Huszonharmadik alkalommal hirdeti meg a versenyt az Innovációs Szövetség.
Magyar Innovációs Nagydíjon kívül további innovációs díjak is átadásra kerülnek, úgymint:
– a Nemzetgazdasági Minisztérium 2014. évi „Ipari Innovációs Díja”
– a Földművelésügyi Minisztérium 2014. évi „Agrár Innovációs Díja” és „Környezetvédelmi Innovációs Díja”
– a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2014. évi Innovációs Díja
– a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2014. évi Innovációs Díja
– a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2014. évi Innovációs Díja.
A legeredményesebb 2012. január 1. után alapított (startup) vállalkozás a Magyar Innovációs Szövetség Start-up Innovációs Díját nyeri el.
A díjakat elismert, tudományos szakemberekből, pénzügyi és gazdasági vezetőkből álló zsűri ítéli oda. A zsűri elnöke az innovációért felelős kormánybiztos.
Az összes, sikeres innovációt benyújtó pályázó elismerő oklevélben részesül. A sikeres innovációk rövid összefoglalóját az Alapítvány külön kötetben és a világhálón is megjelenteti.
A díjkiosztó ünnepségre 2015. március végén kerül sor a Parlamentben. Az innovációs díjakat a tárcák, ill. intézmények vezetői nyújtják át.