A magvető alapok között nyert a második Jeremie pályázaton az alap, új szereplőként különösen érdekes a vélekedésük a hazai feltörekvő cégekről.
Kérdéseinkre a CoreVenture vezéigazgatója, Gaál Csaba válaszolt.
Milyen személyes véleményed van a hazai startup életről?
Milyen tervekkel indul neki a Core Venture a Jeremie 2-nek?
Gaál Csaba: Maga a Core Venture egy fiatal vállalkozás, vezetői azonban több évtizedes, a gazdaság különböző területein szerzett tapasztalattal rendelkező szakemberek, akik számos zöldmezős beruházást indítottak el. Elsődleges célunk, hogy a Core Venture betöltse azt a szerepet a hazai gazdaságban, amelyet a Jeremie 2 program elvár az abban közvetítőként kiválasztott szereplőktől. Egyrészt a hazai mikro- és kisvállalkozások igényeit meg akarjuk érteni és együtt akarunk velük dolgozni abban, hogy a közösen kialakított üzleti elképzeléseket maximálisan meg tudják valósítani. Ahogy egy karikatúrán láttam: az „O”-ban ne az „O” betűt, hanem a kereket lássuk és kerékként hasznosítsuk. Másrészt az üzleti elképzelések megvalósításához a leginkább megfelelő finanszírozási konstrukciót akarjuk partnereinkkel közösen megtalálni.
Van-e közvetlen kapcsolatod a hazai vagy a nemzetközi startup ökoszisztémával?
Gaál Csaba: Jómagam több, mint 10 évet egy másik iparágban, a hazai, illetve a nemzetközi életbiztosítási szektorban töltöttem, ahonnan néhány hónapja csatlakoztam a kockázati tőke világához. Első ránézésre ugyan kevés hasonlóság mutatkozik a két szektor között, pedig számos közös jellemzővel bírnak: mindkettő hosszú távú business, a siker kulcsa mindkettő esetében a kapcsolati tőke és az üzleti partnerek közötti bizalom és mindkét területen erős versenyben kell helyt állni. Ugyan portfólió társaságként volt alkalmam kockázati tőkebefektetővel együttműködni, így bizonyos gyakorlati előélettel rendelkezem, nagyon fontosnak tartom, hogy valamennyi meghatározó szereplővel mind itthon, mind külföldön élő és tartalmas személyes kapcsolatot tudjon a Core Venture, illetve Kollégái kialakítani. Örömmel tapasztalom, hogy a hazai startup élet szereplői szoros külföldi kapcsolatokkal bírnak, többen külföldi tapasztalataik alapján indították el és működtetik startupokkal foglalkozó vállalkozásaikat. Erre mindenképp szükség van, amelyet folyamatosan ápolni, erősíteni, fejleszteni szükséges, hiszen csak így lehet sikerre vinni a hazai induló vállalkozásokat.
Mit vársz ettől a kihívástól?
Gaál Csaba: Nagy örömmel vágtam bele az új kihívásba, ami a Core Venture-nek a kockázati tőke iparágban való sikeres elindítását és a Jeremie 2 programban való eredményes működtetését jelenti. Azt gondolom, hogy minden adott a közös sikerekhez. Külön hozadéka az új feladatnak, hogy a kockázati tőke világán keresztül a potenciális portfólió társaságok révén számos, egymástól gyökeresen eltérő, akár egészen speciális gazdasági, üzleti területet lesz alkalmunk közelről megismerni, miképp a nélkülözhetetlen nemzetközi jelenlét is fantasztikus élményeket és reményeink szerint üzleti sikereket fog eredményezni.