Az Enterprise Hungary és a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Get in the Ring néven nemzetközi startup versenyt rendez a kínai Chengduban. A májusi eseményen nyolc magyar innovatív vállalkozás kap lehetőséget, hogy megmérettesse magát nemzetközi befektetők előtt.
A Get in the Ring (GITR) a világ egyik legnépszerűbb startup versenyformátuma, melynek keretein belül a csapatok a befektetetésekért vívott küzdelmet élő showműsor keretében bonyolíthatják le. A selejtezők után, a döntőbe jutott, innovatív ötlettel rendelkező csapatok öt körből álló előadássorozatban győzhetik meg a zsűri tagjait és a befektetőket ötletük megvalósíthatóságáról és piacképességéről.
Idén nyolc magyar startup vehet részt a Get in the Ring kínai eseményén az Enterprise Hungary és a Magyar Nemzeti Kereskedőház szervezésében. A szakmai szempontok alapján kiválasztott magyar vállalkozások mellett kínai startupok is ringbe szállnak a május 12-én Chengduban megrendezett eseményen. A versenyben legjobb helyezést elérő csapatok továbbjutnak a 2018-as Get in the Ring Global döntőjébe. A zsűriben helyet foglalnak majd az új, 50 milliárd forintnyi kockázati tőkealapot kezelő szervezet, a Hiventures befektetési szakértői is.
A versenyben résztvevő csapatok az eseményt követően a Chongqing-i magyar főkonzulátus szervezésében Nyugat-Kína legnagyobb, a Bank of China által is támogatott Kínai-Magyar Üzleti Fórumán is részt vesznek.
Az érdeklődő innovatív vállalkozások többet is megtudhatnak a kínai üzleti lehetőségekről és a Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade programjáról, a versenyt megelőző meetup rendezvényen 2017. március 28-án 18:00-tól a Mosaik coworking irodában.
A verseny angol nyelvű.
Jelentkezési határidő: 2017. március 31.
Eredményhirdetés: 2017. április 3.
Jelentkezés: www.innotradeprogram.hu
Partnerek: Magyar Nemzeti Kereskedőház – InnoTrade program, TusStar, Enterprise Hungary, GITR, Magyarország Csunkingi Főkonzulátusa, CCIS, Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő
A szervezőkről
Enterprise Hungary
Az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. küldetése a hazai startup ökoszisztéma fejlesztése, valamint a startup utánpótlás katalizálása. A szervezet kiemelt célja a fiatalok vállalkozó kedvének ösztönzése, a hazai felsőoktatásban születő innovatív ötletek megvalósulásának támogatása és a korai fázisú vállalkozások fejlesztése.
Magyar Nemzeti Kereskedőház
A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. célja, hogy fejlessze a magas hozzáadott értékű, nemzetközileg is versenyképes termékeket és szolgáltatásokat előállító, magyar érdekeket szolgáló gazdasági szereplők exportképességét, egyúttal lehetőséget teremtsen számukra exportsikerek elérésére.