NFC alapú mobilpénztárca nálunk is

Tegnap elindult az NFC technológián alapuló MobilTárca tesztelése.

A nem is olyan távoli jövőben egyáltalán nem lesz szükségünk tömött pénztárcára: az okostelefonoknak és az NFC, azaz az érintés nélküli technológia térnyerésének köszönhetően mobilunkon intézhetjük hétköznapi pénzügyeinket, a hűségpontok és kuponok beváltását, a közlekedési- és belépőjegyek érvényesítését.

Az érintés nélküli fizetés élményét tegnaptól közel 2 ezren próbálhatják ki az NFC-technológián alapuló új fizetési megoldás, a MobilTárca piaci bevezetése előtti teszt során.

nfc22

A MobilTárca egy olyan alkalmazás, amely képes egy helyre gyűjteni a jelenleg pénztárcánkban hordott plasztikkártyákat, és virtuális formában megjeleníti azokat az okostelefonunkon. Az egyedülálló MobilTárca projekt a Magyar Mobiltárca Szövetség koordinálásával, a magyar piac legfontosabb szereplőinek összefogásával valósul meg. A kezdeményezésben mindhárom mobilszolgáltató – a Magyar Telekom, a Vodafone Magyarország és a Telenor Magyarország –, az egyik legnagyobb hazai pénzügyi szolgáltató – az OTP Bank –, a MasterCard kártyatársaság és a SuperShop hűségprogram vesz részt.

NFC-10

Annak érdekében, hogy a szolgáltatás minél jobb felhasználói élményt nyújtson, az együttműködők nyilvános tesztet indítanak közel 2 ezer fő részvételével. A cél az, hogy a tesztek során összegyűjtött felhasználói tapasztalatok alapján tökéletesítsék a szolgáltatást. A hat hónapos tesztidőszak alatt a felhasználók kipróbálhatják a mobiltelefonjukon az egy érintéssel történő fizetést, valamint a hűségpontok gyűjtését és beváltását. A tesztelésre a http://tesztelj.mobiltarca.com oldalon lehetett jelentkezni. A kiválasztott jelentkezők számára a mobilszolgáltatók a SIM kártyákat díjmentesen, a szükséges NFC-s okostelefont pedig a tesztidőszakra szintén díjmentesen, vagy különlegesen kedvező ajánlat keretében biztosítják.

nfc_vissa
Egy konkurens megoldás a Visa-tól

Az okostelefonnal végrehajtott NFC-s vásárlások mögött az OTP Bank által kibocsátott MasterCard® Mobil PayPass™ típusú betéti kártya áll, amelyet a MasterCard® PayPass™ és Maestro® PayPass™ logóval ellátott elfogadóhelyeken lehet használni. A bankkártyák megszemélyesítése mobilhálózaton keresztül valósul meg. Hűségpontok gyűjtésére és beváltására a SuperShop mobil NFC típusú hűségkártyáját használhatják a SuperShop tesztelésbe bevont partnereinél: a SPAR csoport és az OBI üzleteiben.

A fizetés és a pontgyűjtés egyszerű, kényelmes és biztonságos: elegendő a mobilt a terminálhoz érinteni, így a tranzakció egy mozdulattal elvégezhető. Az okostelefonok segítségével a felhasználók azonnal visszajelzést kapnak tranzakcióikról, és ezeket bármikor vissza is kereshetik. A MobilTárca és az NFC technológia egyszerűsíti a napi pénzügyek intézését, hiszen kiváltja a készpénzes fizetést, és mivel a plasztikkártyák a mobiltelefonba költöznek, jelentősen egyszerűsíti és kényelmesebbé teszi a bankkártyás fizetéseket, hűségkártyák használatát. Nagy előnye továbbá, hogy bármikor kéznél van: kutatások szerint mobiltelefonunkat sokkal ritkábban hagyjuk otthon, mint pénztárcánkat.

Az innovatív fizetési megoldás bevezetésének kedvez, hogy a hazai piacon egyre több az okostelefon, és a készülékek egyre nagyobb hányada képes az érintés nélküli technológia alkalmazására. Az NFC a jövőben olyan alapfunkcióvá válik a telefonokban, mint a mobilinternet-elérés vagy a kamera. Az NFC-technológián alapuló fizetés egyre több elfogadóhelyen lehetséges: az MNB 2012. év végi statisztikája szerint Magyarországon közel 17 ezer terminál képes PayPass típusú, egy érintéssel működő fizetésre.

 

A Magyar Mobiltárca Szövetségről

A Magyar Mobiltárca Szövetség (Szövetség) 2011 júniusában alakult – eredetileg egyesületi formában – hat szolgáltató összefogásának eredményeképpen. A Szövetség az innovatív, mobil NFC technológiára alapuló fizetési megoldások, rendszerek és szolgáltatások hazai elterjedésének előmozdítására, az ezzel kapcsolatos szakmai irányelvek kialakítására és betartatására, a szakmai színvonal biztosítására és folyamatos fejlesztésére, valamint a technológia mögött lévő platform egységesítésére jött létre. A Szövetség elkötelezett híve a készpénzkímélő, innovatív megoldások elterjesztésének; vállalva ezzel a lakosság és a lehetséges szerződő partnerek minél teljesebb körű edukációját, a gazdasági fejlődés előmozdítása érdekében a hazai pénzügyi kultúra fejlesztését. A mobil NFC technológia bevezetésének sikere a mobilszolgáltatók és a piac többi szereplőjének együttműködésén alapul. www.mobiltarca.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..