Boldog vagyok, mert ma este elkészítettem első steak-emet! Jujj! És örülök, mert lassan kezdek felzárkózni a világ menő részéhez. Amíg Karafiath Balázs szétbulizza a Silicon Valley-t (lásd nyitókép!), addig én max. Svájcban tudtam Omegára megörülni, vagy Londonban vesztettem el magam egy Demo Day után. És, tanultam kint, hogy steak-et készíteni király. Ja és, hogy mi köze ennek a start-up-okhoz? Hát az, hogy már sajna unom, ami itthon start-up néven megy…
Mert itthon a következő dolgokkal találkoztam eddig, az elmúlt 3 évben:
– Csaba, gyere hozzánk és találjuk ki milyen start-up központot lehet indítani. Kapsz egy klassz irodát, garázst, helyet és mindent. Ingyen titkárnőt, kedves lányokat.. Aztán majd meglátjuk. Aztán ment is a Mini Cabrio klasszul és elvoltam egy ideig a nagy-semmiben.
– Csaba, gyere hozzánk és találj ki valamit, ami okos. Mi mindenesetre lenyúlunk addig sok mindent, amit tudunk. Királyok leszünk, meg befektetünk a magunkéba is. De azért ez tök jó, hogy start-up-nak hívjuk! És röpködünk össze-vissza abba a NagyVilágba.
– Csaba, figyu nem is hülyeség ez a start-up feeling. Mert mi is tudunk okosakat mondani, hiába semmi közünk hozzá, de mégis fel fognak ránk nézni sokan emiatt. És dumáljunk közösen erről mindig. Fektessünk be együtt és tényleg lesznek sikeres cégeink. Really.
– Csaba, gyere hozz nekem start-up-ot. Majd kifizetlek, kivásárollak, ha kinövi magát, és király leszek, de köszi, Te nem kellessz. Nem is olyan rossz ez a biznisz! Welldone!
Szóval ezek eddig mind egészen jók voltak. Eddig. De a nyáron Svájcban már azon gondolkoztam (a szabimon), hogy miként lehet az, hogy a világ gazdagabbik felén nincs ez a nyomás. Nincs az a nyomás, hogy bárkin át kellene sétálni a sikerért. Amikor barátoméknál pihentünk és volt időm semmit nem csinálni, csak nézni, hogy miért is esik nyáron ennyi eső Svájcban… szóval akkor azon gondolkoztam, hogy itthon miért is hajtunk ezerrel a semmiért? És miért gondoljuk azt, hogy a start-up-ot csinálni egyenlő a „megszakadással”?
Persze az is lehet, hogy csak én ültem a világ rossz részén. Aztán a szerencse persze ismét kegyes volt hozzám. És nyáron megkerestek egy céggel! Szokás szerint az üzleti angyal klub kapcsán jött be az új igény. Ami megint hiper idegen volt tőlem. Három éve is így volt, amikor egy betonos céget gründoló házaspár eljött hozzám. Egy közös ismerősünk ajánlott engem. És emlékszem, nem értettem miért kapott el a cég szellemisége, de igazából alig vártam, hogy hozzájuk mehessek… napról napra átlógtam, hogy náluk melózzak. És persze kaptunk is befektetést, ment a fejlődés, és most is szépen fejlődnek.
És most megint ezen gondolkozom. Van egy ipari cég, ami teljesen „strange” és nem gondolnám, hogy start-up. És mégis, jól érzem ott magam. Amikor Csepelre kimegyek hozzájuk minden nap, akkor tök szívesen lépek vissza párat az időben. És gondolkozom azon velük közösen, hogy miként fogjuk megváltani a világot…
Mert egy olyan világba lépek vissza, ahol a piac még működik. Ahol a gazdaságra szükség van. Ahol még működnek az igazi piaci lépések. És ahol érzem, hogy ezerrel fejlődni fogunk. Ahol a munkás emberek nem ötletelnek, nem hülyék, hanem olyan vállalkozók, akik éjt-nappallá téve dolgoznak a sikerért. Sic. Tényleg van ilyen.
Mi van? Mert nekem egy start-up nem kimondottan az elszállós és ezerrel elunt applikáció, vagy a szoftveres egyetemista hülye gyerek. Hanem az a melózó, és éjt-nappallá tevő alkotó ember, aki állandó napi kűzdelmek árán hozza létre cégét.
Ezt láttam Ivánka Andris nap-mint-napi kűzdelmében és sikerében. Ezt láttam a Distinctionos Orosz Bálint elszánt tehetségében, vagy ezt láttam Juhász Marci őrült vizionalitásában… És ezek a cégek azóta valóban fejlődtek is. Az árbevételük a többszöröse a korábbinak. Sikeres felfedeztettseim. Akikre azóta nagyon büszke vagyok. Példaképek a startup világban.
És ezt a „munkás légkört”, állandó együttdolgozást, azaz amolyan „field” érzést keresem egy start-up-ban. Mert ha a „FIELD”-en vagyok, akkor létre fog jönni a siker. És ha én is együtt dolgozom egy születőben lévő cégben, akkor csak az éltet engem. Valahogy mindig ez jött be. Ha ott ültem bent a cégben, és óráról órára izgultunk az árbevételen, az ügyfeleken, vagy röhögtünk, söröztünk, nem alaudtunk, hajnalban keltünk… szóval csak ez a „field” feeling hozta a sikert.
Mert a „FIELD” a legfontosabb! És a jól sikerült steak!
Próbáljátok ki!
