Azért írom ezt a blogot, mert sok klassz új emberrel tudok megismerkedni. Megkeresnek új projektekkel és néha tudok dumálni a kommentezőkkel is. Ma nagy élményben volt részem. Az egyik olvasómmal beszélgettem. Underground élmény.
Az olvasómmal az új phíliámról dumáltunk, hogy miért is nehéz a Szilícium völgybe „betörni”. A srác olyan ‘apró’ mondatokat küldött anno a blogon vagy mail-ben (már nem emlékszem hol), hogy látszott, valamit átélt és látott vmit, amit én csak most kezdek el kutatni negyvenesen… vazz, de szomorú és lúzerség ez nekem, brrrr.
Aztán elkezdett mesélni és átszellemült az arca, megváltozott: kitalált egy klassz szoftvert, majd rájött, hogy más még nem csinálja. Begőzölt és összepakolt és kiment az USA-ba szerencsét próbálni. Jól is ment a sora, rengeteg havert szerzett, amíg egyszer a szigorú bevándorlási tisztek vissza nem fordították a repcsiről… a kinti cégét felszámolta, a kocsiját átadta egy alapítványnak (mert mit is kezdene itthon 4000 dollárnyi usa-kocsival?!), szóval belebukott tucatnyi hónapot az életéből + 20 megát (nála ez =milkó). És egyetlen egy motivációja maradt:
visszamenni a fender-gitárért, amit ott hagyott. Ez élteti!
És arca visszatért a szürke színbe, lassult a beszélgetésünk.
Ez nekem nagyon klassz és mondtam, kezdjünk el valamit együtt kitalálni, mert én is ezt a gitárt keresem, de itthon az istennek nem találom. Eddig jutottunk ma.
Hát ezért jó mindenkivel dumálni, aki megkeres.
Underground welcome back!
