Tegnap este a Nemzeti Múzeum melletti Bródy House-ban éledt újra egy remek kezdeményezés a HVCA és az EEF közös szervezésében. Íme rövid beszámolónk.
Az első hasonló eseményt, a First Tuesdayt a dotkom lufi előtt 1998-ban szervezték Londonban. Már ennek is az volt a lényege, hogy a startupokat és a befektetőket havonta, rendszeresen, igazán kötetlen formában hozza össze.
Hasonló eseményeket a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (MKME, azaz ismertebb angol rövidítéssel HVCA) is szervezett korábban.
A szakma ismert „nagy öregje” Záboji Péter és az European Entrepreneurship Foundation (EEF) most a HVCA hathatós segítségével, nagy sikerrel élesztette újjá a klassz eseményt.
Mi is jelen voltunk, és jelentjük: nagyon jól éreztük magunkat.
Nem csak a vörösbor és a rosé segített, hanem az is, hogy nem kevesebb, mint 56 résztvevővel tudtunk órákon át, kötetlenül „netwörkölni”.
A konferenciák erre kevéssé alkalmasak, vagy mert túl drágák és unalmasak, vagy mert éppen túl érdekesek, és csak 15-20 perc marad a lényegi részre, a személyes ismeretségek kötésére.
Itt azonban ez nem volt akadály, Záboji úr rövid, frappáns, 5 perces beszéde szakította csak meg a 18.30-tól kb. éjfélig tartó maratoni, kötetlen ismerkedést, partizást. Ráadásul az EEF vezetője sokat segített mindenkinek: személyesen is bemutatta a befektetőknek az ígéretes cégek képviselőjét.
Így kell ezt csinálni, gratula!
:)
Aki nem jött volna el, az jöhet még: mint az esemény neve is mutatja, minden hónap első hétfőjén a Bródy Házban lesz megtartva a rendezvény, a kellemes és felettébb elegáns, belvárosi helyszínen.
És nagy vonalakban néhány fontosabb résztvevő listája az 56 fő közül:
a befektetői oldal:
*A HVCA vezetése
* DBH Investment
* Finext
* Mid Europa,
* Central Europe Trust
* Primus Capital
a „másik” oldal
Kitchen Budapest
Prezi
Kirowski
Kuponvilág
BFO
ESSCA
Demola,
EEF kurzus hallgatók, immár friss cégek alapítóiként
Műszaki Egyetem, Hallgatói Innovációs Központ
és persze az Insiderblog.hu csapata :)