Hazai pálya

IH2011 szubjektív – Érték, tömeg és luxus (2. rész)

Értékteremtés – ez volt a legparázsabb vita a befektetői szekcióban. Startup – ez a szó alig hangzott el. Tömeg –  ez rengeteg újságírót és ügynökségi embert jelentett.  Internet – ez fogott össze mindenkit az idei sztár konferencián az IH-n (vagy régimódi nevén: az „Internet Hungary”-n). Helyszíni beszámolónk 2. része következik.

BOHÉMSÁG HELYETT LUXUS-FEELING

Kissé elfogult vagyok, amikor az IH-ra megyek, hiszen anno még a web 2-0-s életemben megszoktam, hogy Tihany-felé kell fordulnom és akkor nagyon a szívemhez nőtt az akkor még fejlődő konferencia a maga bohám hangulatával, és messzehíres bulijaival. Tavaly már új helyen, Siófokon volt az IH, de akkor nem látogattam le. Idén viszont a szervezők voltak olyan kedvesek és meghívtak, hogy nézzem meg az új IH-t – ezt ezúton is köszönöm! Nos a korábban avittas, bungalós és teniszcsarnokos esemény átalakult egy wellness-szállodás-csillogós-luxus-pavilonos eseménnyé. Akkor még marcona biztonságiak állták az útját a farmeros, szakadt online-osoknak, mostanra már nyakkendős urak, és mosolygós hölgyek nézték meg unottan az illusztris közönség belépőit. Sehol a régi szigor, inkább derűs jómód uralkodott a konferencián. Ez lehet, hogy a wellness szálloda hatása, de az is lehet, hogy maga a közönség lett kevésbé úttörő, a korábbi webes fejlesztők, alkotók helyét pedig mostanra átvették az ügynökségi emberek, sales house-ok emberei vagy azon médiacégek munkatársai, akik bármelyik multinál dolgozhatnának. Igen, a közönség mutatta, hogy 2011-re a hazai internet minden, csak nem egy progresszív közösségi massza, minden, csak nem alkotás – inkább rafkós üzletelés, multicéges piacfoglalás és „intelligens”, de steril médiabiznisz…

ÉRTÉK VS PROFIT

A legizgalmasabb az volt, amikor az utolsó napon a befektetői panel kerekasztalában élénk vita alakult ki a befektetések céljairól. A kerekasztalban jobbára az EU-által támogatott Jeremie tőkealapok vezetői ültek, közöttük egy kakukktojásként a magántőkét költő új befektető társaság, a Docler Investment vezetőjével. A kérdésre, hogy miért érdemes befektetni a Jeremies befektetők szinte csak pénzügyi szempontokat mondtak, majd legutolsóként Makra Zsolt (31), a Docler Investments befektetője bedobta, hogy igazából a cégét a befektetéskor maga az értékteremtés motiválja, mert úgy érzi, hogy a megfelelő piaci értékek, sőt „hype” nélkül később nehéz lesz bármilyen exit-et létrehozni és egyébként is az alap tulajdonos cégének másképpen nem érné meg ilyen befektetésekben gondolkozni, hiszen pénzük ettől függetlenül is van.

Egy új befektető cég jelmondata. Ez úgy látszik nem marketing üzenet... több annál!

A moderátor erre elkezdett értetlenkedni, hogy „hát ez akkor csupán marketing célú megközelítés” és szinte leteremtette a fiatal befektetőt „szűklátókörűségért”. Sőt reagálásában Varga Zoltán, a Centrál Fund sokat tapasztalt és pragmatikus vezetője kifejtette, hogy „semmi sem előzheti meg a pénzügyi szemléletet és mindenek fölött kell lennie a profitnak, és az üzleti megtérülésnek egy befektetőnél”… Erre Kövér József, a 3TS Ventures regionális alap (szintén nem Jeremies) egyik vezetője és Oszkó Péter, az OTP-hátterű Portfolion alap vezetője (ez már Jeremies)  kiálltak az értékteremtés fontossága mellett. Nevezetesen, hogy egy befektetésnek nemcsak egyéni profit célokat kell szolgálnia, hanem olyan sikertörténeteket is létre kell hoznia, amelyek össztársadalmi szinten segítenek a vállalkozói szellem meghonosításában, és amelyek példaképül szolgálhatnak a hazai vállalkozók számára.

Oszkó Péter ennek kapcsán elmondta, hogy az EU-n belül magának a Jeremie-programnak az elindításának is az volt az egyik startégiai célja, hogy az USA-beli vállalkozói fölénnyel és tudással szemben elősegítse a magántőke bevonásával a megfelelő kockázati és vállalkozási kultúra össz-európai elterjedését. Hát igen, ez helyre rakta a dolgokat és megfelelő víziót adott annak az új tőkepiacnak, amelybe pár évre csaknem 50 milliárdnyi tőke jelent meg.

Igen, igen... van forrás a jó ötletekre - részlet egy prezentációból

ALIG STARTUP

Aztán a rengeteg médiabeli témához képest alig volt szó startupokról, mintha itthon nem lenne nyilvánvaló, hogy a Facebook és Google hegemóniája óta egyre kevésbé beszélünk „internetről” és „internetes piacról”. Furcsa de a nemzetközi szakkonferenciákon nem beszélnek ennyit az ügynökségek, nem osztanak észt a marketinges emberek. Immár csak a nagyok (pl. Google, Facebook stb) uralta formátumokról, a sztárszolgáltatásokról és nem az általános internet piac vagy a hirdetési szektor fejlődéséről van szó egy tárgybeli nemzetközi konferencián. Sőt ez utóbbi alig hangzik el. Inkább arról beszélnek, hogy az újak, azaz a startupok milyen ötletekkel jöhetnek ki és forradalmasíthatnak mindent. Ez utóbbi téma a trendi mindenhol: legalábbis párizsi, londoni és bécsi tapasztalataimból ezt szűrtem le.

HOL VANNAK A VÁLLALKOZÓK?!

Az IH programban látszott, hogy a szervezők is próbáltak ebbe az irányba menni, hiszen a kelet-európai szekcióba igazán ígéretes témák szerepeltek és a folyosói beszélgetéseken is ezekről hallottam a legjobbakat. Az előtérben olykor 1000-1300 ember örvénylett, mindig nagy volt a tömeg, de az arcok jobbára médiás, ügynökségi arcok voltak, alig láttam igazi „entrepreneurt” vagy startup tagot… (talán Weiler Péter, Veszelovszki Zsolt lehettek ilyenek). Halász Iván befektető (Finext Startup) meg is kérdezte tőlem a folyosón, hogy miért van itt ilyen kevés „vállalkozó” és a hazai online világban nincsenek startupok? – hát itt nem voltak, csak azok, akik hirdetést adnak-vesznek, felületet működtetnek, esetleg még tartalmat csinálnak, de persze ritkán nyomják a saját üzletüket, inkább másokét működtetik…

Azért a színpadon volt startup téma: Varga Zoltán befektető, befektetőt játszott és Lemák Gábor pedig egy startupot játszott. Cél: megmutatni egy befektetőszerzés buktatóit - mulatságos volt!


CSILLOGÁS

Azért persze voltak látványos nagy standok, profi installációk: hatalmas pavilonnal jelent meg a Google (talán ez volt a legszebb), a Sanoma is űrbázis-szerű insatllációt csinált (ez volt a legfurcsább), a Docler pedig igazi közösségi standot kreált sok játékkal, koktéllal, állandó tömeggel és tablet-sorsolással.

Egy sikeres sorsolás, tömeggel és izgalommal. Egy Galaxy Tab-ot nyert a szerencsés.
A Google stand kívülről...
... és belül még jobb volt a hangulat (mert volt web). A képen a Ringier jogásza és a Docler vezetői.

ÖSSZEFOGLALÓ

Nekem ez volt az idei IH (ez a név talán trendibb, ugye?). Ez volt az ügynökségek internetje. Érdekes volt látni, tapasztalni a multicéges online világot itthon is. Jövőre kérjük legyen több vállalkozó, startup és kisebb, progresszív résztvevő. Drukkolunk, hogy a szervezők folytassák a kelet európai internet, és vállalkozók bemutatkozását. Ez idén is nagyon erős tematika volt. Végül gratulálunk a profi és elegáns eseményhez, amelyen megtanultuk, hogy az értékteremtés miért fontos egy befektetésnél vagy inkább online vállalkozásnál!

Megosztás

8 thoughts on “IH2011 szubjektív – Érték, tömeg és luxus (2. rész)

  • Pingback: Internet Hungary 2011 szubjektív – Érték, tömeg és luxus | szimpatikus.hu trackback proxy

  • Olvasva a cikket a következő mondat fogott meg igazán: „egy befektetésnek nemcsak egyéni profit célokat kell szolgálnia, hanem olyan sikertörténeteket is létre kell hoznia, amelyek össztársadalmi szinten segítenek a vállalkozói szellem meghonosításában”. Sajnos start-up-ként mi is látjuk, hogy a befektetők esetében a profit-orientáltság a domináns, s ennek következtében értékteremtő vállalkozások tűnnek el a süllyesztőben mindenféle finanszírozás nélkül. Ez üzleti szempontból teljesen érthető, a tulajdonosok, alapot jegyzők megtérülést várnak el a befektetett pénzükért cserébe, s ezt a szélesebb diverzifikáció biztosíthatja. Habár az értékteremtő projekt nem biztos, hogy a legmagasabb hozamot hozza, talán kisebb is az esélye a sikertelenségre. Legalább kellene egy hely minden tucat befektetés közt, ami ezt a célt szolgálja.

    • prospero

      hát igen, ez jó lenne, amit írsz…

  • cat

    Prospero, ebben a beszámolóban olyan részletesen leírtad az idei IH-t, hogy jövőre mindenképp ott a helyem! Köszönöm!

  • masina

    A beszámoló nekem is nagyon tetszik, az viszont kevésbé, hogy a startup-okról ilyen kevés szó esett…

  • cat

    Prospero, ez a beszámolód olyan részletesen leír mindent, hogy felkeltette az érdeklődésem ezért jövőre ott a helyem nekem is az IH-n! Köszönöm!

  • hdg

    Vajon az értékteremtés motiválta a doclert, amikor beszállt az online adult biznszbe is? :) Mindig megmosolyogtat amikor befeketetők próbálják hangoztatni, hogy márpedig ők elsődlegesen nem profitorientáltak.

    Egyébként teljesen jó a beszámoló, de azért nem bánom, hogy kihagytam a rendezvényt :)

  • Sebi

    Valóban az értékteremtés a fô motiváció és kell igen ám a “hype,” mert enélkül nem lehet a “passing of the hot potatoe” játékot folytatni:) Hype nélkül nem lehetne növelni a felhasználók számát egy IT app-ben például. Minél több a felhasználó, annál nagyobb a lehetôség, hogy pénzt is tud generálni majd az IT cég és így annál nagyobb a cég esetleges értéke. Így hát hajlandóak lesznek újabb befektetôk beszállni egy cég részesedésébe magasabb és magasabb pénz összegben—íme az értékteremtés:)

Comments are closed.