan seed modell, amelyben maga a tudás és network átadása válik valódi értékké. Nem maga a tőkenagyság, hanem az elérhető és az adott idő alatt (lásd 36 hónap alatt) befutható piaci potenciál értéke a fontosabb. Jobban belegondolva ez jócskán többet ér, mint bármilyen tőke! Hiszen mit kezdenénk itthon 80 ezer dollárral, ha éppen a nem tudnánk továbblépni például a nemzetközi piaci szintérre, vagy a nagyobb tőkealapok irányába egy újabb befektetésre. És ez a startup ökoszisztéma lényege: maga az organikus fejlődés, amely nem csupán a pénzről szól, hanem az innovatív képességről, a startup sikerré konvertálódó tudásáról és a megfelelő kapcsolati háló alkalmazási képességéről!
A Y-Combinator lépésének üzenete tehát egyértelmű: ne a pénzre (= kockázati tőke nagysága) koncentrálj, hanem a perspektívát és az értéket keresd a fejlődésben! Paul Graham – immár sokadszor emlegetett – naggyá válási modellje így teljesedik ki! Ennek sikerét a következő években várhatjuk. Érdemes lesz figyelni!
Addig is olvasmánynak javaslom ezt az érdekes site-ot, ahol ezt a fenti a fotót találtam. Érdemes elolvasni azoknak, akik ezen az érték tényezőn elgondolkodtak és akár új startup alapítását tervezik.
„But $150k was more than the successful startups needed, and it sometimes caused messy disputes in the unsuccessful ones. Switching from $150k to $80k may not completely eliminate such problems, but it will make them at most half as bad.”
———————-
Oké, lefordítom.
A befektetőnek fogalma sincs arról, hogy mennyi pénzre lesz szükség az ötlet piacig való eljuttatásához, de igazából ez nem is érdekli.
Ő csak arra koncentrál, hogy a lehető legkisebb ráfordítással kiforgassa az ötletgazdát az ötlete tulajdonjogaiból, és aztán az olcsón szerzett ötletet már a saját apparátusával, a saját kizárólagos hasznára vigye tovább.
–
Az ötletgazda villanyszámlájának és buszbérletének kifizetéséhez ugyanis a 150 ezer euró valóban bődületesen sok lenne, amit a „befektető” okkal fájlalhatna, ha az ötlet mégsem jönne be.
Egy csóró ötletgazda 80 ezer eurós „befektetéssel” is könnyen megvásárolható, és pillanatnyi elmezavarában akár még egy olyan munkaszerződést is aláírhat, ami utána hosszú évekre a „befektető” rabszolgájává teszi.
–
Nos, én értem a tréfát.
Csak éppen nem szeretem.
Nem hinném, h Paul Graham így gondolkodik, de Juri Milnerre sem jellemző… Graham a saját vagyonából indította a YC-t, Milner pedig anno a FB-n sokkal nagyobbat kockáztatott. Légy szíves ne felejtsd el, hogy ez nem Magyarország… itt nem a gazdaság kannibalizálása (vagy akár ötletgazdák), hanem a piac építése, folyamatos újra gondolása zajlik
Másképpen nem tudom miként lehet az, hogy a Valley-ben vannak 2-3 fős cégek, akik kijönnek a YC-ből és utána félévre 5-25 millió dollárért megveszik őket. Döbbenetes árat fizetnek az „agyakért” és a fiatal tehetségekért. Tehát ha egy ilyen „agyat” beszívnak az inkubátorba, akkor annak kinevelése, a tudás a fontos. Nem az, hogy milyen verdával jár vagy villamosjegyre kap-e pénzt…
Erről eszembe jut egy üzletileg és szakmailag baromi sikeres milliárdos amerikai testvérpár, akik kb. 100 élvonalbeli mérnök összecsődítésével, 25 millió USD és 5 év ráfodítással póbáltak egy gázturbinás hibrid személygépkocsi hajtásrendszert kifejlesztő startupot felfuttatni.
–
Tulajdonképpen csak egyetlen hibát vétettek: nem az adott célra legmegfelelőbb megoldást akarták megtalálni, hanem egy már létező mikroturbina típust (egy másik, mindmáig sikeres cégük termékét) akarták az autóiparra rásózni.
Naná hogy nem ment.
Úgyhogy öt év után kudarcnak minősítették az egészet, és szélnek eresztették az egész csapatot.
–
Ugye mondanom sem kell, hogy ötödannyi emberrel, ötödannyi pénzből is sikerült volna megcsinálniuk, ha nem akarják az embereik helyett eldönteni, hogyan kell egy gázturbinás hibrid személygépkocsi-hajtást megcsinálni.
–
És amit ebből ki akarok hozni: néhány sikersztori igazából még arra sem bizonyíték, hogy a siker a szóban forgó startup finanszírozási módnak volna köszönhető.
Az igazán jó, nagy piaci sikert kínáló ötletekre nemcsak az a jellemző, hogy az ötlet gazdája tudja őket a legjobban kidolgozni és megvalósítani.
Hanem az is, hogy a menet közben óhatatlanul felmerülő döntési helyzetekben az ötletgazda tudja a legjobb döntéseket hozni.
Alapvető különbség van tehát a között, amikor az ötletgazda irányítóként, valódi döntési jogkörrel vesz részt a fejlesztésben, és aközött, amikor az ötletgazda csupán fizetett alkalmazottként, valódi hatalom és döntési lehetőség nélkül dolgozik az ötlete megvalósításán.
A fejlesztésben nem járatos befektető ugyanis homlokegyenes ellenkező módon próbál a projektben pénzt spórolni, mint ahogy azt egy fejlesztési projektben lehet, és így már az első lépéstől kezdve rossz irányba viszi a projektet.
Ezért aztán nem csoda, hogy a csupán 150 (vagy most már csak 80) ezer euróval „megtámogatott” startupok esetében a fő kérdés nem a projekt sikerre vitelének módja, hanem a kudarc miatti veszekedés hangerejének csökkentése.
Mert a veszekedés ezek után már garantált.
–
A fejlesztési projektekben nincs olyan, hogy „sok” vagy „kevés” pénz.
Csak „elegendő” vagy „nem elegendő” pénz van.
A szakadékon nem lehet több lépéssel átjutni.
Tehát két 80 ezer eurós startup befektetés esetében is nagyobb a bukás valószínűsége, mintha csak az egyiket támogatnánk 150 ezer euróval.
az utolsó bekezdéssel maximálisan egyet értek! grat!!
Szerintem az a probléma, hogy még nincs nálunk megfelelő támogatási rendszer a startup indításához.
Ez a USD 80k szuper lenne itthon is sőt ennél kevesebb is, ha életszerű lenne a támogatás. Röviden, hogy mi is a gond. (példámban informatikai startup)
Tehát adva van egy ötlet, ami jobb sőt az egyetlen valamire való esetben egy programozó fejéből pattant ki és megvan hozzá a megfelelő gyakorlata és szakmailag is áll annyira, hogy ezt meg is tudja alkotni, lekódolni. Abban nem nagyon hiszek, hogy van egy nem szakmai ember és van egy ötlete amire megpróbál tőkét keresni és felvesz programozót (kat), akik majd megcsinálják helyette, ez egy hülyeség és tuti bukás, hacsak neki saját magának nincs pár 10 Millió a zsebében és tud megfelelő szaktudású programozókat felvenni. A megfelelő szaktudás nagyon fontos, mivel programozó és programozó között is rendkívül nagy a különbség. Többnyire nem pótolható, és nagyon nehéz megfelelőt találni vagy ha van, akkor nem olcsó vagy már foglalt és nehéz rávenni egy startup csatlakozásához. (például elég mélyen a zsebbe kell nyúlni, hogy átigazoljon) Designer, sitebulder az pótolható vagy kiváltható, de backend-architect az nem :)
Tehát visszatérve adott a programozó és az ötlet, akkor a delikvens választhat, hogy otthagyja a munkáját és csak is abban dolgozik, amiben hisz, igen ám de akkor nem lesz miből fizetni még a net kapcsolatát sem, nem beszélve a számlákról és a megélhetésekről. Egy olyan támogatási rendszer kéne, amiben megvizsgálják az ötletet a mögötte álló tudást és egy rövid üzleti terv után adnak annyi támogatást, hogy lehetőség legyen egy nyugodt 6-12 hónapos fejlesztési időszakra.
Többnyire ennyire időre van szükség egy tipikus fejlesztésnél és ha kell designer vagy sitebulder segítség, akkor legyen annyi keret, hogy időszakosan tudjanak ilyet is foglalkoztatni. Mobilos fejlesztésre is lehet szükség, ha az ötlet app-ot is igényel, egy jobb kóder már eleve olyan server oldali kommunikációt alkalmaz már magán az oldalon is (pl: json, ajax), amire nagyon egyszerűen és gyorsan lehet natív appot készíttetni. Egy-egy ötlet megvalósítását pár millió forint támogatással el lehet idítani egy ilyen startup-ot, ha az ötletgazda egyben az aki meg is tudja csinálni, ha nem az akkor az nem fog menni, kidobott pénz lesz ez a pár millió, ebben az esetben több 10 milliónak kell lennie a támogatásnak, de abban meg mi a buli, ha egy ötletembert támogatnak, ugye.
Másik tévedés meg az, hogy sokan azt gondolják, hogy egyetemi környezetből kerülnek ki a zseniális kóderek és ötletek. Akiket én ismerek és tényleg nagyon jó kóderek, nagy többségében egyetem környékén sem jártak, hanem magukat képezve több éves gyakorlat után jutottak el egy olyan szintre, hogy bármit meg tudnak valósítani. Egyetemeken nem lehet gyakorlatot szerezni és azt senki ne gondolja, hogy pár éves tanulás után valaki egy tényleg versenyképest terméket le tud kódolni, kivétel persze van, de ezek olyanok, akik már egyetem előtt is csak ezzel foglalkoztak. Mondhatnám azt, hogy programozni megtanulni nem lehet, erre születni kell vagy aki ezt csak egyetemen tanulta az pont olyan is lesz. Az egyetemeken nem tanítják meg a legújabb technológiákat, rendszerek skálázhatóságát, stb. alap tudásra jó, de másra nem.
a példád jogos az IT vagy mobilos cuccokra, de vannak olyan iparágak, ahol 1-2 M nem elég. A másik, h nemzetközileg az inkubátorokat azért találták ki, hogy ott kapcsolatrendszert, közösséget és másfajta (üzleti) tudást is kapsz. Tehát a pár milió mellett a tudás megkapása is fontos – szerintem. Az egyetemi példádhoz nem tudok hozzászólni… erre nem látok rá.
Pontosan az IT startup esetében írtam ezt. Azt se gondolom, hogy 1-2 millió elég lenne, kezdésként 5 körül elképzelhető.
És ez csak a kezdet, nincs marketing, piacra vitel benne meg semmi más, csak magának az ötletnek az IT fejlesztése.
Az amikről olvasok itt és amit többnyire a VC is keresnek, azok komplett kész csapatok, de ebből szerintem kevés van és akik vannak azok már régóta szerepelnek. A jobbakra már lecsaptak a maradék meg lehet nem érdekes.
Ez abban lehetne jó, hogy viszonylag kis költséggel ilyen 5 millió forintos támogatással el lehetne indítani pár érdekes fejlesztést és ki tudja lehet, hogy ezekből kinőhetne egy két sikersztori is. Ebben a támogatási rendszerben elképzelhető egy colabs-os megoldás is, például egy adott környezetben fejleszteni, különféle deadline-okat meghatározni, belső bemutatókat tartani. De itt a legfontosabb, hogy ne csak a környezet legyen meg, hanem az ötletgazda-programozó kapna egy lehetőséget, hogy anyagilag független legyen a fejlesztési időre és csak is a munkájára tudjon koncentrálni.
Ezt el tudnám képzelni egy VC keretén belül is, akik az érdekes startupokat ilyen módon támogatnák, segítenék a cég, akár külföldi létrehozását, abból cserében üzletrészt kapnának.
Miután az ötlet le lett fejlesztve, és a minősége a belső tesztek alapján is megfelelő akkor különféle startup versenyeken segítenék megjelenni vele (külföldön is). És itt már jól jöhet a kapcsolatrendszer is, de itt is igaz, hogy pénz kell ahhoz, hogy ki tudjon jutni egy ilyen komolyabb startup rendezvényre.
Fontos lenne még, hogy ezt a támogatást ne kössék például egyetemi végzettséghez, vagy angol nyelv társalgási szintű ismeretéhez. Az az érzésem, hogy ilyen VC emberei a saját képmásukat szeretnék látni az ötletgazdákban, aki remek társasági ember, egyetemi végzettsége van és perfekt angol nyelvtudással rendelkezik. Viszont azt elfelejtik, hogy ilyen emberkék sok esetben kódokban élnek, nem annyira társasági emberek, sok esetben saját maguktól lettek programozók, mert érdekelte őket, nem pedig egyetemen tanulták és persze többnyire annyira tudnak angolul is, bármikor összeraknak egy angol nyelvű oldalt, de nem biztos, hogy angol nyelven tudnak társalogni.
Itt egy megjegyzés, hogy ha kell biztos vagyok, hogy bármelyikük megtanul társalgási szinten angolt, ha muszáj fél év alatt.
Persze lehet rosszul látom a dolgokat, ami igaz én is programozok van mögöttem pár nagy munka és most dolgozom a saját startup-omon, amiben hiszek. Ezért feladtam a biztost, hogy ezt megvalósítsam.
Ennek a folyamatát belülről látom, saját magam bőrén érzem és így tudom, hogy milyen az amikor a kódolással kelsz és fekszel, akkor nem tudsz jófejkedni különféle cool-os rendezvényeken, sőt be sem tudod fizetni a részvételi díjat, még ha érdekelne is és véletlenül lenne időd is rá. Nagyából be kell osztanod, ami van hogy tudd fizetni ami a legfontosabb, (net, server, számlák, kaja). És ez így nehéz, akkor amikor valaki elhatározza hogy most tényleg csak azzal foglalkozik, amit megálmodott, akkor nincs ideje pénzt is keresni. Itt lenne jó egy ilyen lehetőség, mert például én még ha szűkösen is de megoldottam, szerintem lennének más hasonló programozók, akiknek szintén lenne jó ötletük, de nincs hátterük, hogy bele tudjanak kezdeni. Itt ne gondolja senki se, hogy egy komolyabb munkának neki tudsz állni más munka mellett, mert elveszik a fókusz. Tehát, ha komolyan gondolja valaki, akkor minden nap csakis azon kell dolgoznia, hogy létrehozza azt amit elképzelt. Másképp nem fog működni.
És igen nemzetközileg is magas színvonalt képez, amit csinálok és biztos is vagyok, hogy ennek meg lesz az eredménye, pont ezért is kezdtem bele. De ha lett volna egy ilyen támogatási rendszer, akkor az nagy mértékben megkönnyítené a dolgokat és szívesen részt vennék is benne. Remélem egyszer majd lesz ilyen is.
Igen, valójában a tudás a kulcsszó.
–
Csakhogy amíg egy IT startup számára a magvető befektetés kapcsán maximum az üzleti tudás megszerzése jön szóba (hiszen, ahogy macano mondja, a programozói tudás így vagy úgy de már eleve adott), addig egy termékfejlesztő startup esetében az új konstrukciós és technológiai tapasztalatok megszerzése a fő cél.
Egy új termék kifejlesztése lényegében tanulásból áll, mivel egy korábban ismeretlen tulajdonságú és működésű dolgot akarunk létrehozni.
De egy ilyen tanulás hatékonysága és eredményessége erősen függ a rendelkezésre álló emberektől, eszközöktől és időtől.
Vagyis a rendelkezésre álló pénz mennyiségétől és a fejlesztés szakmai irányítójának döntési szabadságától.
Ha pedig az ötletgazdát már a folyamat elején elnyeli és mellékszereplővé degradálja egy nagy és tekintélyes „inkubációs-innovációs szervezet” (röviden: egy hiéna :-D), akkor ez az ötletgazda személyére szabott szakmai tanulási folyamat hamar megtörik, és még maga a „tanulás” szó is szalonképtelenné válik a projektben.
A befektető ugyanis nem tanulási folyamatban, hanem csak kész megoldásokban és előre tervezhető lépésekben tud gondolkodni.
–
A termékfejlesztés további jellegzetessége, hogy többnyire még maga a csapat is csak az első befektetést követően tud felállni.
Egy termékfejlesztésben ugyanis csak az ötletgazda a biztos: az összes többi közreműködő kiválasztására csak a projekt finanszírozási döntése után van reális lehetőség.
Az egy befektetői álom, hogy a magvető szakaszban már egy kész termékfejlesztő csapat áll rendelkezésre. Egy ilyen csapat összetoborzásához ugyanis már eleve rengeteg pénzre és valami meglevő fejlesztői tevékenységre volna szükség.
Ugyanis elegendő fizetés és izgalmas fejlesztési feladat nélkül egyetlen használható fejlesztőmérnököt sem lehet megtartani.
Tehát a fejlesztőcsapat felállítása csak a beruházói döntés után történhet meg.
És mivel a megfelelő embereket kizárólag csak az ötletgazda tudja kiválasztani (hiszen igazából csak ő tudja, hogy mit akar csinálni), ez megint csak jól mutatja, hogy az ötletgazda tulajdonosi szintű döntési hatalmának megőrzése mennyire fontos a projekt sikere szempontjából.
–
A fenti megfontolások persze csak a nagy újdonságtartalmú ötletekre és fejlesztési projektekre vonatkoznak.
De ugye bármiféle gazdasági fellendülés csak ilyen projektektől várható.
„It’s good for startups to get some amount of investment automatically; it lets them continue working on ideas that still look like ugly ducklings on Demo Day.”
———————–
Na, hát ezen a mondaton is csak harsányan lehet röhögni.
–
Én még nem láttam olyan befektetőt, aki bármilyen kis összeget is hajlandó lett volna „automatikusan” adni…. :-DDD
–
Legfeljebb olyat, aki megpróbálta elmagyarázni az ötletgazdának, hogy miért kéne az illetőnek éhbérért dolgoznia a projekten, és elfogadnia, hogy ezért az éhbérért cserébe a saját szellemi édesgyermeke lényegében a „befektető” tulajdonába kerül.
–
De hadd találgassak: nyilván még a 150 illetve 80 ezer dollárt sem fizetik ki kápé a delikvensnek, hanem az összeg többségéért csupán valamiféle „szolgáltatást” kap, vastagon fogó ceruzával számlázva.
–
Persze tisztában vagyok azzal, hogy kettőn áll a vásár.
De azért ne tévesszük szem elől, hogy a Paul Graham vagy Juri Milner féle ötlethalászok is ugyanúgy a gazdasági erőfölényükkel élve vásárolják fel kilóra az ötleteket és ötletgazdákat, mint a többi „befektető”.
Tehát a topikindító hír csupán arról szól, hogy a mértékadó ötlethalászok a felére csökkentették az ötletgazdák felvásárlási árát… :-)