A gyűjtők paradicsoma: Collectorism
Az MFB Csoport tagjaként működő, Hiventures kockázati tőkealap-kezelő támogatást nyújtott a Collectorism elnevezésű weboldalnak. A gyűjtőket kiszolgáló website már a bevezető kampányát megelőző hónapokban is megduplázta a regisztrált felhasználóinak számát és közel megtízszerezte az oldal látogatottságát. Egy új hazai sikertörténet bontakozik ki a szemünk előtt.
Hosszú előkészítő folyamat után az elkövetkező hónapokban hivatalosan is megkezdi működését a Collectorism elnevezésű hazai weboldal. A december óta széles nyilvánosság számára is elérhető website induló adatai kimondottan bíztatóak: egy hónap alatt megduplázta a felhasználóinak számát és 976 százalékkal növelte a látogatottságát. A legnagyobb hazai gyűjtői oldal pozícióját megcélzó site már ma is több mint 60 000 tárgyat mutat be jelenlegi és jövőbeli gyűjtőknek – akik pedig már idáig is mintegy 1 500 tárgyat cseréltek, illetve több mint 17 000 dollár értékben vásároltak az oldalon.
Az oldalt alapító tulajdonosok „nem nyeretlen kétévesek” a képzőművészettel, valamint gyűjteményekkel kapcsolatos vállalkozások terén: már most is évtizedes tapasztalattal rendelkeznek hazai és nemzetközi műgyűjtési piacon. Éppúgy dolgoztak a Sotheby’s aukciósháznál Londonban, ahogy saját aukciókat és művészeti eseményeket is szerveztek.
Hogy indul egy startup? Néha egy kudarc vagy vakvágányra futott vállalkozási ötlet hozza meg a legjobb gondolatokat. Barátaik körében jól ismert történet, hogy az oldal alapítói néhány éve (2014) beregisztráltak egy spanyolországi ex libris találkozóra ahol a három napos rendezvény alatt szinte egyetlen egy darabot sem sikerült eladniuk az általuk kiszállított gyűjteményből – és csak a helyszínen jöttek rá, hogy a sok ezer fős rendezvényre egyáltalán nem vásárolni, hanem cserélni utaztak el a gyűjtők a világ minden tájáról. Bár a Collectorism alapítói a rendezvényen egyetlen forintot sem kerestek, végül mégiscsak ott találkoztak és ismerték meg azokat a hazai és nemzetközi gyűjtőket, akiknek – azóta is sikerrel – fejlesztik az oldalukat. |
Az oldal ötletgazdái úgy becsülik, hogy csak a hazai piacon megközelítőleg sok tízezer olyan gyűjtő lehet, akinek az életét könnyebbé és egyszerűbbé teheti egy ilyen oldal. A későbbi befektetők pedig már most nézegethetik a monitorjukat: a vállalkozás szinte minden bizonnyal sikerre van utalva. Az oldal gazdái ugyanis kimondottan sokat tanultak korábbi üzleti tapasztalataikból és más startupok sikereiből és kudarcaiból: résztvettek számos hazai és nemzetközi startup találkozón, tanulmányozták a hozzáférhető case study-kat és best practice-okat, valamint tudatosan megosztják egymás között a munkát és felelősségi köröket (az egyikük inkább az oldal fejlesztésével és technológiai kérdésekkel foglalkozik, másikuk pedig az üzletfejlesztésre koncentrál – aminek eredményeképpen egyszerre tudnak nyitni a piac és a későbbi befektetők felé).
Az oldal gazdái tervei szerint idén elsősorban a hazai, majd jövő évtől a globális piacok felé is kiterjesztik az oldal szolgáltatásait.
„Kimondottan fontos számunkra, hogy vonzó és megnyerő felhasználói élményt és oldalt készítsünk és működtessünk a gyűjtők számára. Amikor az oldalon dolgozom a munkatársaimmal, kizárólag azt tartjuk szem előtt, hogy minden amit csinálunk a gyűjtői élményből és igényekből kiindulva építkezzen. Olyan problémákra adunk válaszokat, amik boldoggá és elégedetté teszik a gyűjtőket. Sohasem a technológiából indulunk ki, nevezetesen, hogy mi az amit meg tudunk csinálni, hanem mindig abból, hogy mi a legjobb az elhivatott gyűjtők számára.” – nyilatkozta Kováts Dávid.
Az oldal alapítói végig, egyetlen alaposan és átgondolt projektként kezelték ezt a vállalkozást – az ötlettől a piacra lépésig – amit az is jól mutat, hogy az első pillanattól kezdve ugyanazzal a fejlesztői csapattal dolgoznak együtt. A programozók az oldal első változatát 2016-ra készítették el, amelyen (a későbbi tapasztalatok figyelembevétel) még számos olyan változtatást végeztek, amelynek eredményeképpen az oldalból a.) minden „eltűnt” amit a visszajelzések kapcsán a felhasználók nem kedveltek, b.) annyira egyszerűvé vált az oldal használata, hogy bárki fél perc alatt fel tud arra bármit tölteni.
„Nagyon jól ismerem a gyűjtőket, így pontosan tudom mennyire idő- és költségigényes hobbi lehet akár a legkisebb gyűjtemény összeállítása is. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy mindegyik gyűjtemény egy nagyon fontos szeletét jelenti a tárgyi kultúránknak és történelmünknek. Ezért egyáltalán nem mindegy milyen oldal támogatja azt a jó értelemben vett megszállottságot és elhivatottságot, amit ők képviselnek. A legjobbat akarjuk nekik adni – tette hozzá Szabó Károly.
Mi lehet beszédesebb az oldal egyszerűségének leírása kapcsán, mintha megemlítjük azt a felhasználót, aki néhány alatt 1 500 sörösdobozból álló gyűjteményét töltötte fel teljes és részletes leírással? |
Hatalmas versenyelőny: Collectorism árazási modell Hatalmas a hazai gyűjtői piac – viszont az is jellemző rájuk, hogy a válság óta nem annyira szeretnek értékesebb dolgokkal üzletelni, és sokkal tudatosabbak, ami azt jelenti, hogy jobban megnézik az egyes oldalak árazási jellemzőit. (Ezen a téren egy kicsit olyanok, mint a vérbeli tőzsdések akik pontosan tudják, hogy melyik szolgáltató hány pipet számít fel kötésenként.) A Collectorism árazási modellje egyszerű, mint az egyszer egy:
|