Hazai pálya

Üdv ismét Gazella! (+1,5 év)

Megfogadtam, hogy nem írok a Gazelláról. Nem! De most meg kell törni a csendet, tényleg! Mert végre aláírtak a nyertesek. Újjé! Pontosabban 4-ből 3! Micsoda?!

A sztori jól indult: négy nyertes lelkesen vágott neki a kemény versenyben kialakult helyzetnek. Anno csaknem 13-14 cég nevezett a NIH által patronált (és főleg Korányi László szellemi energiáit képviselő) pályázatnak. Ami azért nem volt annyira bónusz, hiszen 30 milliós céget kellett gründolni előtte, aki vállalja, hogy a patronált start-up-ok elindításához szükséges 3, majd 70 milliós összegekhez önrészt is ad. És persze vállalja, hogy mindezt 3-4 évig fenntartja. (Bocs, ha a számokra nem emlékszem, de ez lassan 1,5 éve volt)

tumblr_mxiidiA0co1s0sc01o1_1280

 

Aztán kihirdetődött az eredmény, amit anno előre megjósoltunk, mert erősen látszottak a döntő hivatal preferenciái. Ebben persze aszisztált egy „nemzetközi” zsűri is, de a valóság az volt, hogy előre lehetett tudni, hogy kik a NIH kedvencei… Izé. És ez igazából a NIH „díja” volt. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen Korányi László, NIH mb. elnök / alelnök / egykori izraeli TÉT-attasé évekig erősen kűzdött az ügyért. Szinte személyes ügyként és torzóként tündöklő életműként kezelve a start-up-ok támogatását. És ez így nagyon  respekt persze.

tumblr_mn0gdaP8NA1qbcma7o1_1280

Nos aztán a malmok elkezdtek őrölni.

És mivel a start-up kérdés nem kiemelt itthon, ezért aztán a nagy közösségi drukkolás vége az lett, hogy hosszú hónapokig nem történt semmi. A támogatási alap (KTIA, azaz innovációs alap) előbb átkerült az NGM-hez, majd mire ott beilleszkedett volna, máris átkerült a Miniszterelnöki Hivatalhoz. Szóval a háttérben a forrás ide-oda ment és vélhetően emiatt nehéz lett volna idnítani. Aztán az inkubátorok sem kapkodtak aláírni a szerződést, sőt. Megindult a lobbi, hogy javuljanak a feltételek. És ezek javultak is, igaz a másik oldal infojai szerint az inkubátorok el sem olvasták, hogy mi javult… Aztán végre a két oldal megértette egymást és lőn csoda!

tumblr_ndx6i9UU9c1qfcqfoo1_500

A négy nyertes rászánta magát és a négyből három aláírt és ezzel végülis kisebb hiátus után, de elindult a Gazella itthon! Éljen!

Persze a furcsaságot fokozza, hogy állítólag 3-4 start-up már sikerrel lehívta a 70 milliós 2 szint támogatásait, igaz maguk a támogatói igazolást kiállító inkubátorok még egyetlen fillárt sem kaptak (a szerződésük hiányában). De ez a rendszer furcsaságából adódó helyzet, ami a mostani szerződésekkel végre helyre állt.

tumblr_n203flP7eR1r7xatro1_1280

Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy a negyedik Gazella inkubátorral mi van? Sokan tudni vélik, hogy a a negyedik nem aláíró az a társaság lehet, ahol szétszakadás történt.

tumblr_ndnwgfXvoE1tv7yt8o1_400

És arról sincs info, hogy a helyét betölti-e majd valaki? És arról sem tudunk semmi bővebbet, hogy azok az inkubátorok, amelyek azóta erős negatívumot termeltek (naná addig is működniük kellett) vajon miből fogják az önrészt kitermelni? Fog-e nekik ebben a hiányban valaki (az állam, a tulajdonosuk) segíteni? Vagy persze az is lehet, hogy senki sem fogja ezt ellenőrizni, hogy a vállalt fenntartási, önrész adási kötelezettségüknek képesek-e megfelelni ennyi idő után?

De ez utóbbi kérdések nem számítanak! Végülis mindegy, hogy mi van a háttérben! Végre elindult és ez nagy hír, az eredmény kihirdetését követő eufóriát követő 1,5 év után. Hát azért, ha lassan is, de haladunk. Éljen!

tumblr_nfbqv33Xhr1sraya7o1_500

Megosztás