Hazai pálya

SUU pályázók: itt az 1. kör!

Április 4-én, csütörtök éjfélig lehet jelentkezni a SUU startup versenyre, amely kiemelt partnere az InsiderBlog (X). — Húsvéti ajándékként befutottak az első startup pályázatok. Íme egy kis kedvcsináló és segítség a pályázóknak!

INDUL AZ IDEI SUU!  

Szóval idén április 18-án tartjuk a Corvinus Egyetemen a konferenciát. A téma az „entrepreneurship” és a program még alakul, de érdemes a jegyeket már most megvenni,  hiszen az 2000 Ft-os jegyek mellett – szokás szerint -ingyen is van jegy azoknak, akik nem akarnak vagy nem tudnak belépőt fizetni. Az egyetemi helyszín miatt sok új érdeklődőt és egyetemistát várunk a hagyományosan erős startup közösség mellé. Szóval léci regisztráljatok be mielőbb: ITT.

És múlt héten meghirdettük a startup versenyt, amelyre április 4-én éjfélig lehet jelentkezni ITT.

MEGJÖTTEK AZ ELSŐ PÁLYÁZÓK!

Húsvéti ünnep ide vagy oda, a startup-ok nagy erővel dolgoztak. És így befutottak az első pályázatok és kellemesen csalódtunk. Ugyanis fölöttébb klassz ötletek jöttek be, amelyek mutatják, hogy idén is izgalmas versenyre számíthatunk. Nem akarunk nagy titkokat elárulni, de ingyen reklámnak és kedvcsinálónak itt van néhány klassz pályázat (bocsi, ha valakit véletlenül kihagytam).

„BIGÓ, BIGÓÓÓÓ” – üvöltötte a fülembe Shy, amikor mobilon 2 napja felhívott! „Mi az Shy, megörültél? Mi történt?” – nevettem. „Nem, dehogy!” – válaszolta  „Csak jelentkezett hozzátok az egyik startup-om, ami a Hackatonon is nyomul. Nézd meg!”-magyarázta nevetve Shy. És megnézetem a ‘Bigót’, amely Shy szerint a „biciklis tatyók svájci bicskája”… Na többet nem is árulok el, ha esetleg bejutnak a döntőbe, akkor majd megnézitek.

Bigo2

 A 12 pályázat között (szerzk. tegnap óta már 20) online edukációs platform, vagy kertépítő startup, aztán innovatív szigetelő anyag, többfajta internetes lojalitás program is. Igazán izgalmas ötletek!

Aztán befutott pár klassz párválasztós startup, amely közül az egyiknek igazán killer csapat videója van. Hú már előre izgulok, hogy a befektetői prezentációjuk is ennyire „killer” legyen…

 

Mert főként az derült ki a legelsőként átküldött prezikből, hogy szinte mindegyik versenyzőnél hiányzik valami fontos elem a pályázati preziből.

JAVASOLJUK EZEKET TEDD BELE A PREZIBE!

Nézzük csak végig, miket szoktunk (klasszikusan) kérni egy befektetői prezentációban:

– 3-5 slide: TERMÉK-ÜZLETI MODELL-PIAC-KONKURENSEK combó. Nos ebből a termék szinte mindig megvan (naná!), de vagy a piac marad ki, vagy „nincsenek is konkurensek” (sic! ez nem igaz!), vagy kihagyjuk az üzleti modellt… Holott ez így együtt mutatja meg az üzleti rációt. Szóval ezeket mind tegyétek bele légy szíves!

– 1-2 slide: maga a CSAPAT. Ez ötből három esetben kiamard, holott az egyik legfontosabb alapeleme a startup-nak. Itt érdemes csinos kis portrékat betenni (mosolygó emberekről…) és érdemes a nevek mellett odaírni az egyes csapattagok főbb kompteneciáját. Például: Peti, a fejlesztő zseni, aki az „XWKLRQQXXY-kódolás mellett a JAVA-PR//6.5.3-es kódolás guruja”

– 1-2 slide a végére: és persze nem árt megcéloznunk, hogy miért is pályázunk? Mert esetleg kockázati tőkét szeretnénk… azaz érdemes kiírni a végére, hogy mennyi a TŐKEIGÉNY és esetleg mire költenénk? (Javaslom részletes üzleti tervet vagy részesedéssel kapcsolatos információkat még ne tegyünk be. EZ ráér majd később, ha felfigyeltek ránk)

Nos ezeket érdemes betennünk, és ezekből készíteni egy klassz hagyományos prezit (lásd 10-15 slide, hogy 8 percbe beleférjen) vagy egy látványos Prezi.com-os prezentációt.

A FELKÉSZÍTŐ KONZULTÁCIÓ IDEJE ÉS HELYE:

Hogy mindezekben segítsünk, szeretnénk konzultációt biztosítani a pályázóknak. Ez április 4-én (csütörtökön) 16-19 óra között lesz a Greenpointban (Bp. VII, Kéthly Anna tér 1. 1. emelet). Ha kérdésetek van, vagy elakadtok, gyertek nyugodtan – próbálunk segíteni. Hogy minél klasszabb pályázatokat adhassatok le az ÁPRILIS 4. ÉJFÉLI határidőig IDE!

Szóval hajrá és várjuk a pályázatokat, plusz ha kérdés van, ide küldjétek léci:

INFO@SUU.HU

 

Megosztás