Innovációs Stratégia vita – 3. rész
Hüvös Ágnes vitairata következik! Ágnes 2005 óta innovációmenedzsmentben tevékenykedő, akadémiai és forprofit szektorban gyakorlatot szerzett szakember, a Megoldás.Most társalapítója. Startup berkekben ismert szakértő. Várjuk a hozzászólásokat!
Kis visszatekintés
A KFI egy állam szempontjából olyan, mint egy körpályán közlekedő kisvasút fenntartása. Nem teheti meg, hogy csak bizonyos pályaszakaszok felszállóira koncentrál, mert ha közben elhanyagolja a kevésbé profitábilis megállók rendben tartását, az egész vasút értelmét veszti. A hangsúly azon van, ki milyen hosszan és milyen kedvvel utazik a vasúton, nem pedig azon, hol szállt fel. Sajnos igaz, hogy Magyarországon az egyes területek utasai nem nagyon találják meg a hangot egymással, de mindannyian egyetértenek: a kisvasút vacak, vállalhatatlan, tehát mindannyian megépítették maguknak a gyakran párhuzamos pályaszakaszokra a maguk közlekedési eszközeit (szamártól a személyautóig). Az akadémiai szektor nem ért a hasznosításhoz (és leépíti technológiatranszfer-szervezeteit), de intenzíven részt vesz nemzetközi kutatási tevékenységben. A kis- és középvállalatok nehezen fordítanak pénzt az innovációra, de ha sikerül, akkor nagy erőkkel exportálnak. A nagyvállalati szektor pedig – kényszerűségből – saját laborok és tudásműhelyek létrehozására törekszik ahelyett, hogy az akadémiai szektorral kooperálna. Ennek megvan a jól érthető történeti háttere. A jelenlegi helyzet az, hogy a 2010-ben a pályázati forrásoktól megfosztott akadémiai és kkv-szektorok erősen koncentrálnak azokra a területekre, ahol még van mozgásterük, a nagyvállalatok pedig teszik a dolgukat: biztosítják a versenyképességüket.
Kevés az új vállalkozás, mert barátságtalan a gazdasági és szabályozási környezet. Az innováció humánerőforrása szükségképpen minden szektorból elszivárog: a vállalkozni kész képzett szakmunkástól a magasan kvalifikált kutatóig minden csoport külföldre tart. Mindennek ellenére Magyarország még mindig meglepően jó az innovációt biztosító feltételek terén: a Global Innovation Index 2012-es kiadása (http://www.globalinnovationindex.org/gii/) szerint az EU országai között a 13-30. helyek között mozgunk az egyes mérőszámok tekintetében. Fontos hangsúlyozni: ezek a mérőszámok hosszú távú tendenciák alapján jönnek létre, és a magyar helyzeten megfigyelhető kiegyensúlyozatlan megoszlás arra figyelmeztet, megnyugtató besorolásunk csak akkor lesz tartós, ha a hiányterületekre koncentrálunk.
Nézzünk előre
A most megjelent Nemzeti Innovációs Stratégia vitaanyaga egyértelmű, hangsúlyos célként tűz ki két dolgot a stratégia első részében:
1 A forprofit szektor részvételének növelése,
2 Az EU-s keretprogramok (elsősorban a Horizont 2020) forrásainak minél intenzívebb felhasználása.
Ne menjünk most bele, mennyire stratégiai szempont egyik vagy másik. Nézzük inkább, mennyire segít ez a mai állapotokon, elsősorban a jelenleg minket érdeklő területen, a startupok világában.
A Nemzeti Innovációs Stratégia ezen a területen nem sok újat nem mond a korábbi stratégiákhoz képest. Az alábbi konkrét, célzott lépéseket ígéri sok más között:
- spin-offok létrehozásának megkönnyítése, serkentése (ezt ígéretként sokszor hallottuk, de az egyetemek gazdálkodásának és jogszabályi környezetének radikális, és a jelenlegi tendenciákkal jelentősen szembemenő átalakítása nélkül nem megy),
- technológiatranszfer-szervezetek működtetésének elősegítése (ezeket építették le a tudásközpontok 2010 óta, egy ilyen szervezet meggyökerezése pedig 10-15 év, azaz az eredmények markáns jelentkezése sehogyan nem fér bele a 2020-as határidőbe),
- tömegesen elérhető innovációs szolgáltatások az akadémiai és forprofit szektor együttműködésére (a korábban már létezett, de sajnos akkoriban rosszul hasznosuló Innocsekk mintájára, ezekre voltak ígéretes kísérletek, viszont nincs hozzá egyelőre infrastruktúra és szakembergárda),
- vállalkozói képzés erősítése elsősorban a felsőoktatásban (ennek is egyre inkább hiányzik a szakembergárdája),
- inkubációs rendszerek (olyan, mint a Jeti: sokszor hallottunk róla, de még nem láttuk),
és így tovább.
Új, némi meglepetést és szakmai kételyt keltő az alábbi elemek megjelenése:
A “Új, web-alapú társadalmi innovációs megoldások elterjedésének ösztönzése (crowdfunding és crowdsourcing)”
B “Mentorrendszerű innovációs szolgáltatások erősítése.”
C “Felhasználók, társadalmi szereplők bevonása az innovációs fejlesztési folyamatokba (open innovation).”
D Az innovatív vállalatok előnybe hozása a közbeszerzésekben.
E A Strukturális Alapok KFI-forrásainak adókedvezmény formájában való megjelenése kifejezetten a KFI-aktív kkv-k esetében.
A szakmai szemöldök ennél a mondatnál szaladt a legmagasabbra: “A piaci kudarcok esetében az államnak azért kell beavatkoznia, mert a piaci erőkre hagyatkozva nem valósíthatók meg maximális gazdasági-társadalmi megtérülést hozó humán-, infrastruktúra- és tőkebefektetések.”
Miért vontam egyre magasabbra a szemöldököm? Három okból. Egyrészt mert úgy érzem, hogy az A-D. pontoknál az állam szereptévesztésben van, ezek kimondottan a szabad, alulról szerveződő és közvetlen értékközpontú kapcsolatok alapján működő ökoszisztéma eszközei, és kiépülésüket nem szabadna központi eszközökkel torzítani. Másrész, mert aggaszt, hogyan fogja az állam központi eszközökkel meghatározni, melyik vállalkozás innovatív és melyik nem , lévén az innovációs tevékenység időben nem egyenletes, azaz egy vállalkozás innovativitása többek között akkor élénkülhet, ha erre forrást tud teremteni (pl. mert adókedvezményeket kap), tehát előtte nem feltétlenül aktív ezen a területen. Harmadrészt pedig mert az innováció egyértelmű érdeke a gyors, a piacok által befolyásolt bukás.
Start-upok szempontjából tehát a fentiek az önállóság csökkenését, a piaci elvárásokhoz és ritmushoz való sokkal nehezebb illeszkedést, valamint kényszerű (forrásvezérelt) stratégiaváltásokat eredményezhetnek. Elég ijesztő kép egy olyan gazdaságban, ahol elsősorban a jelenleginél sokkal függetlenebb, dinamikusabb, egyértelműen piaci alapokon gondolkodó és viselkedő vállalkozások megjelenése lenne előnyös.
A nagyvonalúság keresése
A konkrét eszközök arányát, tartalmát érintő szakmai kételyeket nem sorolom fel. Vannak, ennyi elég. Egészében fontosnak tartom kiemelni azt a két szempontot, ami jelentősen változtathatna a tervezett intézkedések beválásán.
A ha-akkor típusú ösztönzés (pályázatok, adóvisszatérítés) mellett a most-hogy típusú ösztönzés erősítése. Ez lehet a már létrejött vállalkozások terheinek jelentős, automatikus csökkentése, lehet az elért innovációs eredmények alapján való beválogatása nemzetközi jelenlétet biztosító programokba, azaz lehetőségek felajánlása azoknak, akik már bizonyítottak. Ide tartozik a képzés is, méghozzá a tömegképzés, azaz az entrepreneurship education beépítése minden képzési szinten, lényegesen messzebbre tekintve a 2020-ban mérhető eredményeknél. Ide tartozik a megfelelő vállalkozásbarát, tőkebarát, tudástranszferbarát szabályozási környezet. Azaz makrointézkedések, amelyek nem azon alapulnak, hogy egy vállalkozás megígéri-e, innovatív lesz, becsszóra. Az állam feladata lehetőségeket teremteni a meglévő lehetőségek megtartásával. Azaz: legyen hozzáférhető a tudás, legyen nyitott a piac, legyen elismert a vállalkozói pálya, legyen infrastruktúra arra, hogy a piaci szereplők visszajelzései alapján rugalmasan alakuljanak a szabályozási, képzési stb. tevékenységek, kapjanak teret a tőkepiacok. Legyen könnyű vállalkozást alapítani – mindenkinek. Legyen piaci alapú a bukás. Nem gondolom, hogy az állam feladata megválogatni, ki élhet a lehetőségekkel és hogyan. Nem tartom valószínűnek, hogy állami (közigazgatási) intézmények olyan módon tudnak majd mentorprogramokat, befektetési programokat létrehozni, ami a nagyon gyorsan változó piacok esetében is életképes vállalkozásokat termel. Csak azokban az esetekben van értelme ilyen jellegű szelekcióról beszélni, ahol az állam az elsődleges befektető (társadalmi innovációk, állami szektorból finanszírozott, pl. tömeges közgyógyellátást fejlesztő intézkedések stb.). Az állam minden más esetben korlátozó, lassító tényezőként szerepel, ez igen látványos például a pályázati rendszerekben.
A másik fontos szempont, hogy az állam vállalja fel mindazt a feladatot, ahol az innováció közvetlen hatásai nem érzékelhetőek. Azaz: fordítson jelentős figyelmet az alapkutatásra és az akadémiai szektor fenntartására (és most-hogy logikával élénkítse a tudástranszfert). Fordítson jelentős figyelmet a vállalkozás létrehozásának belépési korlátaira (tegye alacsonyabbra a lécet), de ne akadályozza a bukást piactorzító eszközökkel. Könnyítse meg a forprofit szektor szereplőinek a részvételét a képzési tevékenységben, de ne befolyásolja túlzottan, kik vehetnek részt a képzésben. Monitorozza a start-up-ökoszisztéma kiépülését és segítse a célzottan felmerülő igények kielégítését, de ne irányítsa a rendszert. Mindehhez biztosítsa, hogy kasszájában adóbevételek és költségcsökkentő elemek (hatékonységnövelés, munkanélküliek számának csökkenése stb.) formájában jelenjen meg a szükséges pénz, és ezeket a forrásokat hatékonyan forgassa vissza a szektorba. Az állam mindig a legkorábbi, legnagyobb kockázatot vállaló befektető, akinek feladata, hogy szűkítő, kockázatkerülő ígéretek helyett a minél szélesebb spektrumon szórt, mikrohatású finanszírozást és szabályozást valósítsa meg, bízva a hosszú távú eredményekben. Ezen túl az államnak biztosítania kell a szereplők önállóságát és mozgási szabadságát. Ezt az alapelvet ma nem látom megfelelő mértékben érvényesülni a stratégia tervezetében.
————–
A fenti cikket az INSIDER blog felkérésére Hüvös Ágnes írta. A cikk Ágnes gondolatainak szó szerinti publikációja. A kék kiemelések a szerkesztőségtől származnak, egyéb formában nem módosítottunk.
Optimistaként azt mondhatnám: teljes az egyetértés az innováció és a startupok támogatása ügyében.
Pesszimistaként viszont azt mondhatnám: végleg megfeneklettünk.
Az elhangzott véleményekből ugyanis túlnyomórészt az szűrhető le, hogy az innováció és a startupok piackonform támogatása kizárólag csak egy módon: a jelenlegi vállakozásellenes környezet vállalkozásbaráttá tételével lehetséges.
De ugye ez nem lep meg senkit.
–
Nyilvánvaló ugyanis, hogy sem az innováció, sem a startup nem önmagáért van.
Az innováció és a startup minden esetben arra a feltételezésre épül, hogy a frissen kifejlesztett termék vagy elindított vállakozás rövid időn belül jelentős üzleti fellendülést, piaci sikert ér el.
A rövid időn belüli nagy növekedés és siker viszont csak egy vállakozásbarát környezetben lehetséges.
Vállakozásellenes környezetben hiába is támogatjuk az innovációt és a startupokat, abból legfeljebb csak ingyenpénzek lenyúlása lesz, nem gazdasági fellendülés.
A vállakozásbarát környezetben viszont semmi szükség az innováció vagy startup elkülönített támogatására, mivel az új termékek kifejlesztése és az új vállakozások indítása anélkül is a vállakozások elemi érdekévé válik.
–
A feladat tehát nem az, hogy az innovatív startupok számára egy külön világot hozzunk létre.
Hanem az, hogy a jelenlegi vállakozásellenes gazdasági környezetet vállakozásbaráttá tegyük.
–
Vagyis az, hogy az oktatást, a tudományos kutatást, a közhasznú információ hozzáférhetőségét, az adórendszert, a társadalombiztosítást, a vállalati adminisztrációt és a monetáris politikát meghatározó törvények kialakításában végre ne csak légbőlkapott ideológiai szempontok, hanem a gazdasági szereplők valódi érdekei is szerephez jussanak.
–
Az innovációhoz és a gazdasági fellendüléshez versenyképességre van szükség.
A magyar gazdaság versenyképességét pedig alapvetően nem a gazdasági szereplők, hanem a magyar gazdasági környezet korlátozza.
Tehát ezen kell változtatni.
Szerintem az államnak fogalma sincs a jó értelemben vett szabad versenyről. A darwini evolúciót igazságtalannak tartják, inkább teremtéspártiak. Akkor lenne értelme verseny torzításról meg ilyenekről véleményt alkotni, nekik ezt jelezni, ha a kormány nem lenne benne biztos, nem „tudná”, hogy ez „jó”. Hiszen amit ők annak érdemesnek látnak, azt támogatni kell. Nem értik, mi ebben a hiba. Még reál magyar gondolkodás nélkül sem érdemes erről papolni, megköszönik a „dicséretet”, hiszen ez a céljuk.
Röviden: a cikkel egyet értek, de feleslegesnek tartom, bocs. Amit látok, az nagyon sötét képet fest mindenféle „haladó” dolog sorsáról.
Azon kéne gondolkodni, hogy hogyan lehet megmagyarázni egy primkó szülőnek, hogy a tehetségtelen gyereke attól még nem lesz jó futó, ha első lesz, mert minden más versenyzőt anyuci kigáncsolt, gyermekét meg két méterrel a cél előtt rakta ki a kocsiból. – Ezt kell nekik eredményesen megmagyarázni! Aki meg ezt olvassa, az úgyis, de hiába bólogat.
A szakmai viták polgár kontra állam között a fentiekről szólnak, de ezek nem azok az idők. Most csak látszatviták vannak. A vita mehet a blogon, de felfelé más stratégia kell a konszenzus érvényre juttatásárhoz. Különben pipafüst az egész. Bocsánat.
Kedves Péter,
szerintem tévedsz.
Ahhoz, hogy valaki – akár civilként, akár képviselőként, akár a kormány tagjaként – egy értelmes cél érdekében bármiféle politikai lépést tehessen, először is magát a célt kell szakmailag megvitatni, tisztázni, alátámasztani.
Az elmúlt 22 év kudarca pont onnan ered, hogy a politikai szereplők csak a hatalom megszerzésével foglalkoztak, de a célkitűzéseik és döntéseik szakmai megalapozásával viszont már nem.
A szakemberek társadalmi kötelessége tehát, hogy a különféle problémák lehetséges megoldásait a nyilvánosság elé tárják, szakmailag alátámasszák, és a közgondolkodás részévé tegyék.
A politikus ugyanis – legyen az civil aktivista, képviselő vagy kormánytag – csak olyan ügyeket tud a sikerre vinni, amelyeknek jelentős társadalmi elfogadottsága, támogatottsága van.
Tehát igenis, még akkor is fontos arról vitázni, hogy hogyan kéne valamit jól (jobban) csinálni, ha arra nincs kormányzati megrendelés.
A megrendelés ugyanis fordított irányban kell, hogy történjen.
Kiváló írás. : )
.
Tisztelt Hölgyek és Urak !
A vita az én sajátos nézetem szerint csak egy helyben toporog.
Bátorkodtam kielemezni egypár mondatot a neves hozzászólásból – Hüvös Ágnes :
Az akadémiai szektor nem ért a hasznosításhoz (és leépíti technológiatranszfer-szervezeteit), de intenzíven részt vesz nemzetközi kutatási tevékenységben.
A kis- és középvállalatok nehezen fordítanak pénzt az innovációra, de ha sikerül, akkor nagy erőkkel exportálnak.
A nagyvállalati szektor pedig – kényszerűségből – saját laborok és tudásműhelyek létrehozására törekszik ahelyett, hogy az akadémiai szektorral kooperálna. Ennek megvan a jól érthető történeti háttere.
A jelenlegi helyzet az, hogy a 2010-ben a pályázati forrásoktól megfosztott akadémiai és kkv-szektorok erősen koncentrálnak azokra a területekre, ahol még van mozgásterük, a nagyvállalatok pedig teszik a dolgukat: biztosítják a versenyképességüket.
Kevés az új vállalkozás, mert barátságtalan a gazdasági és szabályozási környezet. Az innováció humánerőforrása szükségképpen minden szektorból elszivárog: a vállalkozni kész képzett szakmunkástól a magasan kvalifikált kutatóig minden csoport külföldre tart.
Nézzünk előre
A most megjelent Nemzeti Innovációs Stratégia vitaanyaga egyértelmű, hangsúlyos célként tűz ki két dolgot a stratégia első részében:
1
A forprofit szektor részvételének növelése,
2
Az EU-s keretprogramok (elsősorban a Horizont 2020) forrásainak minél intenzívebb felhasználása.
Itt lenne az elemzés :
Az akadémiai szektor nem ért a hasznosításhoz (és leépíti technológiatranszfer-szervezeteit), de intenzíven részt vesz nemzetközi kutatási tevékenységben.
Az akadémiai szektort érdemes lenne megtámogatni, hogy a problémái megoldást találjanak, azt követően pedig elszámoltatásra sort kell keríteni.
A kis- és középvállalatok nehezen fordítanak pénzt az innovációra, de ha sikerül, akkor nagy erőkkel exportálnak.
Itt zűrös a megfogalmazás. Hüvös Ágnes felé kell kérelemmel fordulni, hogy részleteket mondjon.
A nagyvállalati szektor pedig – kényszerűségből – saját laborok és tudásműhelyek létrehozására törekszik ahelyett, hogy az akadémiai szektorral kooperálna. Ennek megvan a jól érthető történeti háttere.
A történeti háttérrel nem szabadna manipulálni senkinek. Talán inkább a következő jelszót kellene aktualizálni : ,,Nézzünk előre”.
A jelenlegi helyzet az, hogy a 2010-ben a pályázati forrásoktól megfosztott akadémiai és kkv- -szektorok erősen koncentrálnak azokra a területekre, ahol még van mozgásterük, a nagy- vállalatok pedig teszik a dolgukat: biztosítják a versenyképességüket.
Valamilyen indok alapján történt a ,,megfosztás”. Ott kell rendezni a problémákat, ahol egykor azok keletkeztek. Vissza kell forgatni valamit és nem pedig panaszkodni.
Kevés az új vállalkozás, mert barátságtalan a gazdasági és szabályozási környezet. Az innováció humánerőforrása szükségképpen minden szektorból elszivárog: a vállalkozni kész képzett szakmunkástól a magasan kvalifikált kutatóig minden csoport külföldre tart.
A barátságos környezet kialakítása nem könnyű. Bizonyára elsősorban meg kellene hallgatni az egyes szereplőket, azután barátságos gesztusokat kell foganatosítani.
A most megjelent Nemzeti Innovációs Stratégia vitaanyaga egyértelmű, hangsúlyos célként tűz ki két dolgot a stratégia első részében:
1
A forprofit szektor részvételének növelése,
2
Az EU-s keretprogramok (elsősorban a Horizont 2020) forrásainak minél intenzívebb felhasználása.
Talán egy harmadik pont is ide kívánkozik. Mindenképpen haladást kell előtérbe helyezni, de nem
lehet a hibákat se elnézni, mert minden félrelépés megbosszulja magát.
Tisztelettel
Aláírás
.