Két hete azon keseregtem, hogy a tőkéhez jutott startup-oknál néha arrogánssá válnak a belső viszonyok: „elszáll a ló” és a hazai befektetőknek nincs semmi viszonyítási alapjuk / tudásuk / kontrolljuk ennek kezelésére… Aztán kaptam egy e-mail-t.
Az e-mailben Pethő Anikó magyarázta lelkesen, hogy hozzám hasonlóan ő sem érti, hogy a befektetők miért hanyagolják el a befektetéseik HR-szempontú vizsgálatát? A kérdéseket a levelében így fogalmazta meg (idézek):
És a levelet egy szakmai beszélgetés / kávézás követte, majd megkértem Anikót, hogy gondolatait hosszabban is írja le. A most következő írás ezt taglalja – egy startupokkal foglalkozó HR-szakember tollából. Olvassátok figyelemmel!
—
Self branding és annak eszközrendszere a Startup világban
HR Tanácsadóként és fejvadászként az utóbbi egy-két évben célzottabban és koncentráltabban volt lehetőségem a startup világ erőforrás oldalon felmerülő fejlesztéseibe bekapcsolódni. Egy év tapasztalatait, toborzás módszertanát és kreatív kutatási metódusait alaposan átgondolva, nyugodt szívvel kijelenthetem még mindig gyerekcipőben járunk ha önmagunk marketingjét kell végeznünk és még mindig félve beszélünk sikereinkről, bizonyított eredményeinkről.
Ha erre a két kérdésre szánunk elég időt és feltérképezzük, hogy hová szeretnénk eljutni, de ahhoz képest hol tartunk most, akkor már csak egy eszközrendszerre van szükség, mely hídként vezet át egyik partról a másikra.
Ezekből mutatnék be néhányat (vagy érdeklődés esetén egy sorozatban egyesével érszletesen többet), ami lehetővé teszi, hogy egyrészt önmagunk számára rendszerezzük picit a múltat a jövő fényében, másrészt minden támogatást megadhatsz vele leendő Munkaadódnak, hogy rád találjon és az első benyomás kialakításánál a legmagasabbra teheted a lécet.
A személyes márkaépítés alapvetően két stabil és előre pillérre kell, hogy épüljön.
– Virtuális kommunikáció
– Személyes szerepvállalás
Előnye, hogy egy félperces regisztráció után a biográfiai adatok megadásával általános szakmai karrierutvonalat is nyújthat a jelöltről és célirányossá téve csak egy témában is kommunikálhat az oldal használatával valaki. Például aki játékot fejleszt, akkor az csak ehhez kapcsolódóan tünteti fel referencia munkáit és küldi el linkkét ha pályázik. Aki szerteágazó személyiségét prezentálná azt is megteheti és ha csak hobbi, vagy művészoldalként szeretné egyes erősségeit megjeleníteni így is működtetheti. Ez az alapoldal, mint egy újlenyomat a legkönnyebben képes megjeleníteni minket, a legkevesebb idő és energiabefektetés árán. Fontos, hogy kreativitását illetően mivel Magyarországon még nem elterjedt, vizuális élményt nyújt mind a hr-eseknek, mind a felvétel során döntéshozói szerepkörben dolgozóknak. Tűnj ki a tömegből, válj individummá néhány kattintás árán.
Ha már több időnk és energiánk van, akkor érdemes tökélyre fejleszteni a Linkedin-es profilunkat és nem csak felsorolni eddigi munkaaadóinkat és munkaköreinket, hanem ezen túllépve, eredményeinkkel, referenciáinkkal színesiteni az oldalunk. A Linkedin óriási előnyét a klubok képezik elsősorban, ahol mind tudásmegosztás, mind kapcsolatépítés vagy eseményszervezés szempontjából végtelenül okosan kapacitálhatóak az oldal szolgáltatásai. Aki ezen a portálon egyértelműen álláskeresési célzattal van fent, akkor minél több speciális kulcsszóval bővítse tudásskáláját, mert a fejvadászok így szinte 100%-osan meg fogják őt találni releváns ajánlatok esetén.
—
Tehát ezen tanácsokat érdemes megfogadni, ha új típusú én-érvényesítést várunk.