Élő gyógyszerekkel veszik fel a harcot a betegségekkel
A részben GE közreműködésével kidolgozott eljárás hatékonyságának tanúbizonyítéka egy akut limfloblasztos leukémiás beteg esete: A kemoterápiás kezelések dacára többszörösen visszaeső pácienstől a kísérleti kezelést végző orvosok T-limfocitákat (az emberi immunrendszer gerincét alkotó fehérvérsejteket) gyűjtöttek be, majd DNS-ük megváltoztatásával úgy programozták át őket, hogy felismerjék és megsemmisítsék a beteg szervezetében található rákos sejteket. Az orvosok az átprogramozott T-limfocitákat visszainjekciózták a véráramba, ahol a sejtek megsokszorozódtak, és kiirtották a betegséget.
A sejttenyésztéshez használt Xuri sejtnövelő rendszere
A GE is részt vett annak a bioreaktornak a megtervezésében, amelyben az orvosok a rák kiirtására betanított T-sejtjeit tenyésztették, és jelenleg is számos termékét és szolgáltatását alkalmazzák a sejtterápiás berendezések gyártásában. „Az orvostudomány forradalom küszöbére érkezett” – jelentette ki Phil Vanek, a GE Healthcare sejtterápiás technológiákkal foglalkozó részlegének igazgatója. „Ezek élő gyógyszerek. Az átprogramozott sejt maga lesz a gyógyszer, amely aztán visszakerül a beteg szervezetébe, és helyre tud állítani egy elveszett funkciót, sőt, egy napon talán majd egy olyan funkcióval is gazdagítja sejtjeinket, amilyennel korábban nem rendelkeztek.”
A GE most a kanadai kormánnyal közösen 20-20 millió kanadai dollárt invesztál egy torontói sejtterápiás kutató és folyamatfejlesztő központ létrehozásába, melyet a kanadai regeneratív gyógyszerek kereskedelmi forgalomba hozatalával foglalkozó központ (Centre for Commercialization of Regenerative Medicine – CCRM) irányít.
Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke a hónap elején jelentette be a központ létrehozását, ahol kutatók, egyetemek, gyógyszergyártók és a GE-hez hasonló technológiai vállalatok egymással együttműködve tesznek meg mindent a sejtterápiás gyógyszerek fejlesztésének és előállításának felgyorsításáért. A GE több mint három évtizednyi tapasztalattal rendelkezik az egye keresettebb biogyógyszerek gyártása terén. A cég a CCRM egyik alapítója, és az új központ tevékenységében is sarkalatos szerepe lesz.