Blogzine

Több ifjú tehetséget támogatnak az ÚNKP ösztöndíjai

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakmai támogatásával újra megnyílnak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíjpályázatai – közölte a tárca vasárnap az MTI-vel.
Az ITM közleményében azt írták: a program 4 milliárdos keretösszegére május 20-ig, elektronikus úton pályázhatnak az alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatók, fiatal oktatók és kutatók. Idén is külön kiírás szólítja meg a tehetséges doktorvárományosokat és posztdoktorokat, ezzel téve teljessé a kutatói életpálya támogatását – jegyezték meg.

Tájékoztatásuk szerint a 2021/2022-es tanévre meghirdetett pályázatok szakmai irányítója az ITM, kezelő szerve a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), ahol a hír megjelent.

Idézték Bódis Józsefet, a tárca felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkárát, aki úgy fogalmazott: a hatodik alkalommal megnyitott program legfőbb célja, hogy az egyéni kiválóság támogatásával is erősítse az egyetemek tudományos-alkotói teljesítményét, ösztönözze a kutatás-fejlesztés és az innováció új generációjának kinevelését. Idén hat konstrukció keretében több mint 2200-an juthatnak majd támogatáshoz – hangsúlyozta.

Az ÚNKP idei új felhívásai az alábbi linken érhetők el:

http://www.unkp.gov.hu/palyazatok

Szabó István, az NKFIH elnökhelyettese kiemelte: az ÚNKP segít abban, hogy a legkiválóbb oktatók és kutatók a pályán maradjanak, a karrierjük legtermékenyebb szakaszában lévő fiatal kutatókat és alkotókat, felsőoktatási intézményüket is motiválják. Hozzátette: a konstrukciók iránti érdeklődést mutatja, hogy 2020-ban a járványhelyzet ellenére is emelkedett a beérkezett pályázatok száma.

Ismertették: az ÚNKP legnagyobb keretösszegű kiírásai az 1,4 milliárd forintos Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj és az 1 milliárd forintos Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj. A részletes pályázati feltételek és dokumentáció az ÚNKP honlapján érhetők el.

Pályázatot a programban részt vevő 24 felsőoktatási intézmény bármelyikében eredményes kutatói-alkotói tevékenységet folytató egyetemi hallgatók, doktorjelöltek, doktorvárományosok, posztdoktorok, fiatal oktatók és kutatók nyújthatnak be minden esetben az érintett egyetemhez, kizárólag elektronikus úton – tájékoztatott az ITM.

Kifejtették: az elnyerhető ösztöndíjak futamideje kategóriánként változik, legalább öt, legfeljebb tizenkét hónap. A nyertes pályázók havi nettó 100-200 ezer forint támogatásban részesülnek, az őket fogadó egyetemek a saját pályázóik által elnyert ösztöndíjak 40 százalékának megfelelő összegű kutatási-működési támogatáshoz jutnak.

A 2016-ban indított programban eddig összesen több mint 8500 ösztöndíjat ítéltek oda – közölte a tárca.

Megosztás