Megjelent a Balabit tevékenység felügyeleti megoldásának legfrissebb verziója, mely mostantól a Microsoft nyilvános felhő környezetében is képes a felhasználói aktivitások valós idejű monitorozására.
A kontextus alapú biztonságtechnikai megoldások vezető gyártójaként ismert Balabit bejelentette a Shell Control Box (SCB) névre keresztelt tevékenység felügyeleti megoldásának legfrissebb verzióját, amely mostantól a Microsoft felhős piacterén, az Azure Marketplace-en is elérhető. Az SCB 4 F2 verzióját San Franciscóban az RSA 2016 konferencián mutatta be először a vállalat, egyik legfontosabb újdonsága pedig a Microsoft Azure nyilvános felhő platformjának kiterjesztett támogatása, ami lehetővé teszi a kiemelt jogosultságú felhasználók tevékenységének auditálását mind a helyben telepített, mind a felhő alapú környezetekben. Az új platform támogatásával a termék nem csak a nagyvállalatok, hanem a kkv szektor számára is egyszerűen elérhetővé és pár óra alatt telepíthetővé válik.
„A Shell Control Box aktuális verziójával megkezdtük utazásunkat a felhők közé, mely úton a Microsoft Azure integráció jelenti az első komoly mérföldkövet. Tapasztalataink szerint a felhő szolgáltatások adoptálásának a legfőbb akadályát továbbra is az adatbiztonsági incidensektől való félelem jelenti. Ezt a gátat szeretnénk lebontani azáltal, hogy olyan megoldást kínálunk, amely valós időben képes monitorozni a felhasználók tevékenységét, és nem csak pontos választ ad arra a kérdésre, hogy ki mit csinált a szervezet érzékeny adataival, hanem automatikus beavatkozással meg is akadályozza az incidensek bekövetkezését. Szintén fontos újdonságnak számít, hogy az SCB széleskörűen integrálható a Balabit viselkedéselemző (UBA – User Behavior Analytics) megoldásával a Blindspotter-rel, amely az SCB által összegyűjtött aktivitás információk révén minden eddiginél pontosabb felhasználói viselkedésprofilokat képes alkotni.” – mondta el Krasznay Csaba a Shell Control Box termékemenedzsere.