Az Intel és az ITU ötletversenények győztesei az ITU Telecom 2015-ös konferenciáján, október 12-15 között Budapesten is szerepelhetnk. A két nyertest 34 ország 124 jelentkezője közül választották ki az alapján, hogy a pályázatukkal társadalmi kihívásokra adott megoldás mennyire innovatív és üzletileg kivitelezhető.
A Single Board Challenge egyik nyertese, a török Ugur Can Bastik egy vakoknak és látássérülteknek szánt okostelefont fejlesztett ki egy Intel Galileo miniszámítógépre alapozva. A tactiX nevű eszköz prototípusa képes Braille-írást megjeleníteni, használója pedig például facebookozni és twitterezni is tud segítségével.
A tapintható kijelző a több mint száz különböző Braille-karakter mellett egyszerűbb grafikai alakzatokat, smiley-kat is meg tud jeleníteni, és a szövegbevitelt is lehetővé teszi. A tactiX wifin és mobilhálózaton egyaránt képes kommunikálni, ára pedig jócskán alatta van a Braille-írás megjelenítését biztosít megoldásoknak, amelyek több ezer dollárba kerülnek.
Olcsó napelemes rendszer a másik díjazott
A nigériai Ogbonnaya Bassey SolarKobo nevű startup vállalkozásának projekjével lett a verseny másik díjazottja. Ennek egyik terméke egy olyan napelemes energiaszolgáltató rendszer, amelyet ingyenesen kiépítenek a megrendelőnek, aki a rendszer használatáért havidíjat fizet. A modell előnye, hogy nem igényel tetemes összegű előzetes beruházást, ezáltal a családok és vállalkozások széles köre számára teszi elérhetővé a dízelgenerátoroknál jóval környezetbarátabb és olcsóbb energiaforrás használatát. A napelemes rendszer működésének távmonitorozását és vezérlését egy miniszámítógép teszi lehetővé a SolarKobo munkatársai számára.
A 124 jelentkező közül húszan jutottak a döntőbe. Ők mind megkapják az Inteltől a fejlesztői miniszámítógépet, köztük mikrokontrollert, mikroszámítógépet és egy szenzorcsomagot, mely segíti abban az ötletgazdákat, hogy megépítsék ötleteik prototípusát. A fenti két nyertes pedig kezdeti finanszírozást, miniszámítógépeket és segítséget kapnak az Inteltől ahhoz, hogy ötletük megvalósuljon és egy sikeres vállalkozás alapját képezze.
Ezenkívül a nyertesek lehetőséget kapnak arra is, hogy az ITU Telecom World 2015 konferencián bemutassák pályázatukat, hasznos ismerestségekre tegyenek szert és lehetőség szerint befektetőkre is találjanak. Az október 12-én kezdődő konferencián, az IKT szektor egy olyan globális rendezvény, melyen kormányzati szereplők, szabályozó hatóságok, az IKT iparág szereplői találkoznak, hogy megvitassák a legújabb iparági trendeket a társadalmi és gazdasági fejlődés érdekében.
A fejlesztői miniszámítógépre épülő technológiák az IKT-szektorra is nagy hatással vannak, és az ITU is örömmel dolgozik együtt a hobbifejlesztők és barkácsolók egyre népesebb táborával azon, hogy a technológiában rejlő lehetőséget kihasználhassuk és ennek révén jobbá tegyük az emberek életét, – mondta Houlin Csao, az ITU főtitkára.
A Single Board versenyről, a pályázókról és az ötletekről az alábbi linken tájékozódhat:
https://ideas.itu.int/category/#/category/3921
További információk az ITU Telecom World 2015 konferenciáról pedig az alábbi linken: