BlogzineHazai pályaPiaci füles

Itt a Portfolion-Day One közös Alap

A PortfoLion Zrt. OTP-DayOne Kockázati Tőkealap néven új befektetési tőkealapot indít a DayOne Capital Zrt.-vel. Az új alap akár még ötletszintű cégeket is céloz: 1 milliárd forint tőkével alakul, amely kizárólag magánforrásból származik.

Az alapkezelők által folytatott befektetői tárgyalások június 1-ével sikeresen lezárultak, a befektetési tevékenység a nyár közepén indulhat meg.

A PortfoLion Zrt. új alappal bővíti kockázati tőkealap családját, melynek eredményeként a vállalati befektetések piacán jelentkező legváltozatosabb igényekre és lehetőségekre képes korszerű választ adni. A már működő induló, növekedési- és turnaround fázist finanszírozó alapjai mellé egy magvető fázisra koncentráló, formálódó vállalkozásokat, fejlesztési és üzleti ötleteket célzó alapot indít.

Az új alapnak köszönhetően a PortfoLion már az 50 milliós befektetési szegmenstől kezdve, más kezelt alapjai segítségével egészen az 1 milliárdos befektetési kategóriáig képes tőkebefektetési ajánlatokkal megjelenni a piacon.

„A hazai piacon az első intézményesített magvető alapot 2012-ben a DayOne Capital Zrt indította, amely kizárólag erre a szegmensre fókuszálva szerzett szakmai tapasztalatokat, így kiváló szakmai partner lesz a PortfoLion új alapjának alapkezeléséhez.” mondta el Oszkó Péter, a Portfolion elnök-vezérigazgatója. A két tapasztalt alapkezelői csapat számos korai fázisra koncentráló potenciális befektetési lehetőséggel találkozik mindennapjai során, ezért időszerűnek tartja egy magvető típusú alap felállítását és működtetését.

Az OTP–DayOne Magvető Alap célja seed, azaz magvető fázisban lévő, innovatív projektek tőkefinanszírozása. Az Alap olyan formálódó fázisban lévő ötleteket és vállalatokat keres, amelyek elsődlegesen technológiai innováció-orientáltak, magas szakmai tudást képesek felmutatni, vagy újszerű, egyediséget megjelenítő üzleti ötlettel rendelkeznek. Az induló vállalkozásoknak olyan üzleti vagy fejlesztési tervvel kell rendelkezniük, amely bemutatja, hogyan tudnak eljutni a tőkével néhány év alatt egy magasabb cégértéken megvalósuló befektetésig vagy egy sikeres kivásárlásig. A befektetési politikában megcélzott befektetési összegek átlagosan 50-150 millió forint körül fognak alakulni.

A közösen indítandó alap teljes jegyzett tőkéjét kizárólag magánbefektetők és intézmények biztosítják, állami szerepvállalás nélkül. Ennek köszönhetően az alap működése, döntéshozatali mechanizmusa rugalmasabb, valamint számos kötöttségtől mentes például a Jeremie program alapjaihoz képest.

„A két alapkezelő célja egy olyan működési modell kialakítása, amely figyelembe veszi a két alapkezelőben külön-külön felhalmozott egyedi szaktudást és piaci kapcsolatrendszert, valamint nagyban épít az így létrejövő szinergiahatásokra.” – mondta Simó György, a Day One vezérigazgatója. A hatékony csapatmunka biztosítása céljából a PortfoLion és a DayOne már idén márciusban együttműködésre lépett, kialakította közös munkafeltételeit és irodai infrastruktúráját és a jövőben ezen a közös infrastruktúrán tervezi a legsikeresebb, legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező projektjeinek inkubálását és felfuttatását, illetve fejlesztési és üzleti ötletek általános inkubálására irányuló közös tevékenységének megkezdését is.

 

Ki kicsoda?

A PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. az OTP csoport kockázati tőkebefektetési üzletágaként 2010-ben kezdte meg működését. Első kezelt alapja, az OTP Kockázati Tőkealap 6,8 milliárd forint jegyzett tőkével alapult a JEREMIE I. program keretein belül, és hazai innovatív tevékenységet folytató vállalkozásokba fektetett be átlagosan 200-400 millió Ft értékben. Az első két év rendkívül sikeres működésének eredményeként a PortfoLion 100%-os tulajdonosa, az OTP Bank Nyrt. további expanziós feladatokkal bízta meg a PortfoLion-t. Így indult el 2012 tavaszán az OTP Fordulat Tőkealap 5 milliárd forint jegyzett tőkével, melynek fókuszában stabil üzleti folyamatokkal bíró, ám finanszírozási nehézségekbe került középvállalatok vannak. Ezen felül a tervek szerint a PortfoLion a közép-kelet-európai régióban hamarosan induló egyik legnagyobb magántőke (private equity) alapjának társ-kezelője is lesz. A PortfoLion elnök-vezérigazgatója Dr. Oszkó Péter.

A DAY ONE Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 2011-ben kezdte meg működését azzal a céllal, hogy megalapítsa Közép-Kelet-Európa első, start-up vállalkozásokra szakosodott, intézményes formában működő magvető (seed capital) alapját. A DAY ONE Kockázati Tőkealap I. jegyzett tőkéje 400 millió Ft, melyet kizárólag jól ismert hazai magánbefektetők biztosítottak. A DayOne Capital alapító társtulajdonosa és elnöke Straub Elek, vezérigazgatója Simó György.

Megosztás

5 thoughts on “Itt a Portfolion-Day One közös Alap

  • Rumata

    „Az Alap olyan formálódó fázisban lévő ötleteket és vállalatokat keres, amelyek elsődlegesen technológiai innováció-orientáltak, magas szakmai tudást képesek felmutatni, vagy újszerű, egyediséget megjelenítő üzleti ötlettel rendelkeznek.”
    ——————————————————

    Fantasztikus.

    Ez már szinte normálisan hangzik.

    Csak aztán nehogy kiderüljön, hogy „újszerű ötlet” alatt kizárólag új mobil alkalmazásokat értenek.

    Vagy hogy „technológiai innováció-orientáltság” alatt csupán a legújabb okostelefonok használatát értik.

    Vagy hogy a millókat és a milliárdokat nem „technológiára”, hanem kizárólag csak marketingre kívánják költeni.

    Mert amióta már a banki szolgáltatásokat is „terméknek” hívják, azóta az ember még abban sem lehet biztos, hogy a pénzemberek egy pohár víz alatt valóban egy pohár vizet értenek.

    Engem az máris aggaszt, hogy az ötlet szintű projektjavaslat mellé egészen a sikeres exitig tartó üzleti tervet várnak.

    Valahol ugyanis azt hallottam, hogy aki ötlet fázisban ilyet kér, az vagy nagyon viccel, vagy nagyon hülye.

    És nem azért, mintha nem lehetne ilyen üzleti terveket csinálni.

    Hanem azért, mert az üzleti terveket legalább 70g/m2 tömegű géppapírra szokták nyomtatni, és azok egészségügyi célra nagyon előnytelenek.

    Aki ötlet szintű projektjavaslatokat vár, annak saját magának is értenie kell az adott területhez annyira, hogy eldönthesse: megéri-e annyi pénzt az ötlet kidolgozásába befektetni, hogy eljuttassák abba a fázisba, amikor már a termék piacraviteléhez már üzleti tervet is lehet készíteni.

    Egy szó mint száz: érdeklődve várom a fejleményeket :-)

  • Luxi

    Hát, amikor amikor Aurél velünk szemben, enyhén másnaposan, nagyokat ásítozva hallgatta a prezentációnkat, akkor nekem nem az jött le, hogy olyan nagyon komolyan gondolják ezt a dolgot…

    • Rumata

      „nagyokat ásítozva hallgatta a prezentációnkat”
      ——————————————————————-

      Ne is mondd.

      És nem tudtátok a prezentációtokkal felnyomni az andrenalinszintjét?

      Csak ült üveges tekintettel, gyűrögette a kezében a százmilliókat, és mégcsak eszébe se jutott akár egy kanyi vasat is meglobogtatni?

      Az tényleg komoly gond… :-(

    • Rumata

      Mármint úgy értem, hogy nem értem.

      Az én prezentációimat mindig tágranyílt, csillogó szemekkel, tátva maradt szájjal szokták hallgatni, ezer kérdést szoktak feltenni, az eredetileg rám szánt negyedórából legalább másfél óra szokott lenni, a végén pedig sugárzó arccal szoktak gratulálni és sok sikert kívánni a koncepcióhoz.

      Utána pedig könnyes szemmel, megtört arccal, fejükre hamut szórva és szegényes konfekciójukat megszaggatva szokták bevallani, hogy bár tudják, hogy ez a projekt virágoztatná fel az emberiséget, és igazából az életük álma volna egy ilyen projektben való részvétel, de sajnos a befektetési stratégiájuk nem teszi lehetővé, hogy ebben a nyilvánvaló világsikerben részt vegyenek, mert az ő technológiai innovációs kockázatvállalásuk csak rövid lejáratú viszontbiztosított államkötvények vásárlásáig terjedhet.

      Látod, a te prezentációdnak is valahogy így kéne zajlania.

      Ha már úgysem adnak pénzt, legalább szégyelljék magukat, és zokogjanak… :-)

  • Pingback: ANK – A Nagy (piaci) Koncentráció | Insider Blogzin

Comments are closed.