Magyar startup vállalkozások mutatkoztak be a Digital Demo Day -en

A Startup Campus és Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusának együttműködésének eredményeként öt innovatív hazai vállalkozás mutatkozott be az Észak-Rajna-Vesztfália startup Innovation Hub által szervezett, Digital Demo Day 2019 eseményen.

A nemzetközi és német nagyvállalatok részvételével zajló, mintegy 2000 fős rendezvényen a magyar cégek egy 30 m2 nagyságú területen felállított kiállítási standon fogadhatták ügyfeleiket. Az egynapos rendezvényen a régió startup ökoszisztémájának szereplői, valamint a tartományi gazdaságfejlesztésért felelős állami szervezetek is kiállítóként vettek részt. A hetekkel korábban legyezettet és előkészített találkozóknak köszönhetően a felek már a jövőbeli együttműködés részleteiről tudtak tárgyalni.

A Főkonzulátus kapcsolati hálózata és a Startup Campus munkatárainak együttműködésének köszönhetően maximálisan sikerült kihasználni az esemény adta lehetőségeket, melyről a résztvevő cégek az alábbiakban nyilatkoztak:

“A Startup Campus-szal január óta közel 100 potenciális ügyfelet térképeztünk fel Németországban. A rendezvényre leszervezett találkozóink közül a legizgalmasabb a Vodafone európai központjával volt, akik a megoldásunk segítségével egészítenék ki partner edukációs platformjukat.” – Hives Áron, Horváth Dániel – EduBase

„A Startup Campus hamar ráérzett mi kell a Neticle -nek. A folyamatos kommunikáció és piacfelérés eredményeként már most bebizonyosodott, hogy mindhárom termékünkre van piac Németországban. Az egyik régiós PR konzultációs cég, akivel találkozót szerveztek nekünk, ismerte a versenytársunkat és rögtön értette is az USP-t ami a megoldásunk mögött van. Két termékünk esetében megállapodtunk a próbaidőszak megkezdéséről.” – Szekeres Péter, CEO – Neticle

„Nagyobb volt a pörgés a standunknál, mint amira számítottam. Előremutató üzleti tárgyalásaink voltak, ami közül a Mitsubishi Electric elektronikai eszköz gyártót emelném ki. Számára az járműipari analitikai tudásunk volt az a know how, melynek megosztásáról jövőben érdemes lesz tárgyalnunk.” – Szatmáry Gyula, Senior Sales Consultant – Inventure Automotive

„Így, hogy idegen nyelvi környezetben, élesben, a piacunkon gyakoroltunk, sikerült megtaláltuk, validtuk a pitchünket. Látjuk mire van igény és hogy erre az igényre reflektálva hogyan kell kommunikálnunk a megoldásunkat.”- Fintor András, Co-founder – PenGo

“Mi megfigyelőként voltunk jelen Düsseldorfban, de a Startup Campus és a Konzulátus hatékony, az üzletfejlesztést célzó együttműködése meggyőzött minket a programban való részvételről.”- Bikádi Zoltán, Business Development Director – Talk-A-Bot

A Startup Campus németországi üzletfejlesztési programjának következő állomása Drezdában, a Zala Zone -al és a Berlin Magyar Nagykövetség együttműködésben az NKF Summit rendezvény lesz, ahol szintén saját kiállítási standon, az önvezető autók és ipari digitalizáció területén fejlesztő startup vállalkozások mutatkoznak be.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .