Hüvös Ágnes vitairata következik! Ágnes 2005 óta innovációmenedzsmentben tevékenykedő, akadémiai és forprofit szektorban gyakorlatot szerzett szakember, a Megoldás.Most társalapítója. Startup berkekben ismert szakértő. Várjuk a hozzászólásokat!
Kis visszatekintés
A KFI egy állam szempontjából olyan, mint egy körpályán közlekedő kisvasút fenntartása. Nem teheti meg, hogy csak bizonyos pályaszakaszok felszállóira koncentrál, mert ha közben elhanyagolja a kevésbé profitábilis megállók rendben tartását, az egész vasút értelmét veszti. A hangsúly azon van, ki milyen hosszan és milyen kedvvel utazik a vasúton, nem pedig azon, hol szállt fel. Sajnos igaz, hogy Magyarországon az egyes területek utasai nem nagyon találják meg a hangot egymással, de mindannyian egyetértenek: a kisvasút vacak, vállalhatatlan, tehát mindannyian megépítették maguknak a gyakran párhuzamos pályaszakaszokra a maguk közlekedési eszközeit (szamártól a személyautóig). Az akadémiai szektor nem ért a hasznosításhoz (és leépíti technológiatranszfer-szervezeteit), de intenzíven részt vesz nemzetközi kutatási tevékenységben. A kis- és középvállalatok nehezen fordítanak pénzt az innovációra, de ha sikerül, akkor nagy erőkkel exportálnak. A nagyvállalati szektor pedig – kényszerűségből – saját laborok és tudásműhelyek létrehozására törekszik ahelyett, hogy az akadémiai szektorral kooperálna. Ennek megvan a jól érthető történeti háttere. A jelenlegi helyzet az, hogy a 2010-ben a pályázati forrásoktól megfosztott akadémiai és kkv-szektorok erősen koncentrálnak azokra a területekre, ahol még van mozgásterük, a nagyvállalatok pedig teszik a dolgukat: biztosítják a versenyképességüket.
Kevés az új vállalkozás, mert barátságtalan a gazdasági és szabályozási környezet. Az innováció humánerőforrása szükségképpen minden szektorból elszivárog: a vállalkozni kész képzett szakmunkástól a magasan kvalifikált kutatóig minden csoport külföldre tart. Mindennek ellenére Magyarország még mindig meglepően jó az innovációt biztosító feltételek terén: a Global Innovation Index 2012-es kiadása (http://www.globalinnovationindex.org/gii/) szerint az EU országai között a 13-30. helyek között mozgunk az egyes mérőszámok tekintetében. Fontos hangsúlyozni: ezek a mérőszámok hosszú távú tendenciák alapján jönnek létre, és a magyar helyzeten megfigyelhető kiegyensúlyozatlan megoszlás arra figyelmeztet, megnyugtató besorolásunk csak akkor lesz tartós, ha a hiányterületekre koncentrálunk.
Nézzünk előre
A most megjelent Nemzeti Innovációs Stratégia vitaanyaga egyértelmű, hangsúlyos célként tűz ki két dolgot a stratégia első részében:
1 A forprofit szektor részvételének növelése,
2 Az EU-s keretprogramok (elsősorban a Horizont 2020) forrásainak minél intenzívebb felhasználása.
Ne menjünk most bele, mennyire stratégiai szempont egyik vagy másik. Nézzük inkább, mennyire segít ez a mai állapotokon, elsősorban a jelenleg minket érdeklő területen, a startupok világában.
A Nemzeti Innovációs Stratégia ezen a területen nem sok újat nem mond a korábbi stratégiákhoz képest. Az alábbi konkrét, célzott lépéseket ígéri sok más között:
- spin-offok létrehozásának megkönnyítése, serkentése (ezt ígéretként sokszor hallottuk, de az egyetemek gazdálkodásának és jogszabályi környezetének radikális, és a jelenlegi tendenciákkal jelentősen szembemenő átalakítása nélkül nem megy),
- technológiatranszfer-szervezetek működtetésének elősegítése (ezeket építették le a tudásközpontok 2010 óta, egy ilyen szervezet meggyökerezése pedig 10-15 év, azaz az eredmények markáns jelentkezése sehogyan nem fér bele a 2020-as határidőbe),
- tömegesen elérhető innovációs szolgáltatások az akadémiai és forprofit szektor együttműködésére (a korábban már létezett, de sajnos akkoriban rosszul hasznosuló Innocsekk mintájára, ezekre voltak ígéretes kísérletek, viszont nincs hozzá egyelőre infrastruktúra és szakembergárda),
- vállalkozói képzés erősítése elsősorban a felsőoktatásban (ennek is egyre inkább hiányzik a szakembergárdája),
- inkubációs rendszerek (olyan, mint a Jeti: sokszor hallottunk róla, de még nem láttuk),
és így tovább.
Új, némi meglepetést és szakmai kételyt keltő az alábbi elemek megjelenése:
A “Új, web-alapú társadalmi innovációs megoldások elterjedésének ösztönzése (crowdfunding és crowdsourcing)”
B “Mentorrendszerű innovációs szolgáltatások erősítése.”
C “Felhasználók, társadalmi szereplők bevonása az innovációs fejlesztési folyamatokba (open innovation).”
D Az innovatív vállalatok előnybe hozása a közbeszerzésekben.
E A Strukturális Alapok KFI-forrásainak adókedvezmény formájában való megjelenése kifejezetten a KFI-aktív kkv-k esetében.
A szakmai szemöldök ennél a mondatnál szaladt a legmagasabbra: “A piaci kudarcok esetében az államnak azért kell beavatkoznia, mert a piaci erőkre hagyatkozva nem valósíthatók meg maximális gazdasági-társadalmi megtérülést hozó humán-, infrastruktúra- és tőkebefektetések.”
Miért vontam egyre magasabbra a szemöldököm? Három okból. Egyrészt mert úgy érzem, hogy az A-D. pontoknál az állam szereptévesztésben van, ezek kimondottan a szabad, alulról szerveződő és közvetlen értékközpontú kapcsolatok alapján működő ökoszisztéma eszközei, és kiépülésüket nem szabadna központi eszközökkel torzítani. Másrész, mert aggaszt, hogyan fogja az állam központi eszközökkel meghatározni, melyik vállalkozás innovatív és melyik nem , lévén az innovációs tevékenység időben nem egyenletes, azaz egy vállalkozás innovativitása többek között akkor élénkülhet, ha erre forrást tud teremteni (pl. mert adókedvezményeket kap), tehát előtte nem feltétlenül aktív ezen a területen. Harmadrészt pedig mert az innováció egyértelmű érdeke a gyors, a piacok által befolyásolt bukás.
Start-upok szempontjából tehát a fentiek az önállóság csökkenését, a piaci elvárásokhoz és ritmushoz való sokkal nehezebb illeszkedést, valamint kényszerű (forrásvezérelt) stratégiaváltásokat eredményezhetnek. Elég ijesztő kép egy olyan gazdaságban, ahol elsősorban a jelenleginél sokkal függetlenebb, dinamikusabb, egyértelműen piaci alapokon gondolkodó és viselkedő vállalkozások megjelenése lenne előnyös.
A nagyvonalúság keresése
A konkrét eszközök arányát, tartalmát érintő szakmai kételyeket nem sorolom fel. Vannak, ennyi elég. Egészében fontosnak tartom kiemelni azt a két szempontot, ami jelentősen változtathatna a tervezett intézkedések beválásán.
A ha-akkor típusú ösztönzés (pályázatok, adóvisszatérítés) mellett a most-hogy típusú ösztönzés erősítése. Ez lehet a már létrejött vállalkozások terheinek jelentős, automatikus csökkentése, lehet az elért innovációs eredmények alapján való beválogatása nemzetközi jelenlétet biztosító programokba, azaz lehetőségek felajánlása azoknak, akik már bizonyítottak. Ide tartozik a képzés is, méghozzá a tömegképzés, azaz az entrepreneurship education beépítése minden képzési szinten, lényegesen messzebbre tekintve a 2020-ban mérhető eredményeknél. Ide tartozik a megfelelő vállalkozásbarát, tőkebarát, tudástranszferbarát szabályozási környezet. Azaz makrointézkedések, amelyek nem azon alapulnak, hogy egy vállalkozás megígéri-e, innovatív lesz, becsszóra. Az állam feladata lehetőségeket teremteni a meglévő lehetőségek megtartásával. Azaz: legyen hozzáférhető a tudás, legyen nyitott a piac, legyen elismert a vállalkozói pálya, legyen infrastruktúra arra, hogy a piaci szereplők visszajelzései alapján rugalmasan alakuljanak a szabályozási, képzési stb. tevékenységek, kapjanak teret a tőkepiacok. Legyen könnyű vállalkozást alapítani – mindenkinek. Legyen piaci alapú a bukás. Nem gondolom, hogy az állam feladata megválogatni, ki élhet a lehetőségekkel és hogyan. Nem tartom valószínűnek, hogy állami (közigazgatási) intézmények olyan módon tudnak majd mentorprogramokat, befektetési programokat létrehozni, ami a nagyon gyorsan változó piacok esetében is életképes vállalkozásokat termel. Csak azokban az esetekben van értelme ilyen jellegű szelekcióról beszélni, ahol az állam az elsődleges befektető (társadalmi innovációk, állami szektorból finanszírozott, pl. tömeges közgyógyellátást fejlesztő intézkedések stb.). Az állam minden más esetben korlátozó, lassító tényezőként szerepel, ez igen látványos például a pályázati rendszerekben.
A másik fontos szempont, hogy az állam vállalja fel mindazt a feladatot, ahol az innováció közvetlen hatásai nem érzékelhetőek. Azaz: fordítson jelentős figyelmet az alapkutatásra és az akadémiai szektor fenntartására (és most-hogy logikával élénkítse a tudástranszfert). Fordítson jelentős figyelmet a vállalkozás létrehozásának belépési korlátaira (tegye alacsonyabbra a lécet), de ne akadályozza a bukást piactorzító eszközökkel. Könnyítse meg a forprofit szektor szereplőinek a részvételét a képzési tevékenységben, de ne befolyásolja túlzottan, kik vehetnek részt a képzésben. Monitorozza a start-up-ökoszisztéma kiépülését és segítse a célzottan felmerülő igények kielégítését, de ne irányítsa a rendszert. Mindehhez biztosítsa, hogy kasszájában adóbevételek és költségcsökkentő elemek (hatékonységnövelés, munkanélküliek számának csökkenése stb.) formájában jelenjen meg a szükséges pénz, és ezeket a forrásokat hatékonyan forgassa vissza a szektorba. Az állam mindig a legkorábbi, legnagyobb kockázatot vállaló befektető, akinek feladata, hogy szűkítő, kockázatkerülő ígéretek helyett a minél szélesebb spektrumon szórt, mikrohatású finanszírozást és szabályozást valósítsa meg, bízva a hosszú távú eredményekben. Ezen túl az államnak biztosítania kell a szereplők önállóságát és mozgási szabadságát. Ezt az alapelvet ma nem látom megfelelő mértékben érvényesülni a stratégia tervezetében.
————–
A fenti cikket az INSIDER blog felkérésére Hüvös Ágnes írta. A cikk Ágnes gondolatainak szó szerinti publikációja. A kék kiemelések a szerkesztőségtől származnak, egyéb formában nem módosítottunk.