Havazás közben bandukolok vissza az irodába és szembe jön velem H. egy régi befektető ismerősöm, aki egy több tízmillió eurós tőkealapot vezet. Lassan évtizede ismerem és talán 3 éve beszélgettünk egy közös ebéden a Bock Bisztróban. Akkor arról faggattam, hogy miképpen tudtak exitálni? Most magától mesélt érdekeseket, az utcán, a havazásban.
Azon a 2012-es, Bock Bisztrobeli ebédelésen H. elmesélte nekem, h a sikeres exit-jeik mögött mindig egyszerű képlet rejtőzött: amikor befektetnek, akkor a menedzsment kockázatot mérik fel a legrészletesebben. Felvázolják a kompetencia-mátrixot és a teljes szervezetet (nemcsak a menedzsmentet) tüzetesen megismerik. Szerinte ez a záloga a sikeres receptnek.
Most a havazásban arról mesélt, hogy tavaly előtt egy év alatt 3 sikeres exit-et csináltak, de sajnos tavaly egyet sem, azaz idén kell valamit lépniük. Azon is sopánkodott egy sort, hogy a tavaly befektetett 8 cég között egyetlen magyar cég sem volt. Mert ők alapvetően regionális alapot visznek. (Nem Jeremies-s alap)
Én csodálkoztam, hogy 8 befektetést miként lehet tető alá hozni egy év alatt, eleve befektetésenként 3-5 millió eurojával számítva… EZ nagyon szép teljesítmény, gratuláltam. Ő ezen nem „akadt fenn”, látszik, hogy ez megfelelő szakmai háttérrel nem okoz gondot. Azon viszont jót nevetett, amikor elmeséltem neki, hogy a legutóbbi legnagyobb bukásom az volt, amikor egy tavaly felvásárolt start-up-ban lévő mikro-részesedésemet elcseréltem egy másik részesedésre. Nem vártam ki, amíg az sikeresre fordult. És ezt erősen elcsesztem.
Ezen csak mosolygott és megnyugtatott, hogy ebben senki sem lehet elég okos. Nekik volt olyan exit-jük, ahol sokszoros árat ígértek egy sikeres cégért, de nem fogadták el, mert éppen „nagyon felfele ment a szekér”. Gondolták várnak még egy évet. Vártak is, de aztán egy év múlva nagy esés jött és senkinek nem kellett az egykor sokat érő részesedés… Aztán volt olyan exit-jük, ahol a betett tőkéjük kétszeresét igérték, és nem haboztak, elfgoadták és így utólag nézve is jól jártak. Szóval ne izguljak, inkább folyamatosan csináljam az exit-eket, adjam-vegyem a mikro-dolgaimat, akkor és ott, ahol tudom.
És ebben nagyon igaza volt. Mert igazából ez teremt piacot, ettől válna itthon is virágzóvá a napjainkra nagyon belassult startup piac. Ha ezek a részesedések piaci formában jönnének-mennének. Az értéküket a piac kóstolgatná, és persze egyszer nyerne, egyszer veszítene rajtuk.
De itthon sajnos napjainkra nem ez a jellemző. Egyelőre még az üzleti angyalok sem adják, veszik a részesedéseiket. Sőt a régebbi tőkealapok elkezdtek bespájzolni a „nehéz időkre”. Több forrásból hallottam, hogy a 4-5 éve működő (és azóta exit-et nem csináló) tőkealapok már „félnek a jövőtől”. Leginkább egyszerű a félelmük oka: a Jeremie-ben már exit-eket kellett volna csinálniuk, és annak profitjából kellene finanszírozniuk a jövőbeli működésüket. De mivel ennek se híre, se jele, ezért kellő óvatossággal immár inkább a jövőre tartalékolják a tőkéjüket.
Ez persze nem arra tartalék, hogy befektessenek, hanem arra, hogy az alap fenntartásainak költségeit (pl. alapkezelői díj, munkabérek) tudják fizetni. Hát így múlik el a világ dicsősége, gondoltam – és meséltem el H-nak. Aki csak bölcsen bólogatott, de nem mondott véleményt.
Mert ő egy privát tőkealapot vezet, ahol régóta a működés alapja az, hogy exit-eket kell csinálni. De persze ezt lehet, hogy csak én gondolom bele. Mert H. jelezte, hogy fázik és ideje búcsúznunk. És ment mindenki az irodája felé tovább a havazásban.
Fotók: „New York in snow” by Tumblr, Independent