30 millió e-kerékpár lesz Európában 2030-ban

Európa több nagyvárosában sikeresen zárt projektekkel a háta mögött, a mikromobilitást forradalmasító észt startup, a DUCKT az Egyesült Államokat vette célba. A tervek szerint a cég még idén nyáron, a független tanúsító szervezet, a DEKRA tanúsítványával működő 1100 dokkoló állomást fog kiépíteni több mint 1000 e-kerékpár számára Manhattan területén, és ezzel a fenntartható közlekedési normák kialakításában is komoly szerepet vállal az amerikai piacon. Az USA-ban együttműködnek a JOCO-val, az első olyan közösségi használatú kerékpárhálózatot fenntartó vállalattal, amely 100 százalékban elektromos flottával rendelkezik.

Az amerikai piac meghódítása mellett a Kanadában, az Egyesült Arab Emírátusokban, Törökországban jelen lévő DUCKT az európai országokban is szeretne terjeszkedni. Párizsban már tesztelik a szolgáltatást, ami hamarosan Magyarországra is megérkezik, köszönhetően a fenntartható projektek finanszírozásában, illetve az európai szén-dioxid-mentesítési célkitűzések elérését szorgalmazó EIT InnoEnergy-nek, amelynek legfrissebb tanulmánya szerint a mikromobilitás piaca a következő hat év során 380 millió euróra fog nőni Európa területén. A szervezet számításai szerint 2030-ra körülbelül 30 millió magán e-kerékpárral és e-robogóval, valamint 2,7 millió közös használatú közlekedési eszközzel lehet majd számolni a kontinensen. Az EIT InnoEnergy szerint a fenntartható mikromobilitási infrastrukturális megoldások kulcsfontosságú szerepet fognak játszani a klímaválság kezelésében, ezért is elkötelezettek az olyan vállalatok mellett, mint a DUCKT, amely univerzális és könnyen megvalósítható megoldásokat kínál ezen a téren világszerte.

Jelenleg a mikromobilitás előtt még vannak akadályok, amelyek többek közt a járművek rövid élettartamát, a működési költségeket, a nagyvárosi közlekedési rendszerekbe illeszkedésüket érintik. Viszont ezek egy rendszerszintű megközelítéssel előbb-utóbb kiküszöbölhetőek lesznek. Az eszközök fejlesztésével, a jobb minőségű alkatrészek használatával, a jelenlegi töltési nehézségek áthidalásával, valamint a mostaninál kedvezőbb szabályozási környezet létrehozásával a mikromobilitásban rejlő előnyök is jelentkezni fognak. A szektor fejlődésével közvetlen és közvetett módon egymillió új munkahely jöhet létre, 30 millió tonnával csökkenhet a szén-dioxid kibocsátás, és akár évi 127 THW energiafogyasztás is megspórolhatóvá válik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .