A Graphisoft Parkba látogatott Európa egyik legnagyobb energiaszolgáltató vállalata, az RWE Csoport vezetése. A megbeszélés célja az innovációs tapasztalatok bemutatása és megosztása volt Magyarország egyik vezető információtechnológiai központjában.
A német RWE Csoport Európa öt meghatározó energiaszolgáltató vállalatának egyike, és egyben az egyik legnagyobb külföldi tőkebefektető Magyarországon. Az RWE magyarországi vállalatain – köztük az ELMŰ, ÉMÁSZ, Mátrai Erőmű – keresztül hazánk egyik vezető villamosenergiai ellátója.
Magyarországi innovációs napjuk részeként a vállalatcsoport vezetése a Graphisoft Parkba látogatott, ahol technológiai innovációs lehetőségeket és megoldásokat nézett meg és egyeztetett a park, valamint a GRAPHISOFT menedzsmentjével és szakértőivel.
„Innovációs filozófiánkat és technológia-fejlesztési megközelítésünket szívesen osztottuk meg az RWE Csoport vezetésével.” – mondta Pfemeter Ákos, a GRAPHISOFT marketingért felelős alelnöke. „Örömmel tapasztalom, hogy Magyarország és a magyar fejlesztők továbbra is a világ elismert technológiai innovátorai közé tartoznak, a GRAPHISOFT az első start-upként – és jelenlegi magyar multiként – folyamatosan ennek erősítésén és támogatásán dolgozik.”