Blogzine

Tanulmányút a tengerentúlra – 4 cég mehet: jelentkezz!

Idén sem maradnak a magyar startupok tengerentúli szakmai tanulmányút nélkül. A tavalyi sikerek után az InnoTrade program keretében ismét négy induló vállalkozás bővítheti kapcsolatrendszerét és gyűjthet be hasznos szakmai visszajelzéseket a keleti part innovációs központjában, Bostonban, 2017. március 27. és április 7. között egy kéthetes szakmai program részeként.

A tanulmányút célja, hogy a magyar startupok bővítsék kapcsolati hálójukat, második, harmadik körös tárgyalásokat folytassanak, valamint validálják projektjüket amerikai befektetők, potenciális ügyfelek előtt.

A tavalyi évben négy magyar innovatív vállalkozás képviselte hazánkat a keleti part kiemelt jelentőségű innovációs központjában zajló Kendall Teams programjában (http://kendall-teams.com).

A kiutazó cégek rengeteg új szakmai kapcsolatra tettek szert, számos üzleti tárgyalást bonyolítottak le, mentoroktól, iparági szakemberektől kaptak hasznos tanácsokat, valamint a konkurencia megismerésére is lehetőségük nyílt.

Idén, a kéthetes szakmai tanulmányút keretében, 2017. március 27. és április 7. között a résztvevő magyar startup vállalkozások cégre szabott gyakorlati tudást sajátíthatnak el a megfelelő termék- és árpozícionálás, az előadásmód, a design, az amerikai jogi és üzleti környezet, befektetőkkel való tárgyalástechnika témáiban, valamint fontos iparági szereplőkkel és befektetőkkel bővíthetik nemzetközi kapcsolatrendszerüket.

Az InnoTrade program keretében a Kereskedőház négy magyar startupnak biztosít részvételi lehetőséget a szakmai programban, mely a világ legnagyobb startup közösségével rendelkező Cambridge Innovation Centerrel együttműködve kerül lebonyolításra.

Ha úgy érzed, hogy a globális piacon is megmutatnád magad, van működő prototípusod, nem jössz zavarba, ha angolul kell egy-egy tárgyalást lebonyolítanod, akkor ne hagyd ki a kínálkozó alkalmat!

Jelentkezz február 17-ig a

http://www.innotradeprogram.hu/jelentkezeacutesi-lap.html

weboldalon.

A szakmai zsűri egy előre meghatározott szempontrendszer alapján dönti el, hogy mely négy startup nyeri el a részvételi lehetőséget.

Megosztás