A FORBES blogja érdekes interjút közölt Bojár Gáborral, amiben elhangzott, hogy miért szállt ki az egyik nyertes inkubátorból. Mi mást is hallottunk a piacon, amit egyelőre nem merünk / tudunk elhinni: állítólag a nyertesek közül eddig senki sem írta alá a támogatási szerződéseket…
A hírnek lehet valóság alapja, mert – a piaci infok szerint – már régóta lobbiznak a nyertes Gazella-inkubátorok azért, hogy jobb feltételeket kaphassanak, mint ami a kiírásban volt. Egyelőre ez persze találgatás. De a Forbes cikk szerint a négyből egy nyertesnél már komoly változások vannak és Bojár Gábor kilépett a Gazellázásból. Plusz két hete az egyik üzletembereknek szóló konferencián a résztvevő két inkubátor nevében, Hild Imre és Valner Szabolcs is hasonlókat mondott a Gazella szerződés elmaradásáról – állítólag. Legalábbis a közönségben résztvevőktől ezt hallottuk vissza. (Ezt persze nem a Forbes írta.)
Persze az is lehet, hogy igazából az „éremnek két oldala” van… mert ezt is hallottuk. És állítólag egyelőre nincs is mit aláírni a nyertes Gazelláknak – mondja a másik oldal. Ez utóbbin azért csodálkoznék, mert elég részletesen kidolgozott volt a kiírás és nem ez a jellemző a magyar pályázati szisztémára. De ki tudja – lehet, hogy így van.
Igen, lehet, hogy nem a nyerteseken múlik, ami utóbbi verziót az is erősíti, hogy a Gazella inkubátorok folyamatosan hallatnak magukról és sok fórumon szerepelnek, aktív szereplői lettek a start-up ökoszisztémának. És ez fél év alatt igazán nagyszerű és piacépítő fejlemény. Ha más nem, akkor ennyi már biztosan megtörtént és ez igazán jó hír!
Hogy őszinte legyek, engem már nem izgat annyira a kérdés, hogy most lesz Gazella vagy nem? Mint régen, amikor még sikerült megjósolnom a nyerteseket is és nagy vihar volt az ügy körül… Lehet, hogy az egész hiába volt? Hiába vitáztunk annyit az egészről? – Lehet. Sőt most már igazából inkább azért drukkolok, hogy a tavaly októberi győztesek vagy írjanak alá, vagy másoknak adják át a stafétát, ha ők esetleg nem akarnak / nem tudnak szerződni. Vagy felejtsék el a Gazellát (ahogy Bojár Gábor is tette) és aktivizálódjanak piaci alapon. Valami történjen, mindegy melyik verzió. És valami induljon – ezért drukkolok.
Mindegy is mi van. És ha nem haragszotok, nem is fogok utánajárni, mert semmi kedvem ismét fölöslegesen „oknyomozni” vagy konfrontálódni. Előbb-utóbb úgyis megtudjuk. Ráérünk.
Inkább drukkoljunk, hogy valamilyen formában beépüljenek az új inkubátorok a hazai start-up fejlődésbe! És valahogy pénz vagy inkubációs tudás jusson így is a start-up-okhoz: vagy az őszi nyertesek felől, vagy mások felől… mindegy, csak haladjunk és legyen sokkal több induló start-up ötlet! Drukkolunk!
Addig is olvassátok a FORBES-ban megjelent Bojár-interjút, tanulságos:
(Címlapfotó forrása: FORBES blog)