Értesüléseink szerint e hó végére, de legkésőbb április elejére meglesz a Jeremie II. pályázatok kiírása. Befektetések persze inkább csak őszre lesznek, de ez is jobb, mint a semmi.
Megbízható, kormányhoz közeli forrásból az Insiderblog.hu úgy értesült, hogy március végére, de legkésőbb április elejére meglesz a Jeremie II. pályázatok kiírása.
Sajnos több Jeremie alapkezelőnél jelezték, hogy a kisebbik (de a feltörekvő cégek számára jóval érdekesebb) Seed (magvető) alapokra nem fognak pályázni, mert nagyon alacsony az alapkezelői díj, és a túl sok, túl macerás apró befektetést kell megcsinálni. Mindezt pedig 2015 végéig kellene lezongorázni, ami igencsak kockázatossá teszi a teljes történetet.
Ezek a seed alapok ráadásul egyfajta szerencsejátékot jelentenek, hiszen végképp nem lehet tudni, bejönnek-e ezek a befektetések.
Szerencsére olyan alapkezelelővel is beszéltünk, aki indul a pályázaton, bár az első Jeremie-s seed kihelyezésre 2012 őszéig így is bizonyosan várni kell majd.