Blogzine

Az egészségükbe és a tanulásba fektetnének többet, ha visszamehetnének az időben

Miközben a 18-65 éves magyar internetezők 38%-ának nincs semmilyen hosszú távú pénzügyi terve, és a többség pesszimista a közeljövőt illetően, a megkérdezettek több mint harmada kezelné a jelen problémáit a jövőjébe történő beruházással. Ha pedig visszamehetnének az időben, az egészségükbe és az önképzésbe fektetnének be többet. A magyarok tisztában vannak az öngondoskodás jelentőségével, a megtakarítók többsége a nehéz gazdasági helyzet ellenére továbbra is igyekszik félretenni – többek között ez derült ki az NN Biztosító friss, reprezentatív kutatásából.

Már a mindennapokban érezzük a válság negatív pénzügyi hatásait – így foglalható össze az NN Biztosító legújabb kutatása, amely a magyarok megtakarítási szokásait, közhangulatát, jövőbeli pénzügyi terveit vizsgálta.

Fokozódó borúlátás

Az egy évvel ezelőtti méréshez hasonlítva 6%-kal többen vannak azok, akik rossz közérzetről számoltak be. Ez a romló hangulat minden korosztálynál megfigyelhető, de leginkább a 18-29 évesekre jellemző.
A megkérdezettek a pénzügyeikről is negatívan nyilatkoztak: harmaduk szerint sokkal rosszabb, 38%-uk szerint pedig kicsit rosszabb lett az anyagi helyzetük az elmúlt fél évben (összesen 67%). A következő hat hónapot illetően ugyancsak pesszimisták a magyarok: 30% gondolja azt, hogy jelentősen romlanak a kilátásaik, 32% szerint csak kismértékű lesz a negatív változás. Javulást mindössze 13% vár. Idővel azonban fokozatosan javul az emberek vélekedése: 10 év múlva az emberek bő negyede (26%) javulást vár, és a fenti 67% helyett csak 33% számít rosszabb szituációra anyagi helyzetét illetően.

A jövőjükbe fektetnének a magyarok a nehéz helyzetben

A kutatás során azt is megkérdezték a válaszadóktól, milyen hosszú távú tervek lehetnek segítségükre szerintük a tapasztalt problémák megoldásában. Ezen a téren az önmagunkba történő befektetést látják legfontosabbnak az emberek: minden harmadik válaszadó (35%) az újabb tudás megszerzését nevezte meg ötletként, közülük a legtöbben szakmát, diplomát vagy jogosítványt szereznének. Ha visszamehetnének 10 évvel korábbra, akkor is a tanulásba, emellett pedig az egészségükbe ruháznának be legtöbben a jövőbeli boldogulás érdekében.
A hosszú távú tervezésben a tanulás után az öngondoskodás a legnépszerűbb célkitűzés: 24% emelte ki az öngondoskodás, rendszeres megtakarítás, biztosításkötés fontosságát. A családról való gondoskodás és a jövőbe történő beruházás mellett a megkérdezettek ráadásul akkor is kitartanának, ha jelentősen romlana a gazdasági helyzet.

„Egyértelműen pozitív jel, hogy a megkérdezettek kétharmada a nehéz gazdasági helyzet ellenére is kitart megtakarítási tervei mellett, és a jövőjébe igyekszik befektetni az öngondoskodás és a tanulás lehetőségeivel. A megtakarítások tekintetében tapasztalataink szerint egyértelműen az euró alapú konstrukciók iránt nőtt meg jelentősen az érdeklődés, ezért az NN Biztosítónál is fontos termékfejlesztéseket eszközöltünk az euró alapú konstrukcióinknál” – hangsúlyozta ki Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.

A megtakarítók 64%-a nehezebb gazdasági feltételek ellenére is tervez valamekkora megtakarítással. 29%-uk tartja a korábbi szintet: ugyanannyit vagy többet tervez félretenni, mint eddig. Másik harmaduk kevesebbet tud ugyan félretenni, de elkötelezetten folytatja a megtakarítást. 15 százalék ugyanakkor biztos benne, hogy kevesebb lesz a félretett pénze. 20%-nyian úgy nyilatkoztak, hogy nem tesznek pénzt új befektetésekbe, de nem is kell hozzányúlniuk a már meglévőkhöz. A magyarok tehát értik a válság tanulságát, tudják, hogy fel kell készülnünk, tisztában vannak az öngondoskodás jelentőségével.

A megtakarítók körében a likvidebb formák (készpénz, folyószámla) állnak az élen, különösen a fiatalabbaknál; a korban előrehaladva, valamint a magasabb végzettségűek körében egyre nő a tartósabb konstrukciók szerepe. Életbiztosítással, nyugdíjcélú megtakarítással ebben a mezőnyben minden tizedik válaszadó számol.

 

 

Megosztás