Az 5. Women Startup Competition budapesti elődöntőjét Eddie nyerte

Women Startup Competition a női vállalkozók és a nemek közötti egyenlőséget támogató versenysorozat, 2018 április 28-ai budapesti elődöntőjére az vadonatúj IBM Lab központban került sor. A 12 megmérkőző csapat közül az Innobie cég Eddie applikációja nyerte meg a Londoni fináléba jutást.

A győztes csapat a tanulás forradalmasítását tűzte ki célul. Az Eddie egy okostelefon alkalmazás, amely a tankönyvek illusztrációit felhasználva kiterjesztett valóságban olyan plusz tartalmat kínál, ahol például a térbeli testek tényleges formáját, mozgását, vagy akár 1-1 kiemelt történelmi jelenetet tekinthetnek meg a térben a tanulók.

“Eddigi gyengeségünk a üzleti modell volt, de most annyi tanácsot és annyi értékes tudást kaptunk a két nap alatt, hogy ha nem is nyertünk volna akkor is megérte volna a nevezés!“ Apró Aleksandra (Innobie)

Második helyezettként a Dream Draw Dress csapat akik egyedi ruhákat gyártanak ahol a gyerekek saját rajzai kerülnek megjelenítésre. A dobogó harmadik helyezettje  a MEP Kitchen , akik applikációjukkal a szakácsok és a kukták között segítik az egyszerűbb és gyorsabb “recept” megosztást, feladat kiosztást és kommunikációt.

Magyarország legnagyobb női startup versenyére több mint 25 csapat regisztrált és az online zsűri 12 startupot választott ki, hogy megmutathassa magát a színpadon.

Az eseményen VIP szűrijében a  befektetői oldalt Balogh – Mázi Mária és Balogh Péter ( Baconsult ), Károlyi Antal ( Magyarországi Üzleti Angyalok Szövetség), Fábián Gida (Hiventures) képviselte.

“Nagyon fontosnak tartom az üvegplafon letörését minden szinten. Amióta elindult ez a verseny én nagyon drukkolok, nagyon szeretem és támogatom.”  Károlyi Antal

Nagyvállalati innovációs oldalt Verő Barbara (Nestlé), és Pongrácz Ferenc (IBM) képviselte.

A társadalmi célú törekvések oldalát pedig Keveházi Kata a Jól-Lét Alapítvány elnöke képviselte.

“Örülök, hogy a budapesti elődöntő a @Jól-Lét Alapítvány együttműködésével kerülhetett megvalósításra. Az alapítványunk a nők gazdasági erejét kívánja növelni, egyfelől a női vállalkozások segítésével, másfelől a nők önálló üzleti befektetéseinek, angyal tevékenységének előmozdításával, amelyben az is segít, hogy a tavalyi évben sikerült magyar oldalról egyedüliként csatlakozni a EU SEEWBAN programjához. A startupok világában különösen alacsony szintű a nők jelenléte, akár befektetésről van szó. Ezért csatlakozott az alapítvány a Women Startup Competition rendezvény sorozathoz.”- Keveházi Kata – Jól-Lét Alapítvány

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.