think.BDPST konferencia: A jövő újra Budapestre költözik

Április 4–5. között a Várkert Bazárban immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a kelet-közép-európai régió legfontosabb innovációs fóruma, a think.BDPST konferencia, amelynek szakmai partnere a Külügyminisztérium és a Nemzetközi Visegrádi Alap, fővédnöke Szijjártó Péter külügyminiszter. A konferencia vendégországa az Egyesült Királyság.
A rendezvény köszöntőjét Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár, valamint Iain Lindsay budapesti brit nagykövet mondják.

A rendezvényre idén is a Visegrádi Együttműködésben résztvevő országok politikai, gazdasági és tudományos életének meghatározó szereplőit várják. A kétnapos think.BDPST fókuszában a digitalizáció, a különféle intelligens megoldások, például az intelligens otthonok, valamint az ezekkel kapcsolatos kihívások állnak, a résztvevők arra is keresik majd a választ, hogy a felmerülő ötleteket miként lehet jól működő gazdasági vállalkozásokon keresztül megvalósítani.

A kiemelkedő előadók között többek között olyan neves nemzetközi és hazai szaktekintélyek szerepelnek majd, mint Carole Mundell, 2018 októbere óta az Egyesült Királyság Külügy és Nemzetközösségi Minisztériumának tudományos főtanácsadója. Az extragalaktikus csillagászat professzora. Több stratégiai tanácsadói testület tagja az Egyesült Királyságban és nemzetközi szinten is, Adam Cohen, a Google európai gazdaságpolitikai vezetője. Korábban a Dow Jones és a Wall Street Journal londoni és brüsszeli székhelyű gazdasági újságírója volt, Kimmo Rönkä, Jövő Otthona szakértő, a University of Art and Design Helsinki Jövő Otthona Intézetének vezetője. Munkája során emberközpontú élettereket tervez és valósít meg többfunkciós városi környezetben, Dr Akira Maeda, a Japán Tudományos és Technológiai Ügynökség professzora, 2010 óta az Information and Control Systems Company „Chief Technological Officere”. Számos megosztott és intelligens információ és ellenőrzési rendszer technológiai projekt vezetője, főleg az intelligens hálózatok, városok és közösségek területein, Dr. Cséfalvay Zoltán, az Európai Bizottság keretében működő Közös Kutatóközpont vezető kutatója. 2018 decembere óta a JRC Sevilla kutatói ösztöndíjasa (Grantholder40), ahol az európai digitalizáció területi dimenzióin dolgozik. Korábban Magyarország párizsi OECD Nagykövete,
azt megelőzően pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium Stratégiai Államtitkára volt, A think.BDPST konferencia részletes programja itt található: think.BDPST 2019 PROGRAM A think.BDPST kísérőrendezvénye a Start-up Expo, egy olyan kiállítás, ahol a közép-európai innovációs szcéna főszereplői, start-upjai és ötletgazdái oszthatják meg egymással tapasztalataikat és mutathatják meg magukat a nemzetközi közönség és a jelenlévő befektetők előtt.

A think.BDPST konferencia részletes programja itt található: think.BDPST 2019 PROGRAM

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .