Kutatás

PREMIER – Készül a Startup Térkép 2012!

2012. szeptemberben találtuk ki. 2 hónapig ötleteltünk róla. 1 hónapig készülődtünk és végre összehoztuk! Íme „társadalmi vitára” bocsátjuk a hazai startup ökoszisztéma éves térképét. A tervek szerint ezt minden évre kiadjuk majd! Várjuk a véleményeteket róla ide: info@suu.hu !

BEVEZETÉSÜL, A CÉLJAINK EZEK:

1 – Az éves startup térkép célja, hogy lenyomatot mutasson a startup közösség és ekoszisztéma fejlődéséről. Azaz aki egyik évben még „kisebb”, az jövő évben lehet „nagyobb” is. Több éves távlatban a „történetiség” és a „fejlődés” megmutatása lesz a célunk!

2 – A térkép közös tudásunk, tehát várjuk mindenki véleményét. Először a startup ágazat hazai véleményformálóival validáltuk a benne foglaltakat és az ő véleményüket, kritikájukat beépítettük (lásd a névsort a térkép alján látjátok). Márciusig közösségi vitára bocsátjuk, majd ennek lezárása a Startup Underground 2013. márciusi (vagy max. április eleji) konferenciáján történik meg (a konf-ot jelenleg szervezzük). Ott lesz egy kerekasztal beszélgetés blogfőnökünk, Halaska Gábor vezetésével és terveink szerint a jelenleg online térképet, kinagyítva (A0-sban?) nyomtatásban is kiadjuk és megvásárolhatjátok majd a helyszínen. Cél, hogy az irodáink és startup műhelyeink falára kitehessük nagy alakban.

ÍME A TÉRKÉP, VÁRJUK VÉLEMÉNYETEKET:

(Ha kimaradt valami, ami fontos a startup világban. Ha rossz helyre írtunk valamit. Ha más halmazt is javasolsz. Ezeket mind írd meg nekünk légy szíves, ide: info@suu.hu)

 Javítás 1. (jan. 18): Bucsky Péter, David Trayford, Varsányi Dániel, Szabó Márton, Bonyhádi Gábor, Tar László, Papp Gábor, Szántó Péter, Szalai Ferenc véleményét, amely alapján javítottunk. 

Javítás 2. (febr. 3.):  P. Tóth András, Zsembery Levente (Biggeorges’s NV), Bősze Katalin (EuCham), Korányi László (NIH), László Tamás, Szekér Gábor, Bundik Csaba (CETA Consulting), Bor Gergely (Magyar Startup Közösség a Facebookon)

A FOLYTATÁSHOZ KÉRJÜK, EBBEN SEGÍTSETEK: 

designer-wanted1 – GRAFIKUS: Jelenleg nincs grafikusunk és nem tudjuk fizetni (lásd nonprofit blog vagyunk). Jó lenne, ha egy klassz logónk lenne + valaki a Prezis online felületet át tudná ültetni nyomtatható, infografika-szerű plakát formátumra (pl. A0-ban). Ehhez szívesen fogadnánk grafikusi segítséget és felajánlást.

2 – NYOMTATÁS: A plakátok előfinanszírozásához (lásd nyomtatási költség) egyelőre nincs pénzünk. Ha valaki ezt szponzorálná, szívesen kiírnánk a logóját és megköszönnénk ezzel.

——

Végezetül a térkép elkészítésében közreműködött és köszönjük nekik: Varsányi Ágnes, Kiss Ágnes, Nagy Árpád, Turcsán Tamás, Halaska Gábor és jómagam (ötletgazda).

A véleményezőknek külön köszönjük! Őket a térkép alján soroltuk fel és számuk várhatóan tovább fog bővülni.

 

 

 

 

 

Megosztás

15 thoughts on “PREMIER – Készül a Startup Térkép 2012!

Comments are closed.