Blogzine

Ez klassz volt: Valley Connect Inkubátor Demo Day

A Valley Connect inkubátor program, a Szilícium völgy hazai startup bázisa megtartotta az első Demo Day-ét a Krisztina körúti MyCorporation – The Smart Office irodájában, ahol a főszerepet a Valley Connect nyáron elindult innovatív projektjei kapták. Ezek közt bemutatkozott az Microsoft 2011 Innovációs díját megnyerő Distinction Kft. és az első hazai startup weekend nyertese a Tagomo. Hazánkban ez az első 10 millió forint alatti befektetéseket eszközölő kockázati tőkeprogram, amelyben az induló ötletek és mikrovállalkozások elindíthatják üzleti elképzelésüket.

Az első hazai Demo Day rendezvényt a Valley Connect egyik alapítója Weiszbart Zsolt nyitotta meg, aki a Szilícium völgyi befektetési gyakorlatról beszélt.

Weiszbart Zsolt, a Valley Connect egyik alapítója

Ennek lényege, hogy az egyetemről kikerülő, végzős fiatalok előtt immár nemcsak az állásba kerülés lehet reális foglalkoztatási alternatíva, hanem a – Szilícium völgyhöz hasonlóan – felkereshetnek inkubációs házakat, ahol egy nyitott és közösségi irodatérben – kisebb tőkebefektetés segítségével – elkezdhetik az üzleti álmaik megvalósítását. A Valley Connect-hez hasonló inkubátor házak ilyenkor a kiválasztott, és legtehetségesebb fiatalok részére havi bért és eszközöket biztosítanak általában 3 hónapos időszakra. A három hónapot követően a tehetséges fejlesztőknek, vagy ilyenkor már startup-nak nevezett csapatoknak prezentációkon, és befektetői megbeszéléseken kell részt venniük. Az inkubátor segít nekik kidolgozni a megfelelő üzleti modellt és azt, hogy miképpen juthatnak kockázati tőkéhez, sőt össze is hozza az ehhez szükséges találkozókat. Az Egyesült Államokbeli Szilícium völgyben ennek lassan 4-5 éve komoly gyakorlata van, és a Valley Connect inkubátorként ezt a gyakorlatot hozta el Magyarországra. Márciusban nyitotta meg pop-up irodáját a MyCorporation nevű smart- és közösségi irodatérben, majd áprilisban elkezdett 3 startup-ot „inkubálni” és felkészíteni a befektetésre. Júniusban pop-up irodát nyitott a Szilícium völgyi Palo Alto-ban, ahol amerikai befektetők részére kezdte el az induló hazai startup-okat prezentálni bevezetni a helyi ekoszisztémába. A folyamat első megmérettetése a mai Demo Day, amely során a júniusban elindított startup-ok bemutatják, hogy eddig milyen prototípusig és ötletig jutottak el.

A Webee (www.webee.co) projekt a közösségi tartalmak átláthatóságáról tartott prezentációjában bemutatott egy olyan webes alkalmazást, amely képes a közösségi médiában megjelent tartalmakat egységes formában „fogyaszthatóvá tenni”. A felhasználók a Webee révén egyszerű formában, egy mozgó filmes csíkon (time line) követhetik nyomon a barátaik megosztásait, rákereshetnek a Facebook-on, Twitter-en megjelent bejegyzéseikre. Sőt az aktívabb felhasználók (pl. bloggerek) közösségi névjegykártyát (socail card) hozhatnak létre magukról, amely a nagyközönség számára is látványos formában, dinamikus módon mutatja a közösségi aktivitásaikat. A startup alapítói Kozma Gergely és Bencsik András a Demo Day-en prezentálták az első prototípust és jelezték, hogy kockázati tőkét szeretnének bevonni a startup-juk bevezetéséhez.

Slágerünk az AppFlow! címmel  Orosz Bálint, nemzetközileg vezető mobilos applikáció cég és a Microsoft idei innovációs díjának, nyertesének első hazai bemutatkozását élvezhettük. A Distinction startup bemutatta több száz ezres letöltési számmal bíró, jobbára Microsoft Mobile Store-ban elérhető mobilos alkalmazását, például az AppFlow-t, a FlashLight 7-t, vagy a nemzetközi szinten számos elismerést elérő Cocktail Flow alkalmazást. A Cocktail Flow az amerikai Microsoft központ számára is egy referenciaalkalmazás, amely kapcsán a nemzetközi piacra fejlesztő, 8 fős startup komoly megrendeléséket vár. Ennek kapcsán a Distinction célja, hogy regionálisan vezető mobilapplikáció fejlesztő műhellyé váljon, példaképei a kanadai Zynga, és a skandináv Rovio (utóbbi az Angry Bird világsikeres játék megalkotói)

Végül a Demo Day-en a Tagomo (www.tagomo.com) projekt mutatkozott be, amely az első hazai startup weekend márciusi győztese és közönségdíjasa volt. A mobilapplikációt fejlesztő Vincze István és Szalai Ferenc a közelmúltban csatlakozott a Valley Connect inkubációs programhoz és céljuk, hogy a Valley Connect segítségével megfelelő üzleti modellt és befektetési lehetőséget találjanak. A mobilos applikációjuk képes „augmented reality” jelleggel a városképre jegyzeteket tenni, azaz egy a mobilkészülékben virtuálisan megjelenített felületen a felhasználók rövid üzeneteket, megjegyzéseket, azaz címkéket hagyhatnak ismerőseiknek. A látványos megoldás immár Budapesten is működik.

A Demo Day házigazdái Weiszbart Zsolt és Miskolczy Csaba egy virtuális és a valóságban is elfogyasztható „Cocktail Flow” estre invitálták vendégeiket, akik a saját mobiltelefonjaikon tudták összeállítani koktéljaikat.

A hazai startup ekoszisztéma jeles képviselői egy fergeteges hangulatú bulival zárták a napot és kíváncsian várják a következő Valley Connect workshop-ot.

Megosztás