Nos megjött a NIH-től a hivatalos levél, amelyben értesítenek minket, hogy nem nyertünk. (Két másik híres szakmai csapatról tudom, hogy ők sem…) Néhány furcsaságot előre nem értek. Íme.
A levél nem szól a „jogorvoslat” vagy a „betekintés” lehetőségéről. Persze ez egy demokráciában „kevésbé fontos” vagy mégis? Vajon láthatjuk majd a bírálatot? Lehet opponálni, vagy csak „ez van fiúk és kész” – mondja a Hivatal, ahogy régen is megtörténhetett – még a rendszerváltás előtt. Vajon miként lesz? Naivan várjuk az indoklást vagy jobb, ha lemondunk róla?
Aztán a szóbeli prezentációnk során nem volt jelen az összes zsűri tag, mert négy versenyzőnél (és nálunk is) menetközben távozott az egyik zsűritag, dr. Nikodémus Antal (NGM) és végül az NFM-et sem képviselte senki, hanem helyette váratlanul Deák Csaba, NIH vezető ült be a zsűribe. Ezt mindenki a helyszínen realizálta. Anno erről Korányi László, NIH mb. elnök így írt a bejegyzésünk kommentjében:
Egy pontosítás: az NGM képviselője, Nikodémus úr csak 4-et nem hallgatott meg, halaszthatatlan elfoglaltsága miatt, a többin ott volt. A finn zsűritag pedig sajnos megbetegedett, de már látta is a felvételt…
Kérdéseim: ilyenkor mi történik, ezzel vajon nem sérült a „versenysemlegesség” vagy nem lehet hátrányos a többi versenyzővel szemben? Ha menetközben változik a zsűri összetétele, akkor azután vajon mennyire homogén és értékelhető a döntés? Nem sérül ilyenkor a tisztességes verseny?
Ha szakmai alapon válogatódott a zsűri, akkor miként lehetséges az, hogy a pályázatunkba beépített „easter egg-et” nem vették észre? Nevezetesen a programunk szerepel egy fontos website-on (az egész lényege), amit előzőleg lejelszavaztam és bizony ezt a jelszót senki nem kérte a zsűri tagok vagy a hivatal munkatársai közül. Senki nem vette észre, holott mindenhol erre hivatkoztunk… Lehet, hogy nem alaposan olvasták el a pályázatunkat? Vagy mi hibáztunk, hogy még website-ot is csináltunk? Vagy lehet, hogy igazából nem érdekelte őket a programunk mélyrehatóbban?
Ezek jobbára szakmai kérdések és kíváncsi lennék, hogy a többi versenyzővel is történtek-e hasonló anomáliák? Ha igen, akkor kérem küldjétek nekünk és írjátok meg ide: info@suu.hu
—
Ugyan holnap lesz az eredményhirdetés a Hivatalban, de továbbra is több szakmai forrás Bojár Gáborék új inkubátorát hozza ki győztesnek a négy bejutó közül. Benne állítólag ezek a magán tagok vannak: Lepp Gyula, Szandrocha Kamilla (Kóka János felesége), Lantos Csaba (bankár nagyágyú, OTP, majd FHB), Duda Ernő (Szeged).
Nos, vajon jól tippeltük? Holnap megtudjuk a győztesek listáját.
Köszönjük László a pontosítást. És annak a négynek a pontozása akkor hogy lesz, ha egy zsűritag kiesett az ő prezentációjukból? Lehet tudni ki ez a négy pályázó?