Startup alapok kezdőknek és haladóknak – ha van egy ötleted, jelentkezz a HSUP programba!

21 egyetem hallgatói önkormányzata, 2100 jelentkező, 1400 projekt ötlet, 100 elindult startup csapat, 300 milliónyi kiosztott ösztöndíj – ez az első évi mérlege a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kezdeményezésére, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakmai támogatásával elindított Hungarian Startup University Programnak, röviden a HSUP-nak. A 2021-2022-es „tanév” még izgalmasabb, nem csak felsőoktatási krediteket, a második félévtől pedig ösztöndíjat kaphatnak a hallgatók.

Miután a fent olvasható eredményekkel zárult Magyarország egyetemi szintű, gyakorlatorientált startup-képzésének első tanéve, így 2021. augusztus 10-én az EFOTT velencei helyszínétől pár percre, Kápolnásnyéken Hungarian Startup University Program, azaz HSUP Demo Day került megrendezésre a 100 startup csapatból a 9 legjobb prezentálhatott most.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kezdeményezésére, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai támogatásával elindított Hungarian Startup University Program legígéretesebb projektcsapatai az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT) keretén belül megvalósuló Demo Day rendezvényen mutatkozhattak tehát be a hazai startup ökoszisztéma meghatározó szakértőiből és befektetőiből álló szakmai zsűri, valamint a több mint 100 fős közönség előtt.

A program gyakorlatilag az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) főosztályvezetője, Kölkedi Krisztián „startupja”, aki mellé odaállt dr. Birkner Zoltán, az NKFIH hivatal elnöke, valamint az az Innovációs és Technológiai Minisztérium is.

Az első évi HSUP program egyfajta tesz is volt, de már a kezdetben csatlakozott 40-50 mentor a hálózathoz. Az első félévben a 2100 tanuló kreditpontokat kapott e tantárgy felvételéért a 21 programban részt vevőegyetemen, mi több, a legjobbak a program második félévében már fejenként 150 ezer forintos ösztöndíjat is kaptak, amelynek teljes összege az említett 300 millió forint.

A DemoDay-en a mintegy száz kidolgozott ötletből, illetve prototípusból az előminősítésen átment legjobb 9 csapat adott elő, amelyek már befektetésekre érettek, illetve bemutatható projektekkel rendelkeznek. (A csapatok listáját, a projektek rövid leírását lásd külön!)

További előnye a programnak, hogy igen nyitott, hogy az itt végzősök könnyedén mehetnek tovább a magántőke, az angyal befektetők, a Hiventures vagy más állami alapokhoz, semmilyen efféle jogi vagy pénzügyi korlátot nem állít a program, mivel központi finanszírozású, és az edukáció a fő célja, így részesedést sem kérnek a csapatoktól. Adnak viszont külsősöknek is olyan opciót, hogy a HSUP program révén további fontos csapattagokat toborozzanak.

Dr. Birkner Zoltán, az NKFIH hivatal elnöke azt szeretné, ha közép távon a program nyitottabb lenne akár az idősebb, szenior csapatokra, vagy akár a középiskolák felé is. Az viszont már a 2021-2022-es tanévben is biztos, hogy nagyon megugrott az érdeklődés.

Egyrészt öt újabb egyetem csatlakozik a programhoz, másrészt pedig 3-4-szer annyi, tehát várhatóan 6-8 ezer diák indul el ezen az úton. Ezzel tehát a program össztársadalmi hatása is erősödhet azáltal, hogy a vállalkozói gondolkodást, a vállalkozói kultúrát erősíti. A technikai, szervezési, visszajelzési, jelentkezési, után-követési célokból rövidesen egy mobil applikáció is készül.

 

Demo Day-re bejutott csapatok listája és rövid leírásuk

– Scraping Robotics
Ún. fiber laser gépek alkalmassá tétele a hántolásra, kiváltva ezzel egy időigényes munkafolyamatot az ipari gépek (pl. szivattyúk, turbinák) felújításában.

– ReFilamer
Műanyag-hulladékból, például PET palacokból 3D nyomtató szalagokat (filamenteket) gyártó gép és kapcsolódó szolgáltatások. (Refilamer.com)

– EthiCoin
A társadalmi hasznot hajtó tevékenységek, sétáért, kerékpározásért, otthoni komposztálásárt, stb. cserébe új kriptovalutát (EthiCoin-t) kapnak az ezt végzők, melyet egy applikáció figyel és felügyel. A gyűjtött coin-okért egyes webáruházaknál a felhasználók kedvezményeket kapnak. (Nagy versenytárs a Strava.)

– Sano-Track
Lovak, köztük csikók súlyos betegségeit előrejelezni képes, beültethető „okos-chip” lovaknak. Első körben testhőmérséklet és más alap-adatok mérésére.

– Kontekt
Videóhívás egy vezetékes telefon egyszerűségével, egy tévéhez csatlakoztató dobozzal, akár hagyományos, képcsöves tévére is. Mindössze egy zöld és egy piros gombbal, háttérben futó digitális hívással. (Konkurensek: ausztrál Konnekt, és Acer cég GrandPad -ja) Kontekt.eu
(Raspberry Pi Zero alapú készülék)

– Lipped Jig
Horgász innováció a csalik közül az úgynevezett wobblerek és a plasztik csalik előnyeit ötvöző új csali típus, a fenti két forma összeházasítása.

– E-slip
Digitális bizonylatot a kereskedő a felhőbe tölti, a papír blokkok helyett a vásárló applikációban kapja azt meg. (Több nemzetközi versenytárs ezt QR kóddal vagy e-mail címmel oldják meg.)

– Agrolize Solutions
A drága mezőgazdasági drónokat közvetítő, közös pool-ban kvázi bérelhetővé tevő szolgáltatás, drón csoportok révén, komplett vizsgalati, beavatkozási megoldásokkal.

– Cashier Basket

Az Amazon okos boltjához hasonló okos bevásárlókosár és digitális bevásárlókosár-megoldás.

 

Győztest nem hirdettek, midegyik csapat jó és felkészült volt, de 3 projektet külön kiemelt a zsűri!

Az elhangzott pitchek alapján a zsűri ugyanis a

— Scraping Robotics,

— a Cashier Basket

— és a Refilamer

csapatát emelte ki.

A díjazott ötletek megvalósulását az elismert startup szakértők szakmai felajánlásokkal segítik a jövőben.

 

(x)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .