Bécsi konferencián jártunk. Élő tudósítás következik, hús-vér kollégánktól.
Míg Budapesten úton-útfélen a régiós startup főváros szereplő beszélnek, egy bécsi egyetemi startup konferencia után az ilyen ábrándozások igen csak álomszerűnek tűnnek. Ausztria nem csak azért tölt be fontos szerepet a régióban, mert ott rendezik meg a legnagyobb konferenciát (Pioneers), hanem mert jóval szervesebb fejlődési folyamatban alakult ki a helyi ökoszisztéma, amit elkerülnek a politikai befolyások.
Míg Magyarországon az európai uniós támogatásoknak köszönhetően túlkínálat is van már kockázati tőkéből, nyugati szomszédunknál inkább hiány van tőkebefektetőből – tartják helyi vállalkozók. Talán ennek is köszönhető, hogy helyben közösségi befektetési oldal is indult, a Conda már több millió tőkét tudott cégeknek szerezni.
Üzleti angyalokkal beszélgetve hasonló szempontok fontosak a befektetésnél ott is: elkötelezettség, jó csapat, nemzetközi növekedési esélyek. Viszont a befektetési összegek eltérőek: a seed esetében 100-500 ezer euróról van szó, természetesen mérföldkövekhez kötve. Ezért jellemezően 10-12 százalékot kérnek a cégből, és kiemelték, hogy még az első körös tőkebevonás után sem normális, ha az alapítók részesedése 50 százalék alá csökken – egy befektető azt is elmondta, olyan cégbe nem is fektet, ami a tőkéért cserébe a kisebbségi tulajdont is bevállalná.
A seed fázis után Ausztriában egyébként a bankhitel is könnyen járható útnak számít, ezért is kevesebben fordulnak kockázati tőkéhez. Ennek bevonása mellett a nemzetközi tapasztalatok és a befektető ismeretei, látásmódja ösztönzi inkább a cégeket. Florian Kandler, Unlmon társalapító szerint a Rocket Internet tudásbázisa óriási segítség nekik, néhány órás beszélgetéssel több heti munkát tudnak megtakarítani. Akinek pedig meg jön a kedve az osztrák vállalkozáshoz, minden részletet tartalmaz az alábbi oldal: https://www.gruenderservice.at/Content.Node/gruenden/GS_Startseite.html