Európa legnagyobb fenntarthatósági energiacsúcsára készülnek

– A tiszta energia forradalma már lezajlott, a fenntartható energia jövője pedig elkezdődött.
Idén október 17. és 18. között Koppenhágában rendezik meg Európa egyik legnagyobb, az InnoEnergy által szervezett energetikai eseményét, The Business Booster-t (TBB), amelynek célja a tiszta energiával kapcsolatos fejlesztések előmozdítása a kontinensen.

A „The Future is Now” gondolat köré épülő rendezvényre, amelyen a legmodernebb 150 fenntartható energetikával foglalkozó újítás is látható lesz, több mint 30 országból 700 résztvevőt várnak.

Az idén immár hatodik alkalommal szervezik meg a The Business Booster-t, amelyen Európa leginnovatívabb startup vállalkozásai találkozhatnak a legfőbb iparági képviselőkkel, a befektetőkkel és a közszféra vállalataival annak érdekében, hogy felgyorsítsák a tiszta energiára való áttérés folyamatát a kontinensen. Ebben az évben az InnoEnergy párhuzamos és fordított bemutatkozó előadásokat szervez. Az előbbiek keretén belül a különböző szakterületek vezetői ismertetik vállalataik legújabb fejlesztéseit, illetve azt, hogy segítségükkel mely módon forradalmasították a tárolásra, szállítmányozásra, szélenergiára vagy épp az okos városokra szakosodott szektorokat. A fordított előadások alkalmával az energiaszektor képviselői számára nyílik lehetőség, hogy felvegyék a kapcsolatot az InnoEnergy vállalkozóival, hogy fenntartható energetikai megoldásokat találjanak azokra a kihívásokra, amelyekkel szembesülnek.

Az ez évi kiállítók között megtalálható lesz a svéd székhelyű Northvolt, amely jelenleg Európa legnagyobb lítium-ion akkumulátorgyárának kiépítésén dolgozik. A németországi Betterspace ugyanakkor olyan alkatrészek megalkotását célozta meg, amelyek lehetővé teszik az ipari létesítmények automatikus fűtésszabályozását. A svéd Watty a szabadalmazás alatt álló energiaadat-analitikai eszközét fogja bemutatni, amely a költségek, illetve az energiafelhasználás mértékének csökkentése érdekében egyetlen szenzorral felügyeli a háztartásokban fellelhető összes elektromos készülék fogyasztását. A franciaországi DCbrain Big Data pedig az összetett ipari hálózatok nyújtotta lehetőségek kihasználására és fenntartására fejlesztett megoldásokat, míg az észt Skeleton Technologies nagy teljesítményű energiatárolási megoldásokat dolgozott ki a grafén anyag úttörő felhasználása révén.

Az esemény résztvevői olyan világhírű tudósok előadásait hallgathatják meg, mint Dr. Daniel M. Kammen, a kaliforniai Berkley Egyetem energetikával foglalkozó professzoráét, aki a 2007-ben megosztott Nobel-békedíjat elnyert Éghajlat-változási Kormányközi Testület tagjaként számos jövőbe tekintő elemzés szerzője volt. Szintén felszólal az eseményen Robert Rosner, a Chicagói Egyetem Energiapolitikai Intézetének alapító igazgatója, Lars Aagaard, a Dán Energiaipari Szövetség vezérigazgatója és Michael Sen, a Siemens igazgatótanácsának tagja is.
A TBB-re július 31-ig lehet előzetes regisztrálni. Az esemény programjairól, előadóiról és kiállítóiról további információk érhetők a tbb.innoenergy.com weboldalon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..