A kisgyerekek többsége már nem vágyik álommunkára és nem szeretne főnök lenni.
Nem szeretnének űrhajósok, vagy pilóták lenni a kisgyerekek, de azt pontosan tudják, hogy a jó munkakörnyezet és a barátságos légkör is fontos a fizetés mellett. A legendásan alacsony magyar vállalkozói kedv a gyereknél is megjelenik, nem igen akarnak saját vállalkozást a kicsik. A szülői példák és a mindennapi élethez kötődő élmények szerint alakítják a jövőképüket, a mesékben és rajzfilmekben látott mesterségek teljesen eltűntek a válaszok közül. A Profession.hu fókuszcsoportos beszélgetéseken keresztül mérte fel, mit terveznek és mit tudnak a munka világáról az ovisok és az alsó tagozatos diákok.
Hatéves kortól teljesen természetes a gyerekeknek, hogy a felnőtteknek azért kell dolgozniuk, hogy pénzt keressenek – derül ki a „Profession.hu – Mi leszel, ha nagy leszel?” című kutatásból. Azt, hogy erre pontosan hogyan van lehetőség, illetve, hogy a szülők mivel foglalkoznak már sokkal változóbb eredménnyel válaszolják meg. A családokban teljesen eltérő, hogy milyen szinten vonják be a gyerekeket a munkával kapcsolatos részletekbe, az azonban pozitív, hogy a legtöbbet akkor beszélnek erről, ha jó a munkakörnyezet és a szülők jól érzik magukat a pozíciójukban. Az ovisok és iskolások mind egyetértettek: a szüleik túl sokat dolgoznak, de erre szükség is van, hiszen aki többet dolgozik, az többet is keres.
A megkeresett pénzt minden kisgyerek olyan dolgokra költené, amellyel közvetlenül is kapcsolatba kerül. A játékok és édesség mellett azonban előtérbe kerültek olyan költségek is, mint az élelmiszer, vagy a rezsi. Sem az óvodás, sem a kisiskolás csoportokban nem merült fel a társadalmi különbségek kérdése, de érzékelik, hogy léteznek kisebb presztízsű munkakörök is. A munkanélküliséget és hajléktalanságot inkább az egyén felelősségének, mint a társadalom problémájának látják.
A legkisebbeknek is nyilvánvaló, hogy léteznek izgalmas és unalmas munkakörök is, azt már nehezebben tudják megítélni, hogy melyik-melyik kategória. Többször is elhangzott, hogy az a legjobb munka, amelyhez jól értünk és meg is becsülnek érte. Azt viszont nem szeretnék, ha mindig ugyanazt kellene kötelességből végezniük. Főnök meglepő módon szinte senki sem szeretne lenni, mert sok felelősséggel jár, és mert a főnököket senki sem szereti. A sztereotípia, hogy a vezetők kevés munkával sok pénzt keresnek nem került elő. A gyerekek azonban azt is tudják, mindig szükség van valakire, aki összeszedi a csapatot. Mindenki egyetértett, hogy másokkal együtt dolgozni sokkal jobb, mint egyedül, csakúgy mint játszani.
A „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre a szülői példákat követve az építészen, a közgazdászon és az orvoson keresztül a rendszergazdáig minden fehérgalléros munkakör előkerült, míg az inkább élményalapon választott szakmák között a cukrász, a lovasoktató, a focista és a LEGO tervező kerültek elő. A klasszikus kisiparos munkák (cipész, asztalos, stb.), a magas presztízsű álomkarrierek (pilóta, űrhajós, kapitány, stb.) közül egyet sem említettek a gyerekek. A kisvállalkozásokhoz kötődő munkakörökből a boltos került csak elő.