Blogzine

Kik nyerték a Tijöttök! versenyt?

Félszáz versneyzőből választották ki a három kategóriagyőztest. Ráadásul olyan cégeket, akikről eddig olyan sokat nem hallhattunk a médiában.

Ducsai-Oláh Zsanett az EFH elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy „a tehetségek felkarolása, a kiváló innovatív gondolatok felszínre hozása, a fiatal generációkra fordított figyelem, a kezdő technológiai innovatív vállalkozások piacra segítése közös érdekünk, és bízom benne, hogy a Tijöttök! Verseny jó példaként szolgál a következő években mindazoknak, akik tehetnek a jövő generációk sikeréért.”

Gombos Szilárd, a T-Systems Magyarország Zrt. igazgatója rávilágított: „A digitális  városok megalkotása nem cél, hanem eszköz az emberek mindennapi kihívásainak megválaszolására, az élhetőbb, szerethetőbb és – nem utolsó sorban – versenyképesebb települések létrejöttének érdekében. A döntőbe jutott pályázatok mindegyike képes szervesen illeszkedni ezen célokhoz. Szeretném megköszönni a színvonalas pályázatokat, amelyek közül a kategória győzteseként a Clean-way Kft. építési beruházásokon keletkező másodnyersanyagok hasznosítására irányuló térképes rendszere került kiválasztásra.”

Asztalos Andrea, a Sanofi kommunikációs igazgatója díjátadó beszédében kiemelte:  „Az innováció alapeleme működésünknek és része mindennapi életünknek, ezért örömmel csatlakoztunk a „TiJöttök!” versenyhez, fontos és értékes kezdeményezésnek tartjuk. Őszintén gratulálunk a felhasználók szavazatai alapján leghasznosabbnak ítélt „SOS Infocard” projekthez, egyben gratulálunk és sok sikert kívánunk minden résztvevőnek. Meggyőződésünk, hogy a „Ti Jöttök!” versenynek csak nyertesei vannak!”

Erős Veronika az Agrotecfood Zrt. vezérigazgatója beszédében elmondta: „Cégünk elsődleges célja, hogy felkarolja az agrár- és élelmiszeripari innovatív projekteket, segítse azokat a kutatás-fejlesztés,  a hazai és a külföldi piaci megjelenés folyamatában, ezért is tartottuk fontosnak, hogy támogassuk a TiJöttök! Innovációs Projekt Versenyt, hiszen tevékenységünk számos ponton erősíti egymást.”

Kategória győztesek:

  • Agrár- és élelmiszeripari kategória

agrosenseUNICOMP Informatikai Kft. AgroSense vezeték nélküli mezőgazdasági adatgyűjtő rendszere

 

 

 

  • Digitális város kategória

Clean-way Kft. Építési beruházásokon keletkező másodnyersanyagok hasznosítására irányuló térképes rendszere

clean way

  • Egészségipar kategória

Medical Media+Kft. SOS Infocard – egészségügyi dokumentumkezelő rendszer vészhelyzeti kártyával

Különdíjazottak:

  • A HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft. különdíját a Vitálvár Kft. Makka Beauty Coffee termékcsaládjáért vehette át.
  • Az Agrotechfood Agrár- és Élelmiszeripari Innovációs Zrt. által felajánlott különdíjat a ChemCon Holding Kft. Biobottle projektje nyerte el.
  • A Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ különdíját az IGNIS Computer Kft. Chameleon projektje érdemelte ki.

 

 

Megosztás