Értesítés, de másképp! – Pressenger interjú

– Egy fiatal, ám annál agilisebb startup alapítóival interjúztunk: a Pressenger a hagyományos digitális értesítésekkel szemben egy animáción alapuló, látványos, így a felhasználók figyelmét sokkal hatékonyabban megragadó, és őket nagyobb aktivitásra ösztönző értesítési formát kínál. Megoldásunk az Xpress Bubble fantázianevet viseli, a projekthez a tőkét jórészt a Hiventurestől kapták.

– Kik a Pressenger alapítói, ki az ötletgazda?
– Az alapötlet a cég jelenlegi CEO-jától, Szegner Zsolttól származik. Az ötlet termékké fejlesztésében pedig Czupi Zsófia, Dancs Henriette, Márkus Attila, Szegner Márk, Szekeres János Alapítók, valamint Fazekas László a cég jelenlegi vezető fejlesztője vállalt jelentős szerepet. A cégalapítást 4 magánszemély és egy cég segítette angyalbefektetőként, illetve tanácsadóként.

– Honnan jöttetek, hogyan találkoztatok a problémával?
– Szombathelyi kötődésűek vagyunk valamennyien, többek között cégvezetői, projekt menedzseri, értékesítési, marketinges és kommunikációs előélettel. Korábban különböző területeken dolgoztunk, mégis mindannyian találkoztunk azzal a problémával, hogy elvesznek a céges üzeneteink az ügyfeleket elborító információáradatban. E kihívás kapcsán először az egyik alapítónk, az ötletgazda Szegner Zsolt próbált megoldást keresni, már négy évvel ezelőtt. Abban azonban biztos volt, hogy a mobil az az eszköz, amivel érdemes foglalkozni. Később pedig – a visszajelzések alapján – a befektetőknek is komoly vonzerőt jelentett csapatunk színes, egyben tapasztalt tagokból álló összetétele.

– Mi is pontosan a Pressenger projekt?
– A Pressenger tehát a hagyományos notifikációkkal szemben kínál egy animáción alapuló, látványos, ezáltal a felhasználók figyelmét sokkal hatékonyabban megragadó, és őket nagyobb aktivitásra ösztönző értesítési formát. Megoldásunk az Xpress Bubble fantázianevet viseli.

 

– Hogyan valósultak meg az első lépések?
– Az ötlet kidolgozását itt Szombathelyen, helyi angyalbefektetők segítették. A termék piaci validálását és globális piaci termékké érlelését a Conor Seed Capital magvető alap (még a Jeremie program második felvonásában indult seed alap – a szerk.) befektetése tette lehetővé.

– Mi történt ezután?
– Tavaly a Hiventures befektetését céloztuk meg annak érdekében, hogy a terméket el tudjuk juttatni a célpiacokra, befektetésük tavaly év végén történt. Cégünk azóta ezen, azaz a sikeres piacra vitelen dolgozik. Természetesen az értékesítés felfutásával párhuzamosan folyamatos technológiai fejlesztés zajlik, amellyel egyfelől partnereink igényeit szeretnénk kiszolgálni, másfelől piaci előnyünket igyekszünk megtartani.

– Említettétek a második befektetést nyújtó Hiventurest, milyen a kapcsolatotok a tőkét juttató csapattal?
– A jó kapcsolat már a befektetés előkészítése során kialakult. Úgy látjuk, hogy befektetőnk elköteleződése megkérdőjelezhetetlen. Emellett befektetési menedzserünk – a befektetői kontroll mellett – lelkesen vesz részt munkánkban.

– Miért éppen a Hiventures magvető/növekedési programját választottátok?
– 2017 év elején magvető befektetőnk javaslatára és vele együtt kerestük fel a Hiventurest, amely növekedési alapjának fókusza egybeesett a mi céljainkkal. Az alaphoz történő besorolás a termék és a piac volumenéhez igazítva közös megegyezés alapján történt.

– Konkrétan mihez segített titeket hozzá a Hinventures befektetése?
– A Hiventures befektetése révén lehetőségünk nyílt és nyílik eljutni olyan globális szereplőkhöz, amelyekkel való együttműködés biztosítja az üzleti tervben meghatározott célok elérését.

– Ha tehetnétek, újra a Hiventurest választanátok-e?
– Befektetőnkkel való együttműködésünk a várakozásainknak megfelelően zajlik, így vélhetően újra a Hiventuresre esne választásunk. A tőke biztosítása mellett pozitívum, hogy törekszenek a portfólióban szereplő cégek közötti együttműködési lehetőségeket feltárni, valamint szakmai programjaik révén segítik a cégek tudásbázisának fejlődését.

– Milyen piaci potenciált láttok itthon, a régióban, egész Európában vagy akár távolabb?
– A Pressengert alapvetően nemzetközi piacra szántuk kezdetektől fogva, hiszen ott vannak jelen azok a sportpiaci szereplők, egyrészt sportklubokok, csapatok, akik rendelkeznek önálló alkalmazással, amivel kapcsolatot tartanak szurkolóikkal, másrészt a sportpiaci szponzorok, akiknek fontos, hogy hatékonyabban érjék el célcsoportjukat.

– Hogyan indultatok el?
– Kiindulásként meglévő nemzetközi kapcsolatainkra építünk, így Spanyolország, Németország és Anglia az elsődleges célpiacok.

– Miért éppen ilyen irányokban dolgoztok?
– Az általunk kínált megoldás jelenleg egyedülálló, ráadásul arra a sport szektorra célzunk, amelyen erős nyomás van a szurkolói elköteleződés fokozásában és a digitális felületeken való hatékonyabb megjelenésben.

– Kik a fő kunkurensek?
– Indirekt konkurenciáink az úgynevezett push szolgáltatók, amelyekkel egyébként partneri együttműködésre törekszünk

– Melyek a legfőbb kockázatok számotokra?
– A megfelelően képzett szoftverfejlesztők hiánya mindenütt probléma. Többek között emiatt is dolgoznak nagy cégek is külső fejlesztőkkel, így a folyamat az optimálishoz képest több szereplős. Emellett komoly kihívás a szolgáltatás olyan színvonalú ellátása, amihez a nagy piaci szereplők hozzá vannak szokva. Az értékesítői és ügyfél-menedzselési struktúra kialakításában is kockázatok rejlenek.

– Hol, mely pozíciókban szeretnétek erősíteni a saját csapatot?
– Megfelelő szaktudással rendelkező Android és iOS app fejlesztőkkel szeretnénk a jövőben bővíteni a csapatot. A másik sarokpont az ügyfélkezelés és ügyfélszolgálat területe. Ezt költséghatékony outsourcing-gal terveztük megoldani.

– Mi az a fő kihívás, amivel jelenleg foglalkoztok?
– A potenciális vevők döntési folyamatának lerövidítése a legfőbb kihívás számunkra. A cégen belül hiába lelkes vagy a marketingvezető vagy a fejlesztési vezető, a másik meggyőzése jelenti a problémát. Ez lassítja az értékesítési folyamatot, és általában hosszú idő, amíg sikerül legyőzni az újjal szembeni ellenállást.

– Mi lesz a fő kihívás fél év múlva?
– Cégünket alkalmassá tenni a globális piaci szereplők kiszolgálására. Megőrizni a vezető pozícióinkat. A technológiai oldalon viszont nehéz megmondani, mi lesz fél év múlva a kezelendő probléma. Minden egyes új verziója az operációs rendszereknek megoldandó feladatokat vet fel, aminek a kezelését végig kell vinni a fejlesztéstől az új funkciók használatba adásáig.

– Mire lenne szükségetek jelenleg leginkább?
– Jelenleg azon dolgozunk, hogy nagy aktív felhasználói bázis(ok) mellett tudjuk szolgáltatásunk eredményességét monitorozni. Olyan partnerekre van szükségünk, akik e tekintetben segítik a globális piacon való tervezett előrehaladásunkat.

– Szerintetek hogyan lehet sikerrel felépíteni egy-egy remek ötletet?
– A legfontosabb dolgoknak az alábbiakat látjuk, de hangsúlyozzuk, hogy ez nem egy kötött sorrend:

0. Újszerű ötlet.
1. Más-más területeken tapasztalatot szerzett, eltérő karakterű emberekből álló, elhivatott csapat szükséges (a csapat legyen kreatív, alapos, dinamikus, megfontolt, extrovertált, stb.).
2. Kiterjedt (nemzetközi) kapcsolatrendszer kell az értékesítés beindításához.
3. A célok megvalósításával korreláló tőke szükséges.
4. Stratégiai partnerek és tesztalanyok, vagy alanyok kellenek, akik révén megszerezhetők a tovább lépéshez szükséges tapasztalatok, valamint a „nagybani” értékesítést támogató megfelelő hivatkozási alapok (statisztikai adatok, referenciák).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..