BlogzineHazai pálya

Bréking: Az LMP a Jeremie II. eredményének megsemmisétését követeli

Az LMP arra kéri a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ) felügyelő Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert és Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy semmisítsék meg a Jeremie II. pályázat végeredményét és ahelyett írjanak ki újat, ahol a döntéshozatalba a szakmai szervezeteket is bevonják.

Nem szeretnénk politizálni, de nem mehetünk el szó nélkül az LMP mai közleménye mellett, amelyet az MTI-ből átvéve változatlanul és kommentár nélkül szeretnénk leközölni. Egy mondat talán mégis megjegyzésként, a magyar startup világ eddig kimaradt a politikai csatározásokból, örülnénk neki, ha ez továbbra is így lenne. (szerk.) 

Vágó Gábor szombati, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, „úgy tűnik, hogy megint mindent a fideszes haverok visznek”, ugyanis a Jeremie II. kockázati tőkealapok kiosztásánál „a Fidesz házibankárja, Töröcskei István lett a főnyertes”. Hangsúlyozta, hogy a harminc beadott pályázatból a döntéshozók tízet találtak támogatásra érdemesnek, de ezek között volt mind a négy, amelyet Töröcskei István nyújtott be.

A politikus megjegyezte, hogy a döntésért felelős grémiumból a „Fidesz szándékoltan kifelejtette” a szakmai szervezeteket és azt csak az NFÜ embereivel töltötte fel.

A képviselő azt is kijelentette, hogy a szóbeli meghallgatásoknál olyan szubjektív szempontokat jelöltek ki, amelyek alapján „aki fideszes haver az pluszpontokat kap”, aki pedig távol van ettől a körtől, az nem juthat hozzá a forrásokhoz.

Arra a kérdésre, hogy mivel tudja igazolni a kijelentését azt felelte: a beszámolók alapján kiderült, hogy a szakmai szervezetek nem voltak jelen a szóbeli pályáztatásokon, a döntéshozók pedig „eléggé információhiányos állapotban voltak” és nem is figyeltek a prezentációkra. Hozzátette, az LMP szerint ez elég bizonyíték arra, hogy megkérdőjelezze a pályázatok hitelességét.

Végül megjegyezte, hogy az eljárás során elvileg minden legálisan, a jogszabályok szerint történt, de elvtelennek tartják, hogy folyamatosan a Fideszhez közelálló gazdasági háttéremberek jutnak hatalmas összegekhez.

Forrás: MTI

Megosztás

4 thoughts on “Bréking: Az LMP a Jeremie II. eredményének megsemmisétését követeli

  • Fehér Tigris

    Már csak az a kérdés, hogy mikor került bele a startup világ a politikába. Most, az LMP megszólalásakor, vagy a Jeremie II. pályázati elbírálási folyamatában?

    Csak költői kérdés, szerintem úgyis triviális a válasz.

  • Nekem meggyőződésem, hogy minden szinte minden állami támogatás káros. Az ilyen pénzt sokkal inkább pl. oktatásra kellene fordítani.

    • eax

      Egyetertek veled, de a Jeremie pont az a kivetel, ami miatt az a „szinte” oda kerult. Legalabbis eddig az volt.

  • Pingback: BREAKING: Jön a Jeremie 3? | Insider Blogzin

Comments are closed.