A bokszringben mérkőztek meg a régió egészségügyi innovátorai

A Startup Campus által szervezett Get in the Ring! budapesti regionális döntőjében mérkőztek meg egymással a visegrádi régió legrátermettebb egészségügyi innovátorai november 7-én a Szépművészeti Múzeumban. A győztes csapatok a globális döntőbe való szereplésen túl értékes üzleti lehetőségeket is kaptak.

A Get in the Ring! regionális döntőjét megelőzően a Startup Campus a Visegrádi Alap támogatásával szervezett helyi előselejtezőket a visegrádi országok fővárosaiban. A Startup Campus csapata elsőként Prágába utazott, ahol a cseh DEX Innovation Centre társszervezésében rendezett előválogatót az Adiquit csapata nyerte meg egy a dohányzásról leszokni vágyókat segítő alkalmazással. Ezt követően Varsóban is bemutatkoztak a legerősebb helyi digitális egészségügyi megoldások, melyek közül a gyógyszerkutatást háromdimenziós modellezéssel megkönnyítő RealResearch bizonyult a legjobbnak. A rendezvény a WeWorkben zajlott, helyi partnerként a lengyel CWB Connect működött közre. Pozsonyban a szlovák Civitta Slovakia – Neulogy-val közösen szervezett verseny szintén teltház előtt zajlott le. A prezentáló startupok közül a szakmai zsűri az Interesting Samples orvosi mintavételezést megújító megoldását választotta ki. A V4 Tour részeként a Startup Campus powered by HEPA program támogatásával 4 magyar startup, a Bandmap, az Insimu Patient, a Cantwaiter és a RocketShepherd is lehetőséget kapott, hogy bemutatkozzon és bővítse szakmai kapcsolatait a régióban.

„Az előválogató túrán bebizonyosodott, hogy a visegrádi országok – ha a lengyelt leszámítva – kis méretű piacok is – külön-külön is nagyon erősek az egészségügyi innováció területén, a négy ország piaca együtt pedig európai szinten is ütőképes. Minden ilyen országokon átívelő együttműködés pumpálja a szinergiákat, és jó alkalom arra, hogy kicsit húzzuk egymást felfelé. Ugyan a legfejlettebb ökoszisztémákhoz képest le vagyunk még maradva, de az irány jó és vannak világszínvonalú egészségügyi startupjaink” – mondta el a V4 túra összegzéseként Tossenberger Tamás a Startup Campus kommunikációs-és nemzetközi programokért felelős vezetője.

A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt csapatok végül bejutottak a Get in the Ring! budapesti döntőjébe, melyre november 7-én a Szépművészeti Múzeumban került sor a Regional Startup and Innovation Day keretében. A verseny szervezésében partnerként a Hiventures vett részt, a fődíjakat pedig a világ egyik legjelentősebb gyógyszerfejlesztője, a Pfizer biztosította. Szakmai partnerségük és támogatásuk részeként a döntőbe jutott startupok képviselői egy exkluzív felkészítő napon vehettek részt, ahol az általuk delegált mentorokkal és a Startup Campus szakértőivel is találkozhattak.

A gálán megrendezett döntőben idén a startupoknak a Pfizer kihívásaira kellett innovatív megoldásokkal előállniuk két kategóriában: egyrészről az új gyógyszerek felfedezésének, másrészről a klinikai tesztek folyamatának és rendszerének forradalmasításában számított a régió legjobbnak bizonyult innovátorainak ötletére. Az előbbi kategóriát a lengyel döntős Real Research csapat nyerte, míg az utóbbi esetében a hazai delegált, az Oncompass Medicine győzte meg leginkább a nívós szakmai zsűrit. A Real Research alapítója, Marcin Krzykawski a verseny után elmondta: a Startup Campus által szervezett mentoráció és a verseny is egyedülálló élmény volt számára. Kiemelte az átadott szakmai tudás és a döntő színvonalát. Hozzátette, hogy így különösen is nagy büszkeség számukra, hogy megnyerhették a regionális döntőt.

„Azt gondolom fontos, hogy a zseniális elmék néha ledobják a „fehér köpenyt” és kiálljanak a színpadra, akár bokszkesztyűben is, hiszen sokszor csak ott derül ki, hogy nem csak hogy emberek életét, egészségét befolyásoló innovációk készülnek a laborokban, de óriási üzleti potenciálok heverhetnek parlagon. Mi abban próbálunk segíteni, hogy ezek a csapatok megkapják az őket illető figyelmet, valamint szakmai és anyagi támogatást egyaránt” – mondta el a verseny végén Tossenberger Tamás .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..