Az Életpálya Alapítvány immár huszadik éve hirdeti meg versenyét.
A rendezvény célja, hogy támogass a 18-35 éves fiatalokat tudatos és fenntartható vállalkozások alapításában és működtetésében. A versenyre olyan vállalkozó szellemű fiatalok jelentkezését várják, akik szeretnék szakmai ismereteiket bővíteni, tapasztalatot gyűjteni, kapcsolati hálójukat bővíteni, valamint készek megmérettetni üzleti ötletüket egy szakmai zsűri előtt, és akár a valós életben vállalkozva is.
A verseny nyertese 500 ezer forintos pénzdíjat kap, további összesen 3 millió forint értékben nem pénzbeli támogatást, úgynevezett business start csomagot osztanak szét a döntősök között, amely tartalmaz többek között irodabérletet, könyvelést, cégalapítást, honlap- és arculatkészítést, tréningeken való részvételt, egyéni mentorációt.
Jelentkezni lehet 2013. május 2-ig a http://www.eletpalya.hu/valoravaltok/versenymenete oldalon, illetve további információ a http://www.facebook.com/eletpalya.alapitvany található.
Magyarországon ma a pályakezdő fiatalok nehéz helyzetben vannak, hiszen a 2008/2009-es gazdasági válság óta a munkaerőpiac folyamatosan beszűkült. 2012. október-december időszakban a munkanélküliek 32,14%-a a 20-29 éves fiatalokból kerültek ki. Az alapítvány e fiatalok számára is szeretné vonzóvá tenni a vállalkozás indítását, hiszen így saját munkahelyüket és bevételi forrásukat teremthetik meg. Ugyancsak célcsoport azon fiatalok, akik itthon nem találnak munkahelyet és szebb jövő reményében elhagyják az országot.
Az Életpálya Alapítvány munkássága során abban segíti a magyar fiatalokat, hogy etikusan és fenntarthatóan működő vállalkozások létrehozásával a magyar társadalom aktív, hasznos tagjai lehessenek. Egy önálló vállalkozás megteremtésével, sikeres működtetésével nem csak álmaik valósulhatnak meg, hanem mások számára is értéket, munkahelyet teremthetnek Magyarországon. Fontos számukra, hogy a vállalkozókat a tudatosságra és fenntarthatóságra is nevelje, hiszen ezek a fiatalok nem csak saját egzisztencájukért, hanem környezetükért, és gazdasági szereplőként, az ország jövőjéért is felelnek.
Az Életpálya Alapítvány 1993 óta segíti azokat a 18-35 éves önmagukat eltartani kívánó fiatalokat, akik tapasztalat nélkül próbálnak meg boldogulni az üzleti életben. A szervezet alapítása két évtizedre nyúlik vissza, amikor is a Shell Hungary Rt. és az Ezredforduló Alapítvány támogatásával a Nagy-Britanniában már jól működő LiveWire koncepciót ültették át a magyar környezetbe. Büszkeséggel tölti el a vezetőséget, hogy támogatói között Károly herceg is megtalálható, és működésük során már több mint 17.000 fiatal számára nyújtottak szakmai segítséget.